Olyan ártalmas az agynak, mint a dohányzás: demenciához is vezethet az ülés

A sok ülés a memóriát is rontja, és növeli a demencia kockázatát.

Demencia ülőmunkánál
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Régóta köztudott, hogy az ülés számos negatív egészségügyi következménnyel jár, növeli többek közt a szívbetegség, az emésztési zavarok, a diabétesz és a korai halálozás kockázatát. Az új kutatások viszont arra engednek következtetni, hogy ez még mindig nem minden: az agynak is árt a túl sok ülés.

A kutatást Dr. Prabha Siddarth vezetésével végezték a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetemen, és eredményeik azt mutatták, hogy az ülő életmód következtében vékonyabbá válik a mediális temporális lebeny vagy halántéklebeny, ami tartalmazza a tanulásért felelős hippokampuszt, ezzel együtt az agy memóriaközpontját.

Ülő életmód és rossz memória

A kutatók 35 egészséges, 45 és 70 év közötti alanyt kérdeztek meg napi tevékenységeiről, előző heti, üléssel töltött óraszámáról, majd MRI-készülékkel megvizsgálták agyukat is. Megállapításuk szerint az új emlékekért is felelős lebeny vékonyabb volt azoknál, akik rendszeresen, hosszabb időn át ültek.

A friss tanulmány még nem mondhatott ki konkrét ok-okozati viszonyt a megállapítások között, de a kutatók vizsgálatai kizárták, hogy pszichológiai rendellenességek állnának az egyes eredmények hátterében.

Demenciát okozhat

A mediális temporális lebeny elvékonyodása a kognitív hanyatlás és a demencia előzménye lehet a középkorú vagy idősebb felnőtteknél. Az eredmények által valószínűsíthető, hogy a legtöbb esetben csakugyan az ülő életmód volt a hibás a rosszabb agyi egészség, a tanulási képességek és a memória romlása miatt.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Sajnos úgy találták, az ülő életmód káros hatásait önmagában még a mellette végzett testmozgás sem tudta számottevő mértékben ellensúlyozni. A tanulmány hiányossága, hogy a kutatók az üléssel töltött órák számára összpontosítottak, nem volt kérdés arra vonatkozóan, hogy az alanyok mennyi és milyen hosszú szünetet tartottak közben.

A kutatók azt remélik, hogy az Alzheimer-kór elleni küzdelemben, az agyi egészség javítására vonatkozó kezelésekben az aktív életmód is egy eszköz lehet. Céljuk továbbá az, hogy hosszabb időn át követik az emberek egy csoportját, és felmérik például a nemre és súlyra vonatkozó különbségeket is.

Szívinfarktus és demencia ellen: 10 étel, ami tele van omega-3 zsírsavval

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük