Apró véraláfutásnak indult, de nagyon durva vége lett: ebbe halt bele a fiatal fiú

Ritkán, de előfordulhat, hogy egy ilyen ártatlan dolog okoz tragédiát.

nagykep?cikkid=164381&kep=veralafutas1-lead
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nyár végén terjedt el a hír a világhálón, mely szerint egy fiatal, 17 éves fiú azután kapott agyvérzést, hogy barátnője szerelmes harapásnyomot hagyott rajta.

Az, hogy utóbbi miként okozhatott tragédiát, az orvosok számára utólag egyértelművé vált, bár tény, hogy ritkán történnek hasonlók esetek, vagy legalábbis csak nagyon kevés kerül nyilvánosság elé. Mindenesetre jobb az óvatosság: bármilyen nagy is a szerelem vagy éppen a hév, érdemes tisztában lenni azzal, mi lehet a nyak kiszívásának legsúlyosabb egészségügyi következménye.

A tájékoztatások szerint a 17 éves, Mexikóvárosban élő Julio Macias Gonzalez éppen családjával vacsorázott, mikor görcsöt kapott, és rángatózni kezdett. A mentők nagyon hamar a helyszínre értek, a fiatal fiú életét azonban már nem tudták megmenteni, nem sokkal később belehalt a súlyos agyérkatasztrófába.

A fiú agyvérzésének ténye megdöbbentette az orvosokat, hamarosan azonban kiderült, hogy annak nagyon is egyértelmű oka volt, azt valószínűsítik ugyanis, hogy az a szerelmes harapásnyom - vagyis nyakának kiszívása - okozta a bajt, melyet szerelme hagyott Julión korábban a nap folyamán.

Hogy okozhatott ekkora bajt?

Az orvosok szerint a szívásnyom olyan érsérülést okozhatott, minek következtében vérrög alakult ki, mely a fiú agyáig vándorolt, kiváltva a halálos kimenetelű agyvérzést.

Az eset után a fiú 24 éves barátnője eltűnt, a család pedig őt hibáztatja a történtekért, holott szinte megjósolhatatlan volt, hogy ilyen súlyos következménye lesz az ártatlannak tűnő sérülésnek.

Hasonló esetről korábban 2011-ben számolt be a média, ekkor egy új-zélandi nő fordult azzal orvoshoz, hogy nem érzi bal karját, később pedig kiderült, az ok szintén egy korábbi érkatasztrófa volt, amit szintén nyakának kiszívása okozott.

A nő partnere ugyanis olyan erőteljesen szívta ki a területet, hogy az súlyosan megsértette az erek falát, így alakulhatott ki a vérrög, mely a problémát okozta. Bár a nő túlélte az esetet, fontos felhívni a figyelmet a hasonló sérülések elkerülésére, ugyanis potenciális veszélyforrást jelentenek, még akkor is, ha egy hasonló tragédia bekövetkezte más vérrögösödéssel kapcsolatos hajlamosító tényezőt is feltételezhet.

Igaz, hogy rákos tünet lehet a véraláfutás? 6 dolog, amit figyelj nagyon a bőrödön

Nézegess képeket!

Elolvasom

Életveszélyes vérrögök

A vérrögök a sérülések regenerálásában elemi szerepet játszó véralvadás
végső termékei, melyek azonban patológiás, életveszélyes jelenségekké is válhatnak, agyvérzést, szívrohamot vagy mélyvénás trombózist is okozhatnak. Nem véletlen, hogy komolyabb sérülések - például lábtörés - után véralvadásgátlót adnak a páciensnek.

Bár jellemzően igen aprót, de a kiszívás okozta véraláfutás is sérülést jelent, melynek gyógyulása akár 12 napig is eltarthat, a szívás erősségétől függően pedig akár komolyabb mértékben is megsértheti az ereket, melyekre a nyak környékén fokozott mértékben kellene vigyázni.

Ezt is szeretjük