Egy kis fejfájás, fáradtság az első tünet: az agy betegségeinek korai jelei
Van, hogy súlyos ok áll a háttérben.
Ha fáj a fejed, krónikus fáradtsággal küzdesz, esetleg szédülsz is, és gyengeséget érzel az izmaidban, számos ok megbújhat a háttérben - például pajzsmirigybetegség, szorongás vagy épp csak alvászavar -, ha azonban a tünetek nem múlnak, fordulj mielőbb orvoshoz, hogy kivizsgálhassa a probléma hátterét.
Nem ritka ugyanis, hogy komolyabb bajt jeleznek a tünetek, és sajnos a súlyosabb agyban lejátszódó folyamatok esetében is gyakran számítanak korai jelnek.
A legtöbben a remegésről ismerik fel: Parkinson-kór
A Parkinson-kórt gyakran összekeverik az Alzheimer-kórral, közös ugyanis bennük, hogy mindkettő degeneratív idegrendszeri betegség, mely folyamatosan válik egyre előrehaladottabbá. Az ok azonban egészen más, a Parkinson-kór esetében ugyanis a finommozgásokat irányító bazális ganglionok mennek tönkre, illetve az ingerületátvitelért felelős dopamin mennyisége csökken.
A betegség oka máig ismeretlen - de gyanítják a háttérben például bizonyos gyógyszerek, kábítószerek hatását, és újabb kutatások szerint a gyomorfekéllyel is összefüggést mutat -, és gyógyítani sem lehet a tudomány jelen állása szerint. A tünetek enyhítése érdekében szóba jöhet azonban a gyógyszeres kezelés és a műtét, kiemelt szerepe lehet továbbá a fizikoterápiának is.
A Parkinson-kór időben való diagnosztizálása nagyon fontos, a tünetek közül a nyugalmi remegést, az izommerevséget, a lelassultságot és a csökkent arcmimikát fontos megemlíteni, de korai jel lehet a fokozott fáradtságérzés is.
Idővel rokkantsághoz vezethet: sclerosis multiplex
A sclerosis multiplex, vagyis SM egy, a központi idegrendszert érintő gyulladásos, autoimmun betegség, melynek során az immunrendszer az idegsejteket védő burok, a velőshüvely, illetve a myelinhüvely ellen fordul. Ennek károsítása, megbontása után hegesedés alakul ki, ami zavart okoz az idegsejtek közötti kommunikációban, lassítva és blokkolva az ingerületátvitelt.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A betegség folyamatos előrehaladást is mutathat, de rohamokban is rosszabbodhat, csökkenti az élettartamot, és idővel rokkantsághoz is vezethet, hiszen akadályozza a látásért, érzékelésért, izomműködésért felelős ingerületek továbbítását.
Kialakulásának okaként a genetikát, illetve környezeti hatásokat is említenek, korai tünetei között pedig gyakorinak számít a kóros fáradékonyság, a homályos látás, a látásprobléma, az egyensúlyzavar, a szédülés és a zavartság, zsibbadás, gyengeségérzés, a nyelési nehézség, a széklet- és vizelettartási nehézség, a depresszió és a szorongás, valamint alvászavarok kialakulása. A fejfájás nem vezető tünet, de társulhat mindehhez.
Elbutulás, nem csak időskorban: Alzheimer-kór
Az Alzheimer-kór az idegsejtek és szinapszisok számának progresszív csökkenését jelenti, mely miatt az érintett agyterületek elsorvadnak, plakkokat, zárványokat kialakítva. Emiatt a kognitív funkciók folyamatosan szűkülnek, amit fizikai állapotromlás is kísér.
A betegség lefolyása három-tíz év, ez idő alatt azonban folyamatos a rosszabbodás, mely nem állítható meg, gyógyszerekkel azonban átmenetileg csökkenthető, csakúgy, mint a tünetek intenzitása.
Végül csak egy torz arc maradt: megdöbbentő képek az alzheimeres festőtől
Nézegess képeket!
ElolvasomA genetikai és környezeti tényezőkkel is összefüggést mutató Alzheimer-kór nagyon korai tünete lehet a térbeli érzékelés, tájékozódás nehézsége, illetve annak romlása, később a szellemi teljesítmény megváltozása, a memória és az időérzék romlása, a zavarodottság és fáradtság, a szókincs szűkülése, a teendők elhanyagolása, illetve a személyiség megváltozása.
Az Alzheimer-kórt gyakran azonosítják a demenciával, a két fogalom azonban nem teljesen fedi egymást: míg a demenciának az egyik leggyakoribb oka az Alzheimer-kór, tágabb fogalmat jelent, általánosan a gondolkodás, az érzelmek és a társas képességek hanyatlását, melynek más oka is lehet, például összefügghet az agyi érrendszer időskori állapotával is.
Változatos tünetekkel jelentkezhet: agydaganat
Bár az agydaganat fogalmát mindenki el tudja különíteni az előbbiektől, a tünetek gyakran azonosak, annak alapján ugyanis, hogy a tumor az agy mely területét érinti, azok a lehető legváltozatosabbak lehetnek.
Kialakulhat memóriazavar, érzékszervi zavar, bizsergés, szédülés, remegés és hányás is, emellett jelentkezhet epilepsziás roham és krónikus fáradtság is. Jellemző továbbá a fejfájás, ami a daganat növekedése miatt alakulhat ki, mivel túlnyomás jön létre az agyban. Gyakran reggelente, ébredés után jelentkezik a fájdalom, mely a fekvő helyzet megszűnésével múlik is.
A Rákgyógyítás.hu információi szerint évente 1700 magyarnál diagnosztizálnak elsődleges tumort az agyban, még gyakoribb azonban, hogy egy, a testben máshol található daganat ad ide áttétet. A daganat gyógyíthatósága függ az elhelyezkedéstől és a méretétől is, tény azonban, hogy minél korábban észreveszik, annál nagyobb rá az esély. Épp ezért, csakúgy, mint a többi betegség esetében is, már az első gyanús jelek után orvoshoz kell fordulni!
OLVASD EL EZT IS!
- európa
- egészségügy