A rákkal küzdő Károly király erről az ételről mondott le: orvosai tanácsolták neki
Károly királynak a betegsége miatt kellett meghoznia ezt az áldozatot.
Összesen 740 találat.
Károly királynak a betegsége miatt kellett meghoznia ezt az áldozatot.
A 24 éves Ashlyn hétköznapi tüneteket stressznek hitt, de kiderült, hogy sokkal nagyobb a baj – története figyelmeztetés mindannyiunk számára.
A tojás közkedvelt és nagyon egészséges étel, érdemes figyelni arra, hogyan készíted el.
A mellráktúlélők igazi hősök, de még ugyanúgy küzdhetnek kihívásokkal.
Ez a vizsgálat elképesztően fontos lenne, ráadásul teljesen ingyenes, mégis nagyon kevés magyar nő él vele.
Nem ő volt az első, aki ezt a témát fontosnak tartotta felhozni.
A fehér fogíny ártalmatlan problémáról, de akár komoly betegségről is árulkodhat - fontos figyelni a jelekre!
Az országban több helyszínen is részt vehetsz az ingyenes vizsgálatokon a jövő héten!
Ennek a betegségnek többek között az az egyik veszélyes szövődménye, hogy növeli a rák kockázatát.
A szőlőt sokan a szüreti mulatságok miatt szeretik, kevesebben tudják, hogy az egészségre való pozitív hatásai miatt érdemes mindennap fogyasztani.
A véres vizelet ijesztő tünet, és nem is szabad félvállról venni.
Segíti a fogyást, fájdalomcsillapító, vérnyomáscsökkentő, a rák és a szívbetegségek kialakulásának kockázatát is csökkenti a csípős paprika.
Van egy gyümölcs, amelyik gyakorlatilag egész évben elérhető, és olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amiért érdemes mindennap fogyasztani.
Nagy bajt is jelezhet ez a probléma.
A bőrrák nem csak jól látható területeken, és nem csak anyajegyekből alakulhat ki. Meglepő területeken is létrejöhet.
Egy új kutatás szerint ezekkel az életmódbeli változtatásokkal jelentősen csökkenthető a rák kialakulásának kockázata.
Nem feltétlenül kell a legrosszabbra gondolni, ha magas a PSA szint.
Bizonyos generációk körében gyakoribbak a rákos megbetegedések.
Ne gondolja senki reumának a csontvelőből kiinduló plazmasejtes daganatot.
Ez az anyag több krónikus betegség kockázatát is növeli, és még mindig számos műanyag termékben megtalálható.
Ezek a nem tipikus tünetek daganat gyanúját is felvethetik.
Országos, reprezentatív kutatás vizsgálta a magyar lakosság rákmegelőzéssel kapcsolatos szokásait - az eredmények lesújtóak.
Elképesztően jót tesz a testtel ez az étel egy friss kutatás szerint.
Ez az eljárás az alig észrevehető rákos sejteket is elpusztítja.
A hormondiszruptorok szinte mindenben megtalálhatóak, pedig nagyon rosszat tesznek a szervezettel.
Elképeszetően bonyolult műtét nyomait találták meg egy négyezer éves koponyán Egyiptomban.
Ezzel a módszerrel előzhető meg legjobban a rák.
Sokakat érint a kutatás eredménye: kiderült, hogy egy népszerű bőrfesték rákkeltő lehet.
Katalin hercegné ma este osztott meg egy Instagram-posztot, melyben a rákkal való küzdelméről és a jövőbeli terveiről, megjelenéseiről írt.
A világ leggyakoribb ráktípusánál fontos a megelőzés és a felismerés is. Szakértők mondták el, mire kell figyelni.