Felgyorsítja a rák korai diagnózisát és a kezelését is: nagyon hatékony ez az eszköz
Hatékony orvosi eszközt fejlesztettek ki, ami áttörést jelenthet a rákgyógyításban és a diagnózisban is.
Pillanatokon belül "kiszagolja" a méhrákos sejteket egy forradalmian új sebészkés - írta a The Guardian című brit napilap online kiadása.
Az Imperial College London szakértői nemrég rájöttek, hogy a mellrák és az agydaganatok kezelésénél már hatékonyan használt iKnife sebészkés a méhrák felderítésében is segítséget jelenthet.
Rosszindulatú daganatok korai felismerése
A Cancers című szaklapban megjelent tanulmányában a kutatócsoport azt írta: az iKnife másodpercek alatt 89 százalékos megbízhatósággal azonosította a méhből eltávolított rákos sejteket.
Az iKnife a szövetek felforrósítása során keletkezett füstöt elemezve tesz különbséget a rákos és az egészséges sejtek között.
A kutatók rámutattak: a kés hatékonyságát 150 feltételezetten méhrákos nő szövettani mintáján bizonyították, és az eredményeket összehasonlították a jelenleg rendelkezésre álló diagnosztikai módszerekéivel. A kutatócsoport azt tervezi, hogy klinikai tesztelésnek veti alá az iKnife-ot, és ha megerősítést nyer hatékonysága, akkor szélesebb körben is elterjedhet a méhrák diagnosztikai eszközeként.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- A méhrák a negyedik leggyakoribb rákfajta a brit nők körében, és évente körülbelül kilencezer embert érint az Egyesült Királyságban. A szövettani elemzés több hetet vesz igénybe, ráadásul az esetek csupán tíz százalékában igazolódik be a rák gyanúja. Az új módszerrel azonnal megállapítható a diagnózis, és elkerülhető az idegtépő várakozás, illetve jóval korábban elkezdhető a kezelés - magyarázta a kutatást vezető Sadaf Ghaem-Maghami.
Baj van a daganatos betegek ellátásával Magyarországon
Még mindig nem sikerült visszaállni a néhány évvel ezelőtti szintre.
Baj van a daganatos betegek ellátásával Magyarországon: szomorú dologra világít rá az új tanulmány
Még mindig nem sikerült visszaállni a néhány évvel ezelőtti szintre.
Elolvasom(Cikken belüli képek forrása: Divya MU / Wikimedia CC BY-SA 3.0, borítókép forrása: Getty Images Hungary.)