40 kilót fogyott: a kétgyermekes magyar édesanya megosztja, mi vált be neki
Noémi nem is lesz soha újra 99 kiló.
Zólyomi-Zsirkai Noémi egy híján 100 kiló volt, amikor első kislánya születése után életmódváltásra adta a fejét. Az érdi anyuka azóta hatalmas átalakuláson ment át, és hivatásos edzőként más nőknek segít visszanyerni régi alakjukat és az önbizalmukat.
Noémi nem volt kövér fiatalon, de azért mindig súlyosabb volt az átlagnál. A 172 centis magasságához a húszas évei elején 70-75 kiló társult. Amikor azonban megismerte későbbi férjét, ebből rövidesen 80 kiló lett. Az esküvőre diétázni akart, de kiderült, babát vár. A szülőszobába 96 kilósan ment be, és kislánya születése után mindössze négy kilóval lett kevesebb.
A legtöbb édesanya a szoptatással fogyni kezd, de vannak olyanok is, akik ekkor kezdenek csak el gyarapodni. Közéjük tartozott Noémi is, aki pár hónap múlva már 99 kilót nyomott. Ezt látva a 24 éves édesanya sírva borult a fürdőszoba kövére. Ott és akkor döntötte el, ha törik, ha szakad, le fog fogyni.
Az érdi anyukának sokat segített, hogy gyermekkora óta sportolt, karatézott. Ez az élet más területein is kitartásra nevelte. Súlyvesztéséről egy közösségi portálon kezdett naplót vezetni, majd saját blogja lett. Közvetlen, kedves, őszinte soraival hamar nagy olvasóközönséget szerzett magának, és valódi példaképpé vált. A fiatal anyuka kitartóan, egészséges étkezéssel, rendszeres mozgással, fokozatosan 38 kilótól szabadult meg. Időközben szült még egy kislányt, és ma már szakképzett edzőként tornáztatja a fogyni vágyókat Érden.
- Gondoltad volna néhány évvel ezelőtt, hogy nemcsak életmódot váltasz, de hivatást is?
- Nem. Még akkor sem fordult meg a fejemben, hogy edző leszek, amikor lefogytam, de azt tudtam, hogy biztosan az egészséges életmóddal szeretnék foglalkozni valamilyen módon. Célom volt segíteni másoknak, és megmutatni az embereknek, hogy le lehet fogyni minőségi étkezés és testmozgás mellett. Nem kell koplalni vagy divatdiétákat választani hozzá.
Az edzői képzettség megszerzésének ötlete akkor jött, amikor megkért néhány barátnőm, ismerősöm, hogy tartsak nekik heti egy-két alkalommal edzést. Úgyhogy elvégeztem az aerobikedzői, a preventív gerinc, step aerobik tréneri képzést és még néhány mást.
- Mit volt a legnehezebb elviselni az egészséges életmód felé vezető út során?
- Volt, hogy sokat sírtam a bántó megjegyzések miatt. Aztán egyszer a férjem azt mondta, azzal, hogy kitárulkozok a világnak az internetes naplómban, el kell fogadnom, hogy vannak gonosz emberek, akik hátráltatni próbálnak. Ezután csak magamra figyeltem, a cél lebegett a szemem előtt és csak azokkal az emberekkel foglalkoztam, akiknek tényleg számított a véleménye. Ennek ellenére lehet, hogy az ellentábor is kellett ahhoz, hogy most az legyek, aki vagyok.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Szerinted a családod az elején elhitte, hogy te le tudsz majd fogyni?
- Örök fogyókúrázó voltam. Minden hétfőn nekiálltam, és szerdára elfogyott az erőm. 70-75 kiló körül mozogtam, megszokták, hogy mindig diétázom. Amikor azonban látták, hogy ezúttal tényleg hetek óta kitartok, mozgok és megfelelően eszem, mert valóban felvettem a kesztyűt, messzemenőkig mellettem álltak.
Mondják, hogy az elhízás mögött gyakran lelki okok állnak, de nálam boldogabb családban kevesen nőnek fel, ezért nálam sokkal inkább a szokások voltak a bűnösek. Otthon mindig volt cukros üdítő és nassolnivaló az asztalon. Nagy mennyiségeket ettünk, mert anyukám fenségesen főz, és a sok munka mellett elkényelmesedtem, háttérbe szorult a sport, ebéd után lecsúszott a süti, a fagyi, a csoki. A párommal, amikor megismerkedtünk, gyakran mentünk cukrászdába, étterembe.
