Mit jelez a magas karbamidszint a laborleletben? Betegségre is utalhat az érték
A magas karbamidszint hátterében több dolog is állhat, egyebek mellett a vese működésének elégtelenségét is jelezheti.
A kézhez kapott laborleleten számos olyan sor is szerepelhet, ami gondolkodóba ejti az embert, hiszen laikus lévén nem tudja, hogy az adott tétel melyik szervvel, szervrendszerrel kapcsolatos, és mit jelent, ha feltüntetett referenciaértéknél kisebb vagy épp nagyobb a szintje.
A karbamid, más néven urea a veseműködés fontos mutatója, eltérései pedig kezelést igénylő betegségekre figyelmeztethetnek.
A veseműködésre következtethetnek belőle
A karbamid egy szerves vegyület, ami a fehérje emésztése során keletkezik, az aminosavak lebontási terméke. A máj állítja elő, kiválasztásáért a vesék felelősek, a szervezetből a vizelettel ürül ki. Amennyiben ez a folyamat zavart szenved, veszélyes állapot alakulhat ki, a felhalmozódó urea a sejteket károsító méreganyagként viselkedhet.
A karbamid szintjének vizsgálata a vérszérumból történik, a normálérték a vizsgálatot végző hely függvényében alakul, 3-7 mmol/l között mozog. Az urea mellett a kreatinin szintjét is figyelik, ez az izomanyagcsere végterméke, ami szintén a vesék segítségével ürül, így a szerv működéséről, szűrletképző képességéről ad számot.
Magas karbamidszint okai
A karbamid szintje több dolog miatt is megemelkedhet, általánosságban véve kijelenthető, hogy nem mindegy, milyen mértékű az eltérés. Az okok között szerepelhet a dehidratáció, vagyis kiszáradás alacsony folyadékbevitel, fokozott folyadékvesztés, például izzadás vagy hasmenés miatt, illetve a magas fehérjetartalmú ételek fogyasztása és a gyomor-bélrendszeri vérzés. Sokkos állapot, súlyos égés, infarktus és húgyúti elzáródás esetén is mérhetők magas értékek, a leggyakoribb tényező viszont a vesék elégtelen működése.
A veseelégtelenség különböző stádiumaiban más-más laborértékek jellemzők. A kórkép kialakulhat többek között diabétesz és magasvérnyomás-betegség talaján, eleinte teljesen tünetmentes lehet, fáradékonyság, fejfájás, vizenyő, azaz ödéma jelentkezhet, később egyre kellemetlenebbé válnak a panaszok, a IV. stádiumban már dialízis válhat indokolttá.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Miért lehet alacsonyabb?
Az optimálisnál alacsonyabb lehet a karbamid szintje alultápláltság, fehérjehiányos táplálkozás vagy felszívódási zavar esetén. Mivel az urea a májban képződik, a szervet érintő megbetegedések esetén is az értékek csökkenése figyelhető meg.
Vesebetegség jelei a bőrön
Világszerte sokan élnek vesebetegséggel úgy, hogy nem is tudnak róla. A krónikus vesebetegség kezdeti szakaszaiban nem feltétlenül produkál látványos tüneteket, illetve nem olyanokat, amilyenekre általában gondolni szokás, a deréktáji fájdalom például nem szükségszerű velejárója. Vannak olyan eltérések is, amiket elsőre talán nehezebben kapcsolnánk össze a vesebetegséggel, ám segíthetnek annak felismerésében. Az eltérések észlelésekor mindenképp szakember felkeresése javasolt!
Így mutatja meg a bőr, hogy rosszul működik a vese: a viszketés és duzzadt boka is figyelmeztető tünet
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)