Alzheimerhez vezethet a rossz alvás: nem csak átmeneti fáradtságot okoz

A kutatók komoly összefüggést találtak az alvászavar és az Alzheimer között.

alvaszavar-insomnia-alzheimer

FeminaShop

Látogass el a
Femina Shopba!

Megnézem
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Alzheimer-kór világszerte több mint ötvenmillió embert érint. Az elmúlt évek kutatásai egyre több bizonyítékot találtak arra vonatkozóan, hogy a megzavart alvásminták fontos kockázati tényezők lehetnek a memóriacsökkenés folyamatában és az Alzheimer-kór kialakulásában.

A JAMA Neurology című szaklapban publikált tanulmány rámutatott arra, hogy a felborult cirkadián ritmus és az alvászavar az átmeneti fáradtságon túl sokkal súlyosabb következményekkel is járhat. Ez a probléma a pácienseknél már a memóriavesztés előtt jelentkezett, így összefüggésben lehet a betegséggel.

Alvászavar és Alzheimer

A kutatást a St. Louis-i Washington Orvostudományi Egyetemen végezték, 189, életkoruk szerint 66 év fölötti páciens alvásminőségét vizsgálták meg. Ebből 139-en nem voltak betegek, és többnyire normális alvási-ébrenléti ciklusaik voltak. A már kialakult betegségben szenvedő ötven főnél viszont kimutatták, hogy a belső biológiai órájuk felborult.

A tanulmány szerzői elmondták, hogy ez a zavar nem azt jelentette, hogy kimondottan alváshiányos emberekről van szó. A cirkadián ritmus felborulása súlyos problémákkal járhat akkor is, ha a napi 8 óra alvás összességében megvan, de az többször megszakad, vagy részletekben, akár napközben is történik, például éjszakai műszak miatt.

Plakkok az Alzheimer hátterében

A kutatók egy önálló egérkísérletet is végeztek a témában, melyet a Journal of Experimental Medicine című folyóiratban publikáltak. Az eredmény a fentieket támasztotta alá: a rendszeres alvászavar olyan amyloid plakkok felhalmozódásához vezetett, melyeket az Alzheimer-kór okai között is számon tartanak.

A cikk az ajánló után folytatódik

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?

A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. november 6. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A plakkok kialakulását és növekedését az eddigi eredmények szerint egy béta-amyloid nevű fehérje és mutációi okozhatják, és feltételezik, hogy ez indukálhatja az idegsejtek pusztulását, ami végül az Alzheimer-kórhoz vezet.

Korábban egyébként már vizsgálták a demenciával járó betegségek és az alvás közötti összefüggést, és arra is rámutattak, hogy a megzavart cirkadián ritmus következtében romlanak a kognitív és tanulási képességek, valamint az agyi funkciók, de az idáig nem volt egészen egyértelmű, hogy az alvásprobléma oka vagy következménye-e a demenciának.

Alvászavar ellen

Szerencsére az alvászavart már egyre jobban tudják kezelni a terapeuták, esetenként pedig akár egy erős, gyógynövényekből álló teakeverék is segíthet.

Ezt is szeretjük