- Amikor komolyan a fejedbe vetted, hogy lefogysz, mi lendített át a holtpontokon?
- A lányomra gondoltam mindig, mert rettegtem, hogy mit fog gondolni rólam, ha nagyobb lesz. Én mindig felnéztem az anyukámra, aki csinos és ad magára. Abban az időben már nem tudtam felmenni a lépcsőn, annyira fájtak a térdeim, nem bírták a súlyomat. Az jutott eszembe, mi lesz, ha nem tudok majd szaladni vele, biciklizni. Nekem ő adta az erőt, főleg érte csináltam. Mire egyéves lett, lefogytam, így Amira nem ismeri a duci anyát. Úgy gondolom, hogy példát mutatni az egyik legfontosabb feladatunk szülőként.
- Emlékszel a pillanatra, amikor először újra igazi, csinos nőnek érezted magad?
- Pontosan emlékszem rá. Nem hittem el! Néztem magamat a tükörben, és csodálkoztam. Hogy jön rám a pincéből előkerült, még középiskolásként hordott farmerem, amikor még egy csomót kellene fogynom? Amikor 60 kiló voltam, a család megkért, most álljak meg, és szokjam meg a testem, mert nem látom magam reálisan. Visszatekintve nagyon igazuk volt, és örülök, hogy hallgattam rájuk. Most is azt tanácsolom mindenkinek, hogy legyenek olyan emberek a közelben, akiknek a véleménye számít.
- Melyek azok a gyakori hibák, amiket a fogyni vágyók szerinted elkövetnek?
- A leggyakoribb egyértelműen a türelmetlenség. Azonnali sikerre vágynak. A másik meg az, hogy ezért nem esznek, mert azt hiszik, hogy ha fogyni akarsz, akkor nem szabad. A villámdiéták és koplalások gyors eredményt hozhatnak, de elindul a jojó-effektus, ami a legtöbb ember problémája. Hiába látnak a mérlegen kisebb számokat, a látvány nem változik, mert elsősorban izmot veszítenek. Ilyenkor megy el a kedvük az egésztől, és jönnek a vigasztaló falási rohamok, aztán kamatostul visszatérnek a lesanyargatott kilók.
Gyakori hiba az is, hogy nem esznek többször egy nap, legalább három-négy alkalommal. Vagy nem megfelelő a fehérje, a szénhidrát és a zsír aránya, ezért nem pörög az anyagcseréjük. Félnek a szénhidrátoktól, pedig azoktól lesz energiájuk, de nem mindegy, hogy milyeneket választanak. Probléma még, hogy nem isznak elegendő folyadékot, nem választanak megfelelő mozgásformát. Lényeges ugyanis, hogy zsírégető mozgásra vagy mondjuk erősítőre van-e szükségük.
- Rengetegen követik az életmódblogodat, inspiráció ezreknek. Mi az, amit pluszban tudsz adni más edzőkhöz képest?
- Fontos az, hogy jártam hasonló cipőben. A legtöbb levélben, amit kapok, ezt olvasom. Anyuka voltam, feleség, háztartással, gyerekkel, de képes voltam változtatni. Ezért sokan érzik azt, hogy ők is képesek erre, így lelkesednek, és elkezdenek hinni magukban.
Sok ember nem kap támogatást, és a környezetükben gyakran bántják, visszahúzzák őket. Én próbálom a hozzám fordulókat rávezetni, hogy higgyenek magukban, határozzák el, lépjenek rá az útra és tartsanak ki. Mindennap órákat szánok rá, hogy levelekre válaszoljak, személyesen találkozzam bárkivel.
Úgy gondolom - és eszerint is élek -, hogy semmiről nem kell lemondanunk, csak tudunk kell mértéket tartani. Én imádtam mindig is az édességeket. A mai napig fogyasztok rendes, cukros édességet is néha, például, ha vendégségben vagyunk, nem szoktam hisztizni egy szelet torta miatt. Viszont ha itthon készítek édességeket, akkor eritrittel - egy természetes édesítőszerrel - vagy mézzel sütök, sima, illetve rétesliszt helyett teljes kiőrlésű tönkölylisztet, zabpehelylisztet, illetve szénhidrátcsökkentett liszteket használok.
Nagyon sok édességet diétásítottam, és a családtagok örömmel fogadták. Oda kell azonban figyelni, mert a boltban kapható legtöbb cukormentes édesség fruktózos, ami nem egészséges, sokaknak problémákat okoz, ha rendszeresen fogyasztják őket. Tehát válaszd a jobbat, egészségesebbet, de mindig olvasd el, vagy ha szükséges, kérdezd meg, hogy mi mit tartalmaz, mert sajnos sok meglepetés érhet.
