Így hizlalhat a diétás kóla: nem a cukor az egyetlen, ami bajt csinál
Három érv a diétás kóla ellen: mutatjuk, miért egészségtelen.
A diétás kólában nincsen kalória, ezért könnyű azt gondolni, hogy nem ártasz vele a fogyókúrádnak. Sokan az édesítőszeres változatra váltanak annak reményében, hogy így majd könnyebb lesz a súlyvesztés, néhány tanulmány viszont azt mutatja, hogy ez épp ellenkezőleg történik.
A diétás kóla közvetetten hizlal, és, bár a jelenség okát nem tudják egyértelműen magyarázni, az összefüggés fennáll a cukorpótlós üdítők fogyasztása és a súlygyarapodás között. Egy kutatás például azt mutatja, hogy azok, akik napi három pohár diétás kólát isznak, hiába indulnak átlagos súlyról, kétszer annyi eséllyel lesznek nyolc éven belül túlsúlyosak vagy elhízottak. Hogy ennek mi az oka, arra több magyarázat is van.
Inzulint termel miatta a szervezet
Az inzulint a hasnyálmirigy termeli, és azt szabályozza, hogyan raktározza a test a cukrot. Amikor az agy feldolgozza az édes ízt, azonnal jelet küld a hasnyálmirigynek az inzulintermelésre, de ezután mégsem érkezik cukor, ez pedig összezavarja az emésztési folyamatot. Ez magyarázhatja azt is, hogy miért van kapcsolat a rendszeresen fogyasztott diétás üdítők és a metabolikus szindróma kialakulása között.
Egy 6500 alany körében végzett kutatás azt találta, hogy a diétás kólát ivóknál 67%-kal valószínűbb a diabétesz, és 37%-kal nagyobb az esélyük arra, hogy metabolikus szindrómában szenvedjenek. A Framingham szívkutatás azt találta, hogy már napi egy vagy több diétás kóla elfogyasztásával is 56%-kal nő a metabolikus szindróma kialakulásának kockázata.
Egy 2008-as tanulmány pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a diétás üdítők fogyasztása nagyobb kockázatot jelentett a metabolikus szindróma kialakulásával kapcsolatban, mint a cukros üdítőké.
Hozzászoktatja az ízlelőbimbókat az édes ízhez
Minél gyakrabban eszel valamit, annál jobban hozzászoksz az ízéhez. Ezért van az, hogy, amikor valaki abbahagyja a cukor- vagy a sófogyasztást, a korábban normálisnak tűnő ételek szörnyen sósnak vagy édesnek tűnnek. Az édesítőszeres kólák pedig lényegesen édesebbek, mint a cukros változatok, ha ez elsőre nem is tűnik fel. Ez az édes íz összezavarja az agyat, és utána sokkal jobban kívánod majd a cukros ételeket, mint előtte.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nyugodtan ehetsz többet
A legtöbben még mindig a kalóriaszámolás módszerével fogyókúráznak, mert egyszerűen jól működik. De a zéró kalóriás üdítők könnyen megbolygatják a rendszert. Mivel nem kell a kalóriájukkal számolni, nyugodtan ehet utánuk az ember többet, legalábbis így érzi. De, mivel az édes íz összezavarja az agyat, és az cukorra számít, máshogy történik a raktározás.
Bár a diétás üdítők láthatóan nem tesznek jót az ember egészségének, visszafogott mennyiségben fogyasztva nem bizonyított, hogy ártanának a fogyókúrának. A kutatások a témában ugyan kimutattak összefüggést a nagy mennyiségben fogyasztott diétás üdítők és a súlygyarapodás között, de nem világítanak rá az ok-okozatra. És a hetente vagy ritkábban fogyasztott diétás üdítők esetében nem is találták úgy, hogy negatívan befolyásolnák az alanyok súlyát. Egyszóval, érdemes odafigyelni a mennyiségre.
Mit igyál fogyókúra mellé?
A fogyókúra során a legjobb teljesen kihagyni a cukros, cukorpótlós italokat, vagy csökkenteni az édesség mértékét. Mutatunk néhány olyan innivalót, ami nemcsak iható fogyókúra közben, de egyenesen segíti is a diétát.
Mit igyál fogyókúra mellé? A legjobb italok, melyek segítik a zsírégetést, és oltják a szomjat
Nézegess képeket!
ElolvasomA képek forrása: Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!
- fogyókúra
- fogyasztó praktikák
Mekkora egy normális adag rizs vagy tészta? A legtöbben sokkal nagyobbnak gondolnák
- fogyókúra
- étvágy