Rákot okozó fertőzést győzhet le ez az étrend: kevesen tudják, hogy van kapcsolat a kettő között
Sokat számít a megfelelő étrend, még a rák elleni küzdelemben is kiemelkedő szereppel bír.
A méhnyakrák az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés a nők körében, az emlő-, a kolorektális és a tüdőrák után a negyedik leggyakoribb rosszindulatú daganat. Évente 1500 nőnél diagnosztizálják, és közel ötszázan életüket is veszítik miatta. A betegség kiváltó oka évtizedek óta ismert: a humán papillomavírus 200 ismert variánsának legkockázatosabb vírustörzsei, a 16-os és 18-as felelős a daganatos esetek 70 százalékáért.
A betegség szinte teljes mértékben megelőzhető lenne, az előfordulását azonban az oltási és szűrőprogramok ellenére sem sikerült radikálisan csökkenteni az utóbbi évtizedekben. Egy új, a bél- és hüvelymikrobiomot vizsgáló terápiás módszer és egy önmintavételes teszt segíthet a HPV leküzdésében és a daganatos betegségek megelőzésében. A SYNLAB Magyarország szakértői nőgyógyász és dietetikus részvételével mutatták be a legújabb kutatási eredményeket.
A HPV ellen természetesen
A bél és a méhnyak mikrobiomja közötti kapcsolat olyan kezeléseket tesz lehetővé, amelyek segítenek a HPV megelőzésben és az aktív fertőzések gyógyításában is - derült ki a SYNLAB Magyarország sajtóeseményén.
- Magyarországon évente mintegy 5 500 ember veszíti életét HPV-vel összefüggésbe hozható megbetegedések, például a méhnyakrák, a kolorektális és szájüregi, valamint a garatot érintő daganatok miatt - mondta el dr. Stefanovits Ágnes szülész-nőgyógyász, klinikai onkológus. A vírus elleni oltással és hatékony szűrési módszerek alkalmazásával a WHO becslései szerint a méhnyakrák néhány évtizeden belül teljesen felszámolható lenne, az epidemológiai adatok szerint azonban mégsem állunk nyerésre a HPV okozta daganatos betegségek leküzdésében. A Nemzeti Rákregiszter az elmúlt több mint húsz évet vizsgáló adatai szerint Magyarországon az újonnan diagnosztizált méhnyakrákos esetek száma lényegében nem csökkent, és a méhnyakrák miatti halálozás is csak minimálisan mérséklődött az elmúlt évtizedben.
Veszélyes daganatra figyelmeztet ez a 9 korai tünet: ekkor még jól kezelhető
Ha idejében felfedezik ezt a veszélyes daganatot, akkor még hatékonyan lehet kezelni.
ElolvasomRengeteg a HPV-vel kapcsolatos tévhit
Az edukációs kampányok, az oltási és szűrőprogramok hozzájárultak a betegséggel kapcsolatos tudatosság növeléséhez, azonban továbbra is tartja magát a tévhit, hogy a vírus csak a nőket fenyegeti, miközben a férfiak többszörösen is érintettek: nagy szerepet játszanak a fertőzés terjedésében is, de éppúgy veszélyeztetik őket a daganatos megbetegedések is.
Amellett, hogy a HPV a legelterjedtebb szexuális úton is terjedő vírus, amely ellen az óvszer sem biztosít hatékony védelmet, és a fertőzés kockázata egyetlen szexuális partner esetén is fennáll, a HPV nem csak nemi úton fertőz. Mivel a vírus rendkívül hőstabil, szárazságtűrő és több fertőtlenítőszernek is ellenáll, ezért például mosdó- és törölközőhasználat, szaunázás, sőt orvosi vizsgálatok közben is kontaktusba léphetünk vele. A becslések szerint a Föld lakosságának 80%-a életében legalább egyszer megfertőződik. Mégis erős stigma övezi a pozitív HPV-diagnózist, ami tovább nehezíti a hatékony kezelést és megelőzést.
- Azt tapasztaljuk, hogy továbbra is tabu a női egészség és a szexualitás. Tudatosság és prevenció helyett már csak tünetek esetén fordulnak orvoshoz az érintettek, és nem szívesen beszélnek a mindennapi életüket befolyásoló egészségügyi problémákról sem - mondta Dobó-Nagy Fanni a LIB Women’s Store egyik alapítója.
Káros tévhit az is, hogy a HPV gyógyíthatatlan, nem létezik rá terápiás módszer, a pozitív diagnózis esetén nincs mit tenni, mint gyakori szűrővizsgálatok és citológia mellett remélni, hogy nem alakul ki daganatos megbetegedés. A fertőzéssel szembeni tehetetlenség hiedelme miatt sokan úgy érezhetik, nincs értelme a prevenciónak és a szűrővizsgálatoknak, aktív nemi élet esetén pedig az oltásnak sem. A fertőzések többsége ugyanakkor átmeneti, az egészséges immunrendszer évek alatt legyőzheti. Az új kutatási eredmények pedig olyan új terápiás módszereket tesznek lehetővé, amelyek jelentősen gyorsítják a gyógyulást. Itt elolvashatod nőgyógyász véleményét a HPV-oltásról.