- Meg sem fordult a fejedben, hogy két kislány anyukájaként visszamenj dolgozni marketingmenedzserként?
- Hívtak, de nemet mondtam. Nagyon boldog vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, úgy, hogy közben a családom áll az első helyen az életemben, és marad időm rájuk. Egyre gyakrabban hívnak meg rendezvényekre is, ezek főleg hétvégenként vannak. Eddig e téren a legnagyobb élményemnek a 2013-as FittArénát tartom, amikor Borsos Péterrel mi indítottuk a napot a nagyszínpadon. Csodálatos volt. Igaz, azóta egyedül is felléptem a CORE-bodybalance mozgásformámmal a 2016 FittArénán. A mozgásforma az én koncepcióm, egy átmenet a gerinctréning és az alakformáló edzés között.
- Túl az egészségügyi problémákon hogyan látod a kövér emberek helyzetét, megítélését ma Magyarországon?
- Sajnos itthon is az emberek fejében van a baj. Az a munkáltató, aki aszerint választ beosztottat, hogy az duci, vagy sem, már nem megfelelő vezető. Az a társ, aki elhagyja a feleségét, mert nem fogyott le a szülés után fél éven belül, nem érdemli meg a hölgyet. Egészen addig, ameddig az embereknek mindenféle médiumban azt látják, hogy csak a vékony a szép, csak akkor szuper anyuka valaki, ha kettő, három, négy gyerek mellett mindennap fut 10-15 kilométert, és a szülés után már kockás hassal kell kijönni a kórházból, addig a helyzet nehezen és lassan fog javulni.
Kellenek a hétköznapi hősök. Én így hívom őket. Akik vállalják, hogy igen, ez vagyok én, és bizony én így is szexi és boldog vagyok. Nem azt mondom, hogy legyen rajtuk 30-40 kiló súlyfelesleg, hiszen ott már az egészségükkel játszanak, de ne kelljen senkinek se amiatt rosszul éreznie magát, mert van rajta akár öt-tíz kiló plusz, és nem jut el, csak heti kétszer tornázni, vagy otthon mozog.
Az emberek azt sem tartják szem előtt, hogy mennyi oka lehet annak, ha valakin nagyobb túlsúly van. Ezerféle komoly betegség és lelki oka lehet a dolognak. Sokan csak bántani tudnak, de segíteni nem. Én azonban hiszek benne, hogy szép szóval, biztatással lehet igazán motiválni.
- Milyen fajta órát és hány alkalommal tartasz most hetente?
- Alapvetően öt féle edzés van nálam: Core-bodybalance, gerinctréning, dinamikus jóga, HIIT jellegű szteppaerobik, alakformáló-eszközös erősítő edzés. Heti kilenc alkalommal tartok edzést, plusz az óvodában egy gerinctréninget és nagyjából kéthavonta egy háromórás maratont hétvégén a vendégeimnek. Minden korosztály jár hozzám, minden bizonnyal azért, mert a gerinctréningtől a szteppig elég sok minden megtalálható nálam. Sok órámon várólistával dolgozom és a legtöbb edzés teltházas.
- A legtöbb anyuka úgy gondolja, otthon tornázik, mert vagy nem tudja a kicsiket kire hagyni, vagy megspórolja az oda-vissza út idejét vagy a pénzt az óráért. Szerinted miért jobb elmenni közösségbe edzeni?
- Egy csoportos órán lehet egymást motiválni. Az új vendégek gyakran megjegyezik, hogy a súlyuk miatt például nem szívesen mennek közösségbe edzeni. Mindig elmondtam nekik, nálunk biztos nem érzi majd rosszul magát, soha senki nem kinevetn, sőt, a vendégek általában segítik egymást, és én is figyelek rá, hogy legyen sikerélményük. Például egy gyakorlatnál több alternatívát mutatok. Ezt otthon biztos nem kapja meg az ember, pedig fontos a gyakorlatok helyes kivitelezése és az adott edzettséghez megfelelő gyakorlat végrehajtása.
Plusz nagyszerű közösség alakul ki nálunk, barátságok születnek. Mindenkinek szüksége van egy kis időre, amikor magával foglalkozik.
- Szerinted miért szeretnek téged ennyire? És mit gondolsz, mik a jó edző ismérvei?
