Visszerek a lábon: tudod, miért itt alakulnak ki?
A csúnya, kék erek megjelenésének oka a felegyenesedés, valamint a mozgásszegény életmód.
Ha visszérbetegségről esik szó, valószínűleg lelki szemeid előtt neked is egy kék eres láb jelenik meg. Nem véletlen, hiszen - bár máshol is kialakulhat - az esetek túlnyomó többségében valóban ezen a testrészen jelentkezik.
Ha kíváncsi vagy, hogy miért ez a kedvelt helye a nem túl esztétikus és gyakran fájdalmas betegségnek, most választ kaphatsz a kérdésre.
Ezért a lábon alakul ki
A vénákban a szén-dioxiddal, illetve salakanyagokkal terhelt vér áramlik vissza a szív és a tüdő irányába. Bár faluk rugalmas, az artériákkal összevetve viszonylag vékony - a vér szállítását a vénákat körülvevő izomszövetek szövetipumpa-funkciója támogatja.
A folyamat lényege, hogy mozgás közben az izmok összehúzódnak, és egyszerűen nyomást gyakorolnak a vénákra, valamint a bennük lévő vérre - segítve ezzel az áramlást.
Két lábon állva
Az evolúció során sikeresen talpra álltunk, ám a két lábon való járás következtében az alsó végtagokban megnövekedett a hidrosztatikus nyomás. Álló helyzetben a lábakra terhelődik a test súlya: a vénáknak, illetve a bennük lévő billentyűknek mintegy másfél méteres folyadékoszlop nyomását kell elviselniük.
Ülő- és állómunka
Amennyiben nem mozogsz rendszeresen, álló- vagy ülőmunkát végzel, az izompumpa nem működik elég hatékonyan, a billentyűk - melyek egy irányba áramoltatják a vért - nem tudják megfelelően végezni a munkájukat.
Ennek következtében a vénás vér egy része visszaáramlik, pangásnak indul, a visszerek fala kitágul. Nemcsak a vénák fala távolodik egymástól, de a bennük lévő billentyűk is - így egyre nehezebben áramlik a szén-dioxiddal és salakanyagokkal terhelt vér.
Ismerd meg az AVON mellrák elleni harcát!
Fedezd fel, hogyan támogatjuk az AVON-nál, az emlőrák elleni küzdelmet figyelemfelhívó kampányokkal és kórházi adományokkal. Adománygyűjtő termékeink bevételéből és minden eladott termékünk után 1 Ft-tal járulunk hozzá az emlőrák elleni küzdelemhez és a kapcsolati erőszak megfékezéséhez. Minden adomány hatalmas változást hozhat azok életében, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.
Promóció
Túlsúly és terhesség
Visszér kialakulására hajlamosíthat még a túlsúly vagy a terhesség is. Ilyenkor a súlytöbblet extra nyomást gyakorol a vénákra, és pangást eredményezhet. Ha szeretnéd tudni, hogy mit tehetsz a terhességi visszér ellen, illetve milyen szövődményekkel járhat annak elhanyagolása, kattints korábbi cikkünkre.
Kezelési lehetőségek
A vénás vér 90%-át a mélyvénás rendszer szállítja, a maradék 10%-ot pedig a bőrhöz közel eső felületes vénarendszer. Utóbbiak munkáját a mélyvénás rendszer át tudja venni, ezért lehetséges, hogy a felszíni visszerek elinjekciózása, illetve műtéti úton történő eltávolítása nem okoz funkcióromlást.
Előbbi beavatkozás lényege, hogy a vénákba gyulladást keltő anyagot fecskendeznek, a kezelést követően pedig kompressziós harisnyát kell viselni. A kettő eredményeképpen a bőrhöz közel eső seprűvénák fala összetapad, a keringés megszűnik bennük.
Amennyiben injekciózással már nem kezelhető a visszérbetegség, úgy sebészeti beavatkozásra van szükség. Ilyenkor néhány milliméteres bemetszéseket ejtenek a lábszáron, melyeken keresztül eltávolítják a kitágult felszíni ereket.
OLVASD EL EZT IS!
- visszér
- gyógyító táplálékok
A 6 leghatékonyabb természetes szer visszér ellen
- megelőzés
- visszér
Ez történik a testeddel, ha nem kelsz fel óránként az íróasztaltól!
- visszér
- láb