A botulizmus, bár ritka betegség, a legsúlyosabb ételmérgezést jelentheti, mely megfelelő kezelés hiányában viszonylag gyorsan, 10–20%-ban 24 órán belül végzetessé válhat. A betegség kórokozója a Clostridium botulinum nevű baktérium, melynek anyagcsereterméke, a Botulinum toxin nevű idegméreg okozza az olyan súlyos tüneteket, mint a mozgásért és a légzésért felelős izmok bénulása, végül pedig a szívleállás.
A betegség elnevezése a botulus, vagyis kolbász szóból származik, ami korántsem véletlen, mint ahogy az sem, hogy kolbászmérgezésnek is szokás nevezni, nagyon gyakori ugyanis, hogy nem megfelelően elkészített, házi disznóvágásból származó húskészítmények révén fertőződnek meg a betegek, nem csak ezek jelentenek azonban kiemelt veszélyforrást.
Botulizmust okozó ételek
Bár botulizmust okozhat sebfertőzés is, leginkább ételekkel hozzák összefüggésbe, fontos azonban, hogy a legtöbb esetben nem konkrétan az egyes élelmiszerek jelentik a veszélyt, sokkal inkább azok nem megfelelő elkészítése és tárolása.

A baktérium oxigéntől elzárt környezetben, a talajban él, onnan kerülhet rá a növényekre, a mezőgazdasági termékekre, a vizekbe. Az állatok is terjeszthetik, a feldolgozás során pedig könnyen a nyers húsra kerülhet, nem véletlen, hogy a leggyakoribb veszélyforrásnak a házi disznóvágások készítményei számítanak, például a nyers vagy rosszul hőkezelt kolbászok, hurkák vagy éppen a disznósajt.
Fotó: marketlan / Getty Images Hungary

De nemcsak a húsételekben, hanem a növényekből készült élelmiszerekben is termelődhet méreganyag, főként, ha nem megfelelő körülmények között konzervált termékről van szó, ami utalhat a hiányos higiéniai állapotokra és a rossz tartósítási eljárásra is. Mindezek miatt nem célszerű olyan konzervek tartalmát elfogyasztani, melyek túllépték a lejárati időt, emellett sérültek, horpadtak, esetleg ki is lyukadtak, vagy felnyitás után lesz gyanús a tartalmuk.
Fotó: HandmadePictures / Getty Images Hungary

Ugyanez igaz a házilag tartósított élelmiszerekre, befőttekre is, ha túl régiek, vagy bármi gyanúsat tapasztalni rajtuk, például gázképződést, elszíneződést, szivárgást, állagváltozást, jobb nem elfogyasztani. A biztonságos befőzés főbb szabályairól
ide kattintva olvashatsz bővebben.
Fotó: YinYang / Getty Images Hungary

A konzervek mellett a túltárolt és rosszul kezelt, olajban tartósított ételek is problémásak lehetnek, például az olajjal konzervált fűszernövények vagy fokhagyma.
Fotó: istetiana / Getty Images Hungary

Csakúgy, mint a szószok, pesztók. Ebben az esetben is, mint a konzerveknél és befőtteknél, aranyszabály, hogy felbontás után csak hűtőben szabad tárolni őket, ha pedig gyanús termék elfogyasztása után 12-36 órával jelentkeznek a tünetek, de lehet hat óra és tíz nap is, érdemes gyanakodni. Fontos emellett, hogy amit lehet, fogyasztás előtt célszerű legalább tíz percig forralni vagy alaposan átsütni, a probléma okozója ugyanis hőérzékeny.
Fotó: Madeleine_Steinbach / Getty Images Hungary

Kutatások kimutatták, hogy az alufóliában túl hosszan tárolt főtt burgonya is ideális terepet jelent a toxinok termelődéséhez. A botulizmus kezdeti tünetei közé tartozik a rossz közérzet, a fáradtság, majd szájszárazság, hasmenés, hányás, nehéz nyelés, izomgyengeség, kettős látás következhet, végül pedig bénulás jelentkezik, mely fentről lefelé, szimmetrikusan terjed.
Fotó: DejanKolar / Getty Images Hungary

A tejtermékek is jelenthetnek problémát, de szintén csak a nem megfelelő elkészítés, hőkezelés és tárolás miatt, a mascarpone kapcsán például fokozott toxintermelődést
mutattak ki a kutatók.
Fotó: Lilechka75 / Getty Images Hungary

A nem megfelelően tartósított halételek is komolyabb veszélyt jelenthetnek. Amellett azonban, hogy a botulizmus súlyos betegség, időben megkezdett kezeléssel, antitoxin adásával gyógyítható, azonban mindig kórházi felügyeletet tesz szükségessé, és bejelentési kötelezettség is együtt jár vele.
Fotó: istetiana / Getty Images Hungary

Kiemelt fontosságú, hogy a botulizmus kockázata miatt 12 hónaposnál fiatalabb csecsemőnek nem szabad mézet adni, még a legkisebb mennyiségben sem, ugyanis, míg a felnőttek és a nagyobb gyermekek bélrendszere ellenállóbb, náluk életet veszélyeztető betegséget, csecsemőkori botulizmust alakíthat ki.
Fotó: Rapeepong Puttakumwong / Getty Images Hungary
A világ 8 legveszélyesebb étele: akár halálosak is lehetnek, mégsem mondanak le róluk az emberek
Hónapokon át érlelt cápahús, lárvák által megpuhított sajt is szerepel a legkülönösebb veszélyes ételek sorában.
Elolvasom
Prémium vitaminok szerves forrásából
Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.
Promóció
Képek: Getty Images Hungary.