Egy kortyot sem ivott, mégis mindig részeg volt: az ABS-szindróma valóban létező betegség
Az ABS-szindróma során a szervezetben spontán erjed meg a cukor.
Állandó részegség tüneteit mutatta egy 46 éves amerikai férfi, aki pedig előtte nem fogyasztott alkoholt, így került végül a kórházba. A Richmond University Medical Center esettanulmánya szerint az illető egy huzamosabb antibiotikumkúrát követően kezdte el érzékelni a tüneteket, ideértve a hangulatingadozást, az agresszivitást vagy az emlékezetkiesést.
A férfi pszichiáterhez fordult, majd antidepresszánsokat kapott, ám a probléma tényleges eredetére akkor derült csak fény, amikor egy nap a rendőrök megszondáztatták.
Magas véralkoholszintre derült fény
A tanulmány szerint a rendőrségi előállítást követően orvoshoz került, ahol kiderült, szervezetében nagyjából akkora alkoholmennyiség van, mintha már tíz pohár italon túl lenne.
Két ezrelék körül mért értéknél jellemzők már a beszédzavarok, a bizonytalan járás, a hányinger, esetenként a kettős látás, a megnövekedett pulzus, az álmosság, a hirtelen hangulat- és viselkedésváltozások.
A 46 éves férfi ártatlanságában sokáig a kórházi személyzet és a rendőrség sem hitt, sőt a családja sem bízott a szavaiban, ám ő rendületlenül tagadta az alkoholfogyasztást, az esettanulmányhoz kapcsolódó jelentések szerint a laboreredményeinek többsége rendben volt, székletmintájában azonban a Saccharomyces cerevisiae, azaz a sörélesztő gomba jelenlétét mutatták ki.
Autoerjesztő szindróma
A betegnél ekkor diagnosztizálták a ritka ABS-szindómát. Az autoerjesztő szindrómának is nevezett betegség során a szervezetben levő élesztőgombáknak köszönhetően az emésztőrendszerben erjed meg a cukor.
A férfi állapota egyre súlyosabbá vált, koponyaűri vérzést kapott, és véralkoholszintje elérte a négy ezreléket is, amely már eszméletvesztéssel járó, életveszélyes állapotot eredményez.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az okokkal máig nincsenek teljesen tisztában a kutatók, ettől függetlenül szerencsére gyógyítható a probléma. A férfinél a Richmond University orvosai kezdték meg a sikeres kezelést, amely gombaellenes terápiából és probiotikumkúrából állt, hogy a gombákat eltüntessék, és a felborult bélflórát helyreállítsák.
A páciensük így már másfél éves tünetmentes időszakról számolhatott be, amely időszak alatt visszatérhetett a normál étrendre, csupán az alkoholszintjét kell időnként ellenőriznie. A bélflóra helyreállítása után megszűntek az egészségügyét súlyosan veszélyeztető panaszai.
Májvédő gyógynövények
Az alkoholfogyasztás megdolgoztatja a májat, ami hosszú távú egészségügyi kockázatokkal is jár. Néhány gyógynövény bizonyítottan segít helyreállítani a szerv egészségét.
10 gyógynövény, ami serkenti a májműködést: kúraszerűen is érdemes fogyasztani őket
Nézegess képeket!
Elolvasom(A képek csak illusztrációk, forrásuk: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- alkohol
- májbetegség