
10 jel, hogy megy tönkre a tüdőd: akkor is, ha egyáltalán nem is dohányzol
Nem csak a cigaretta okozhat akár halálos kimenetelű tüdőbetegséget.

Sokan úgy vélik, a tüdőnek valójában csak akkor lehet komolyabb betegsége - talán a tüdőgyulladást leszámítva -, ha valaki rendszeresen dohányzik, és bár utóbbi valóban lényegesen növeli a kockázatot, nélküle is kialakulhat súlyos probléma, többek között a COPD.
Bár az esetek jelentős részében a COPD kialakulása is összefügg a dohányzással, számos más kockázati tényező létezik, és sajnos nagyon sok olyan beteg él akár csak Magyarországon is, aki nem vagy szinte soha nem dohányzott.
Mi az a COPD?
A COPD a chronic obstructive pulmonary disease szavakból megalkotott mozaikszó, mely magyarul krónikus obstruktív bronchitiszt jelent, aminek következményeként alsó légúti szűkület alakul ki.
A betegség tulajdonképpen három kórképet jelent egyszerre, melyek könnyen át is alakulhatnak egymásba: jelentheti a tüdőasztmát és a tüdőtágulást is, melyeket jellemzően a hörgők, illetve hörgőcskék elzáródásos, krónikus gyulladása előz meg.
A hörgők folyamatosan fennálló gyulladása miatt beszűkülnek a légutak, a tüdő sokszor visszafordíthatatlan károsodást szenved, veszít rugalmasságából. Mivel a légutak szűkülnek, a kilégzés egyre csak nehezedik, ami miatt levegő maradhat a tüdőben, idővel akár tüdőtágulást is létrehozva.
Mi okozza a betegséget?
Bár a COPD-t aktív dohányzás is okozhatja, és a passzív dohányzás is komoly rizikót jelent, számos más tényező is meghúzódhat a hátterében: ilyen például a légszennyezés vagy a munkahelyi ártalom, az állandó por, füst a vegyszerek, irritáló gázok, gőzök belégzése, de összefügghet a hajlam a genetikával is, emellett a dohányzástól függetlenül is megjelenhet az életkor előrehaladtával, jellemzően 40 éves kor felett. Mindemellett enzimbetegségek és veleszületett betegségek is állhatnak a háttérben, például cisztás fibrózis, mukoviszcidózis.
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
Ha a COPD-t nem kezelik, olyan károsodásokat okozhat a tüdőben, amelyek visszafordíthatatlanná és akár halálossá is válhatnak, de lényeges megemlíteni azt is, hogy a kórkép a tüdőrák kialakulásának kockázatát is fokozhatja, többek között az állandó gyulladás révén.
Innen tudod, hogy nagy baj van a tüdőddel
A kórkép lassan alakul ki, így a tünetekhez sokan hozzá is szoknak, és nem veszik őket kellőképpen komolyan, holott a kezelés időben való megkezdése életmentő lehet.
Az olyan tünetek megjelenése, mint a nehézlégzés, a lihegés, zihálás, a ki- és belégzés reszelőssé válása és folyamatos rövidülése egyértelmű jel lehet, hogy orvoshoz kell fordulnod, léteznek azonban más, csendesebb, de meglehetősen alattomos tünetek is.
Ilyen, ha igen alacsony energiaszinten létezel, mindig fáradt vagy, hajlamos vagy a délutáni szunyókálásra, pedig eleget alszol éjszaka, emellett nincs kedved a testmozgáshoz, és inkább csak pihennél. Mindez ugyanis jelezheti azt is, hogy a sejtjeidhez nem jut elég oxigén.
Ha zavartnak, kábultnak és álomkórosnak érzed magad, az szintén utalhat a tüdő problémájára, csakúgy, mint a köhögés, ha három hétnél hosszabb ideje áll fenn, és nemcsak akkor, ha véres vagy váladékos.
A mellkasi fájdalom is gyanúra adhat okot, éppúgy, mint a fogyás, ami már az előrehaladottabb problémára utal. Szintén sürgősen fordulj orvoshoz, ha a szép rózsaszín helyett szürkéssé vált az arc- és bőrszíned.
OLVASD EL EZT IS!

- szakértő
- köhögés
Éjszakai köhögés: ez a 6 ok állhat a háttérben

- szívroham
- megelőzés