Otthon elvégezhető lesz a rákvizsgálat egy része: évi 5 ezer magyar életét mentheti meg!
Ennyien halnak most bele a súlyos betegségbe.

nagykep?cikkid=161761&kep=rakszures nagy1-lead
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Ahogy azt a július első heteiben tartott budapesti sajtótájékoztatón is kifejtették a szakemberek, országossá terjesztik ki a vastagbélszűrést, és a jövő év közepén induló program keretében két és fél millió 50-70 éves férfit és nőt szólítanának meg. A szűrésekre több mint 7 milliárd forint áll majd rendelkezésre.

Kovács Attila helyettes tisztifőorvos a programról elmondta, régi adóssága ez a szűrési lehetőség az államnak, hiszen az első pilotprogramok 1997-ben születtek. Közölte továbbá, hogy székletmintából végzett immunkémiai vizsgálatról van szó, a mintavétel pedig otthon is elvégezhető lesz a kapott eszközökkel.

A főorvos hozzátette, a háziorvosok előzetes toborzása elkezdődött, és az előzetes jelentkezési szándék szerint a praxisok több mint fele már jelezte, hogy részt kíván venni a programban.

Évente ötezren halnak bele a betegségbe

Magyarországon évente tízezer új vastagbél- és végbélrákos esetet fedeznek fel, és évente ötezren bele is halnak ebbe a betegségbe. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár azt mondta, évente több mint 30 ezren halnak meg valamilyen tumoros betegségben Magyarországon, és minden negyedik ember halálát még mindig különböző rákos megbetegedések okozzák. Jelezte, a legkevesebbet az intézményrendszer tud tenni az egyén egészségéért, a megelőzés fontosságára azonban mindig érdemes felhívni a figyelmet.

A korai felismerés teljes gyógyulást eredményezhet

Szentes Tamás országos tiszti főorvos arról beszélt, a szűrés mindig olcsóbb, mint a betegség kezelése, és semmilyen népegészségügyi program nem lehet sikeres a lakosság közreműködése nélkül.

Zombor Gábor korábbi egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy ma már a gazdasági és társadalmi viszonyok nem indokolják a rossz egészségi állapotot, azonban a megelőzés és a kezelés területén szükséges még lépéseket tenni.

Megjegyezte, ezzel a programmal óriási felelősséget vállal az állam. Reményei szerint a program hosszú évtizedekig tart majd, hiszen a megfelelő technikával és felszereltséggel jól szűrhető ez a betegség, a korai stádiumú elváltozás kezelése pedig szinte 100%-os gyógyulást eredményezhet.

Ezt is szeretjük