Így vonhatsz meg heti 1400 kalóriát a testedtől úgy, hogy észre sem veszed!
A módszert egy kutatás is igazolja.
A kalóriákat számolni fáradtságos feladat. Különösen nehéz olyan megoldást találni, amely hatékonyan, kevés ráfordítással teszi lehetővé, hogy lefaragj a mindennapi beviteledből. Mutatunk azonban egy olyan lehetőséget, amely anélkül is működik, hogy nagyban megváltoztatnád az étkezési szokásaidat.
Az Illinois-i Egyetem kutatói szerint a kalóriabevitel csökkentésének egy nagyon egyszerű módja lehet, ha szimpla vizet iszol a nap folyamán pluszban, aminek köszönhetően hetente akár 1400 kalóriát is spórolhatsz.
Kutatás igazolja a módszer hatékonyságát
A szakértők a Journal of Human Nutrition and Dietetics hasábjáin publikált tanulmánya szerint számos adat támasztja alá a rendszeres vízfogyasztás hatékonyságát. A kutatók több mint 18 ezer résztvevő - ha egészen pontosak szeretnénk lenni 18 311 fő - étkezési és italfogyasztási szokásait vizsgálták meg egy nagyszabású felmérés keretein belül 2005 és 2012 között.
A kutatásban részt vevőktől azt kérték, rögzítsék az általuk elfogyasztott italokat és ételeket egy naplóba 24 órán keresztül. A felmérés során a szakértők két csoportot alkottak.
Az egyik ezek közül naponta egy vagy akár három pohár vizet is meg kellett, hogy igyon a megszokott mennyiségéhez képest, míg a kontrollcsoport addigi szokásait követte.
Az így kapott információkat analizálva kiderült, hogy azok, akik legalább egy pohár vizet fogyasztottak pluszban, korábbi eredményeikhez és a másik csoporthoz képest átlagosan napi 205 kalóriával vittek be kevesebbet. Ezt javarészt a cukros italok és a felesleges nassolás visszaszorításával sikerült elérni.
A vízfogyasztás további előnyei
Ha sikerül egy héten keresztül napi három pohárral emelned az elfogyasztott víz mennyiségét, jó eséllyel akár 1400 kalóriát is megvonhatsz a szervezetedtől anélkül, hogy azt észrevennéd. Ez megfelel két kemény, egyórás edzésnek vagy - a dolog másik aspektusát nézve - négy pohár jeges kávénak.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A vizet emelt mennyiségben fogyasztó csoportról emellett kiderült, hogy kevesebb szaturált zsírt, cukrot és koleszterint vittek be, így a nassolás visszaszorításával általánosan egészségesebb lett az étrendjük.
A rágcsálást azért sikerült ezeknek a résztvevőknek visszafogni, mert sokan a szomjúságot az éhséggel keverik össze. Az emelt vízfogyasztás mellett azonban kevésbé voltak szomjasak, így ritkábban nyúltak a különböző nassolnivalók után, amikor valamit kívánt a szervezetük.
Ha szeretnél, itt többet is megtudhatsz róla, hogyan segít a megemelt vízfogyasztás a diétázásban vagy a méregtelenítésben, és miként veheted rá magad, hogy több vizet igyál.
Unalmasnak tartod a szimpla vizet?
Jogos kifogás lehet, hogy az egyszerű, ízesítetlen csap- vagy ásványvíz fogyasztása korántsem annyira kellemes, mint a cukros üdítőké, teáké vagy más italoké.
Azonban ennek nem kell így maradnia. Ismerd meg, hogyan teheted kalóriák hozzáadása nélkül nemcsak isteni finommá, de a fogyásban is hasznossá a vizet uborkával és citrommal vagy eperrel és kivivel. Ha pedig a fenti képek között is körülnézel, finom, cukormentes jegestea-recepteket találsz, melyek segítik az emésztést, pörgetik az anyagcserét és helyettesítik az édes bolti üdítőket.
- fogyókúrás tippek
- kalória
- kalóriaszegény
- étrend
- ital
- energiaital
- cukor
- cukormentes
- vércukorszint
- kóla
- tartós fogyás
- életmódváltás
- változás
- Életmód
OLVASD EL EZT IS!
- csokoládé
- gluténmentes
3 ismert diétás szabály, amit ha megfogadsz, hízni fogsz - Ne dőlj be nekik!
- orvos
- megelőzés