- Úgy gondolom, azért, mert magukra ismernek bennem. Nem egy sztáredzőt látnak, hanem egy anyukát, egy nőt, aki tudja, hogy nem könnyű az élet. Szerintem a vendégeim - akiket egyébként mindig edzőtársnak nevezek, mert így is gondolok rájuk - látják, hogy nem egy elérhetetlen valaki vagyok, hanem pontosan olyan, mint ők.
Minden tudásomat és lelkesedésemet beleviszem az edzésekbe. Minden egyes órámat megtervezem, minden órám más, mindig újítok. Eljárok továbbképzésekre, sokat olvasok, mindent megteszek, hogy szakemberként álljak előttük, aki ért ahhoz, amit csinál, mégis meg tud maradni annak, akit ismernek és szeretnek.
- Hogyan néz ki általában az étrended? Hányszor eszel? Miket?
- Nagyon figyelek arra, hogy megfelelő mennyiségű fehérjét vigyek be, és megválogatom a szénhidrátokat. Étrendet nem követek. Nagyjából napi négyszer eszem egy nap. Oda kell figyelnem az étkezésemre, mert ha megszaladnak a szénhidrátok, zsírok, akkor bizony nincs az a mennyiségű edzés, ami elég lenne. Nem véletlenül voltam 100 kiló, hízásra hajlamos vagyok most is, de teszek azért minden egyes nap, hogy ne hízzak vissza.
- Mennyi idősek most a lányaid? Ők sportolnak rendszeresen? Hogyan látod a lányaid kortársainál, mennyire figyelek a szülők arra, hogy rendszeresen mozogjanak a gyerekeik?
- A lányaim nyolc- és hatévesek. Mindketten rendszeresen sportolnak ötéves koruk óta, mert szerettek volna, és találtak olyan mozgást, ami tetszik nekik. Mindketten táncolnak és lovagolnak. A nagy karatézott is két évet, de most szünetelteti. A kicsi később nagyon szeretne kézilabdázni.
Az ovis és az iskolás közösségben is nagyon odafigyelnek a szülők a mozgásra. A lányok legtöbb társa sportol valamit, egy-egy kivétellel, sőt az óvónénitől és a tanítónénitől is jó példát látnak a gyerekek.
A legnagyobb baj szerintem azzal van, hogy manapság már senki nem választja a pedagógiai pályát. Inkább aki elvégzi az iskolákat, edző lesz, személyi vagy csoportos órákat tart, ezért megállt egy szinten a testnevelés-oktatás. Voltam nyílt napon általános iskolában, első és második osztályosoknak tartottam félórás edzést, és imádták. Tetszene nekik, ha változás lenne, csak talán a tanárok már elfáradtak ebben az egészben, és nincs, ami lelkesítse őket a szakmában.
- Mi az, ami szeretnél átadni a kicsiknek személyes példán keresztül?
- A gyerekek nagyon jól formálhatóak. Nyitottak, és mindent szeretnek, ami mozgás. Én minden szülőnek azt tanácsolom, ahogy a gyermeke szeretné, vagy ő látja, hogy érett rá, vigye el sportolni. Rengeteg feszültséget vezet le vele a gyerek is. Nagyon sok gyermek küzd gerincproblémákkal, gyengék az izmaik, nem tudnak futni kétszáz métert. Ez szomorú, és igenis a mi felelősségünk is, hogy ezen változtassunk.
- Te egy olyan ember vagy, aki mindig újabb és újabb célokat tűz ki magának és ér el. Mik a soron következők?
- Szeretnék egyetemre menni. Egyelőre a két kislányom mellett nem merek több évre visszaülni az iskolapadba, de akármilyen furcsa, éppen a fentebb írtak miatt nagyon gondolkozom a pedagógiai pályán, a testnevelő tanárin. Hátha lenne mód változtatni. Ha csak egy kis csepp is a tengerben, de lehet, valakinek megváltozhatna tőle az élete.
Nagyon hiszem, hogy a prevenció az, ami a legfontosabb, és megtanítani a gyerekeket a mozgás szeretetére és a helyes kivitelezésre. Ha ezek megvannak, akkor lehet nagyokat álmodni.
OLVASD EL EZT IS!
- életmód
- egészséges étkezés
Hihetetlenül jól néz, pedig elmúlt 60: elmondja, mit eszik, hogy karcsú legyen
- életmódváltás
- sikeres nők
45 kiló fogyás: teljesen átalakult a teste - Elmondja, hogy sikerült csodaszerek nélkül
- életmódváltás
- végleges fogyás