Új diagnosztikai és terápiás lehetőségek a HPV leküzdésére
- A SYNLAB országosan elérhető önmintavételes HPV-tesztjei a rendszeres nőgyógyászati és citológiai vizsgálatok mellett nagy szerepet játszhatnak a fertőzés időben történő felismerésében és a vírustörzsek tipizálásában. Ez az egyszerűen használható teszt 14 magas kockázatú HPV-fertőzés kimutatására alkalmas. A vizeletmintát vizsgáló teszt pedig a nők és férfiak számára egyaránt javasolt - mondta Póda Tamás, a SYNLAB kereskedelmi és marketingigazgatója.
Pozitív diagnózis esetén mindenképpen szakorvoshoz kell fordulni, de a gyakori szűrővizsgálatok mellett most egy új terápiás módszer is segíthet a megelőzésben és gyógyulásban.
- Természetes szövetségest találtunk egy lactobacillus formájában. Az elmúlt tíz évben 116 kutatás erősítette meg, hogy a bélflórával szoros összefüggésben álló, egészséges hüvelyi baktériumflóra nemcsak a bakteriális, hanem a gombás és egyes vírusos fertőzések kockázatát is jelentősen csökkenti. Ezek közé tartozik a HPV-fertőzés is - mondta Szász Máté biológus, a SYNLAB sport és prevenció szakmai igazgatója.
A pontos molekuláris mechanizmus egészében még nem tisztázott, az azonban az orvosszakmában megerősített tény, hogy legalább négy mechanizmus játszik szerepet a védelemben.
- A baktériumok által termelt tejsav és vajsav aktiválja a hüvelyi nyálkahártya immunvédelmét. A baktériumok jelenléte, az úgynevezett kontakt hatás erősíti a hüvelyi nyálkahártya záró és védő funkcióját; a baktériumok jelenléte hat az immunrendszerre, melynek köszönhetően a meglévő vírusfertőzés eliminációja gyorsul, a vírustól szervezetünk hamarabb megszabadul. Az egészséges flóraelemek, baktériumok gátolják a patogén baktériumok megtelepedését, ezzel csökkentve a hüvely fertőződésre való hajlamát - tette hozzá Szász Máté.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A folyamat fordítva is hat: a megváltozott hüvelyi biom fokozza a vírusfertőzés kockázatát, és maga a vírusfertőzés is megváltoztatja a hüvelyi biomot, fokozva több más kórokozó megtelepedését.
- Bizonyos baktériumfajták a szöveteken áthatolva képesek más testüregekbe is eljutni, így magyarázható, hogy a hüvelyi biom stabil forrása, a bélflóra a szükséges beavatkozási pont. Az optimális mikrobiom segíthet tehát a vírusfertőzés elkerülésében vagy legyőzésében - tette hozzá dr. Stefanovits Ágnes szülész-nőgyógyász, klinikai onkológus.
Megfelelő dietetikai terápiával a HPV-elimináció sebessége sokszorozható. Három hónap leforgása alatt, dietoterápia nélkül -7,7%, dietoterápiával -25% az elimináció mértéke. A vírus gyorsabb legyőzése pedig csökkenti a daganat kockázatát.
Így lehet támogatni a HPV leküzdésében a bélflórát
- A hüvelybiom vizsgálata a HPV-vizsgálathoz hasonlóan önmintavételes teszttel is történhet. Az ezt követő baktériumgenetikai analízis segít a védő hatású baktériumok megtelepedését támogató étrend kialakításában, a megfelelő specifikus probiotikumok meghatározásában. A dietoterápia hatását negyed évvel később a hüvelyi biom vizsgálatával értékeljük - tette hozzá Kovács Virág, a SYNLAB vezető dietetikusa.
A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy a megfelelő mikrobiom-összetétel egyénenkét változik, de vannak jellemző mintázatok a felborult, vírusfertőzéseknek fokozottabban kitett bélflórában, és vannak olyan élelmiszerek is, amelyek elkerülésével nem foghatunk mellé.
A zsírbevitel csökkentése, az ultrafeldolgozott vagy tartósítószerrel kezelt élelmiszerek kizárása, az akrilamid-bevitel, a vörös húsok és finomított szénhidrátok csökkentése mind segíthet az optimális étrend kialakításában. Miközben bizonyos speciális mikrotápanyagok, a karotinoidok, a likopin, az E-vitamin, az Omega-3 zsírsavak, a flavonoidok, növényi enzimek, fitoösztrogének és rostok támogatóan hatnak a mikrobiomra.
Erősíti a csontokat, és még a bélflórát is rendbe teszi: 7 étel, ami tele van kalciummal
Ezek az ételek tele vannak csonterősítő kalciummal, és még a bélflóra egészségének is jót tesznek.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- emésztés
- immunrendszer