Percek alatt elalszol, ha így veszed a levegőt: villámgyorsan ható módszer alvászavar ellen
Az alvássegítő légzésgyakorlat gyors álomba merülést ígér.
Az alvászavar sajnos rendkívül sokakat érintő probléma, mely nehéz elalvással, rendszeres éjjeli megébredésekkel, kialvatlanul ébredéssel is járhat, és sokkal veszélyesebb következményei is lehetnek egy átmeneti fáradtságérzetnél.
A megoldás már csak azért is rendkívül fontos, mert az álmatlanság hosszú távon súlyos egészségügyi problémákat eredményezhet, a kutatók kapcsolatba hozták számos egyéb közt a diabétesz, a szív- és érrendszeri betegségek, valamint az Alzheimer-kór kialakulásával is. Az elalvásban ugyanakkor sokszor a legegyszerűbb légzésgyakorlatok segítenek a leghatékonyabban.
Elalvást segítő gyakorlat
A dobozlégzésnek is nevezett technika stresszoldó, lazító hatású, amellyel felkészülhet a test az alvásra. A néhány perces gyakorlat során a légzésre kell figyelni, mely az orron át történik. A kivitelezést segíti, ha elképzelsz egy egyforma oldalhosszúságú dobozt.
A levegő beszívásánál négyig számolj el, közben képzeld azt, hogy az egyik oldalon lassan felérsz a doboz tetejére. Fokozatosan, számról számra több levegővel teljen meg a tüdőd!
A levegőt ezután ugyancsak négyig számolásig tartsd benn, közben azt képzeld el, hogy a doboz tetején az egyik oldalról a másikig érsz el. A következő négy számolás alatt fújd ki a levegőt, és képzeld el azt, hogy fentről lefele tartasz a doboz oldalán.
Ezt követően négy számolásig tartsd kifújva a levegőt, és fejezd be a képzeletbeli mozgást, juss el a doboz túlsó feléig. Az indulási ponttól újrakezdheted a légzést a számolásokkal együtt bármennyiszer, ahányszor szükségét érzed a teljes megnyugvásig.
Az elalvás körülményeire is figyelni kell
A meditációs technikák népszerű módszerek az összpontosításra, a stresszoldásra, és segítenek az álmatlanság megszüntetésében, azonban az elalvás körülményeire is figyelni kell. Az ideális pihenési feltételek nélkül semmit sem érnek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A légzőgyakorlatok mellett fontos, hogy az elalvás előtti két órában már nem ajánlott enni, és az intenzív ingereket is kerülni kell. A tévéképernyő és a telefon kék fénye megzavarja a biológiai órát, és rontja az alvás minőségét is. A teljes sötétség a legideálisabb az alváshoz, ezért egy vastag sötétítőfüggöny nélkülözhetetlen kelléke a pihenésnek.
A megfelelő matrac és ágynemű megfelelően tartja a gerincoszlopot. Hátfájás esetén sem kell a padlón, felpolcolt lábakkal feküdni, érdemes mindig egyéni igényekre szabottan keményebb vagy kissé puhább matracot választani az alváshoz. Az alvópóz is sokat nyomhat a latban: a jobb oldali oldalfekvés számít a leginkább pihentetőnek, ez rója ugyanis a lehető legkevesebb terhet a belső szervekre.
Alvást segítő ételek
Kutatások is alátámasztják, hogy a tudatosan megválogatott étrend sokat segít az alvászavar megszüntetésében.
(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- pszichológia
- alvás