Kapás Boglárka húga váratlanul hunyt el: „Hirtelen történt, nem volt semmi jele”
Kapás Boglárka éppen az olimpiai felkészülésen volt, amikor egy telefonhívásból tudta meg, hogy elhunyt a húga.

Kapás Boglárka már hatévesen rótta a hosszokat a medencében, és egyből látszott, sokra viszi majd.
Kapás Boglárka húga váratlanul elhunyt
2007-ben az európai ifjúsági olimpián második helyezést ért el 800 méteres gyorsúszásban. A következő évben megrendezett pekingi olimpián ő volt az olimpiai csapat legfiatalabb tagja, és a 400 méteres gyorsúszásban 29. helyen végzett.

Kapás Boglárka úszói karrierje minden túlzás nélkül 2016-ban volt a csúcson, amikor az úszó-Európa-bajnokságon mind a négy gyorsúszó számban aranyérmet szerzett. Rio de Janeiróban az olimpián 800 méteres gyorsban bronzérmes lett. Az ezt követő években sikert sikerre halmozott, majd 25 év után, tavaly döntött a visszavonulás mellett.
Időközben a szerelem is megtalálta sporttársa, Telegdy Ádám személyében, akivel 2022-ben kötötték össze az életüket. Az életüket nem csak a víz köti össze, ugyanis mind a ketten pszichológia szakon tanultak az ELTE-n.
Kapás Bogi élete azonban nem csak a kemény fizikai munkából és a szépen csillogó medálokból állt. Mint kiderült, 2021-ben tragikus körülmények között vesztette el húgát, Vandát. Ekkor nemcsak a hirtelen jött gyásszal kellett megküzdenie, de élete legnehezebb döntésével került szembe.
– Ez 2021 februárjában volt, és 2021 júliusának végén volt az olimpia, úgyhogy már az olimpiai felkészülés időszaka volt bőven, amikor ez történt. Ez egy nagyon hirtelen dolog volt, nem volt semmi jele… ez egy nagyon-nagyon hirtelen telefonhívás volt. Én akkor Dubajban voltam éppen edzőtáborozni, szóval még csak nem is voltam a közelben, hogy tudjak menni, vagy bármi. Ez sem volt túl ideális. Nekem ott elég gyorsan meg kellett hoznom egy döntést, ami akkor nem is volt teljesen tudatos, hogy én most egy döntést hozok... Utólag elég szépen látszik, hogy nekem ott volt egy-két napom, amíg el kellett döntenem, hogy mit csinálok. Felkészülök az olimpiára vagy gyászolok – magyarázta az úszó olimpikon D. Tóth Krisztának, a DTK: Elviszlek magammal című műsor legújabb epizódjában, mely április 27-én 22 órakor lesz látható a Spektrum Home-on.

Mint mondja, megpróbálta félretenni a gyászt, de hiába, hiszen az ott bujkált benne és néha előtört. Ebben az időszakban több pánikrohamot is kapott.
– Az olimpiai döntő előtt is volt egy elég nagy... sőt, szerintem akkor volt a legnagyobb vagy mélyebb pánikrohamom. Akkor az ott kicsúcsosodott. Utána volt az, hogy tudtam, van időm gyászolni. Akkor kezdődött el a folyamat. Nagyon érdekes volt, mert nem februárban fájt ez nekem a legjobban, hanem utána, augusztusban. Mikor már túl voltam az olimpián.
Az interjúban azt is elmeséli, hogyan tudta feldolgozni a traumát, hogyan küzdött meg pánikbetegségével.
Nagy Tímea vívó két aranyat nyert olimpián: 53 évesen egy uszodában dolgozik
Athén és Sydney aranyérmese azt is elmesélte, miért pont a vívást választotta annak idején.
ElolvasomCover-fotó: Profimédia
OLVASD EL EZT IS!