
5 hely, ahová tilos tenni a mobilt: nagyon káros a kutatások szerint
Ha nem szeretnél kockáztatni, a következő helyeken semmiképpen se tartsd a mobiltelefonod.

Bár máig nincs egyértelműen bizonyítva, hogy bármiféle szoros kapcsolat lenne a mobiltelefonok használata, illetve az olyan súlyos egészségügyi ártalmak, mint a rákos megbetegedések kialakulásának elősegítése között, nem véletlen, hogy számos szakértő, nem utolsósorban pedig kutatás int óvatosságra.
Sokan úgy gondolják ugyanis, ahhoz, hogy a káros hatást ténylegesen bizonyítani lehessen, még nem telt el elég idő a készülékek használatának elterjedése óta, úgy vélik azonban, megvan a kockázata, hogy a mobiltelefonok veszélyének bebizonyosodása is hasonló utat járjon be, mint ami például az azbesztet vagy éppen a cigarettát jellemezte, sokáig ugyanis ez utóbbiak veszélye sem volt egyértelmű.
Bármiféle kapcsolat legyen is a mobiltelefonokhoz kapcsolódó elektromágneses sugárzás, illetve az emberi szervezetben kialakuló negatív folyamatok között, az óvatosság nem árthat, főleg, ha olyan egyszerű iránymutatások révén is kivitelezhető, mint amit az jelent, hogy éppen hova teszed, illetve nem teszed a készüléket.
Ezekre a helyekre semmiképpen se tedd!
A mobiltelefonok esetében az egyik leggyakrabban emlegetett kockázat a használat közben a fejhez való közelség miatt az agydaganatok kialakulásának elősegítése, ez azonban még nincs egyértelműen bizonyítva. Amellett, hogy mindennek racionális alapja is lehet, az elektromágneses sugárzásnak ugyanis nincs jó hatása az emberi szervezetre nézve, tény, hogy a fej mellett tartott telefon - például, ha éjszaka a párnád mellett tartod bekapcsolva - igen rossz hatással van az alvás minőségére és az alvási ciklusra, amihez többek között a mobiltelefon fénye is hozzájárul.
Előbbi mellett a legkockázatosabb helynek tartják a mellső ingzsebet, a melltartót, a csípő környékét, valamint a zsebet is, de általánosságban is igaz, hogy nem célszerű a test közvetlen közelében hordani.
Egyes kutatások szerint a csípő környékén, például az övön hordott mobiltelefon káros lehet a medence környékének épségére, például negatívan befolyásolhatja a csontsűrűséget, a zsebben hordott telefon pedig férfiak esetében káros hatással lehet a termékenységre, csökkenti ugyanis az egészséges spermiumok számát.
Futótűzként járta be az internetet továbbá annak a nőnek az esete is, aki rendszeresen a melltartójába csúsztatta a telefont, később pedig, mikor mellrákkal diagnosztizálták, a daganatos pontokat összekötve a telefon körvonala rajzolódott ki. Bár egyes orvosok szerint az ilyen eseteknek csupán anekdotaszámba menő értékük van, hiszen mindig lesz olyan ember, akivel történik valami furcsaság, nem nehéz intő jelként értelmezni őket.
Mi az, amire még nagyon figyelj?
Ha szeretnéd biztonságosabb körülmények között használni a mobiltelefonodat, óvd tőle a testfelületedet, és lehetőleg táskában, azon belül is tokban hordd.
Semmiképpen se legyen huzamosabb ideig vagy éppen egész nap nálad, ha például máshogy is a közeledben maradhat, például az asztalra vagy az autóban a melletted lévő üres ülésre, illetve a speciális autós tartóba teszed. Miközben beszélgetsz, kapcsold ki a wifit, a legjobb azonban, ha ekkor sem érintkezel vele közvetlenül, hanem a kihangosító funkciót használod.
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- rákkeltő
- lakás- és pénzügyek