Bárányhimlő felnőttkorban: kikre lehet különösen veszélyes?
Nem tudni, kinél alakul ki súlyos szövődmény.
Jó eséllyel belátható időn belül már csak a tankönyvekből ismerhetjük ezt a hólyagos, nagyon gyakori fertőző betegséget, amit csaknem biztosan megkapnak azok, akik nem védettek.
Jelenleg viszont évente 30 ezer feletti esetet regisztrálnak Magyarországon is. Az óvodások, kisiskolások 90%-a átesik a betegségen, minden századik érintett pedig kórházi ápolást igényel a kialakult szövődmények miatt - hívja fel a figyelmet Dr. Béres Zsuzsanna, a Budai Oltóközpont oltóorvosa.
Mit érdemes tudni a bárányhimlőről?
A testvérek egymásnak rövid időn belül nagy valószínűséggel átadják a kórokozót, illetve a védettséggel nem rendelkező szülők is biztosan áldozattá válnak. Olykor hosszú hetekre felborulhat a családok napi rutinja a bárányhimlő következtében.
A súlyosabb szövődmények többnyire idősebb életkorban gyakoribbak. A vírust 1954-ben sikerült izolálni, az első oltóanyag 1995-ben vált elérhetővé az USA-ban, és 1998 óta nálunk is hatékony eszköze lehetne a járványok mérséklésének. A betegség elsősorban cseppfertőzéssel terjed.
A kórokozó a herpeszvírusok családjába tartozik, és olyan különleges képességgel rendelkezik, hogy akár több évtizedig is elrejtőzik az érző idegvégződésekben, akár egy időzített bomba. Reaktiválódva kellemetlen és gyakori övsömört okozhat néhány évtized múlva, ezzel jellemzően az ötven feletti korosztályt veszi célba.
A 85. életévüket betöltöttek fele elmondhatja, hogy már átélte ezt hólyagokkal, fájdalommal járó betegséget. A bárányhimlő lappangási ideje 10-21 nap, de a bőrtünetek megjelenése előtt is fertőz már az érintett személy.
Az 1-4 milliméter nagyságú, piros udvarral körülvett, viszkető hólyagok először a fejen, majd a törzsön jelennek meg, később, a betegség előrehaladtával pedig a végtagok is érintetté válnak - ritkán a szájüreg is. A hólyagokban jelen van a vírus, tehát fertőzhet. Számuk általában kétszáz-ötszáz között van. Gyakori ilyenkor a láz és a levertség, szövődménymentes esetekben ez az állapot két hétig tart.
Súlyos szövődmények
Előfordulhat, hogy a betegség súlyosabb szövődményekkel párosul, ezek közül gyakori a bőr bakteriális felülfertőződése - a vakarás miatt -, a tüdőgyulladás, de a központi idegrendszert, valamint több szervet, így a májat, a szívet, a vesét és az ízületeket is érintheti. A szülés körül kialakuló anyai bárányhimlő - ilyenkor a születendő baba még anyai ellenanyagok nélkül jön a világra - 30%-ban halálos kimenetelű a babára nézve.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A bárányhimlő által leginkább veszélyeztetettek az egy év alattiak és a 15 év felettiek, az immunkárosodottak - HIV vagy akár gyógyszeres kezelés miatt is, például szteroid, biológiai terápia -, valamint a terhesek, különösen az első húsz hétben.
Mikor és kiknek ajánlott a védőoltás?
Mindenkinek, aki nem vészelte át a betegséget korábban, vagy még nem kapott védőoltást, mielőtt pedig a kisgyermek közösségbe kezd járni, javasolt, hogy az első védőoltáson túl legyen. A második beadásával vélhetően egy életre szólóan győzni tud már a szervezet a vírussal szemben. Ennek legoptimálisabb ideje négy-hat évesen van. Felnőttek esetében a két oltás között négy-hat hétnek javasolt eltelnie.
Az oltás a szakemberek szerint több szempontból jobb a természetes átvészelésnél: nem tudható, hogy kiknél alakul majd ki a betegség lefolyása során a komoly szövődmények valamelyike - minden 60 ezredik beteg meghal a bárányhimlő következtében -, így elkerülhető a kórház, és nem fertőznek meg másokat sem, hiszen nem lesznek betegek.
Ezen kívül versenyelőnnyel indulnak, akik már találkoztak a kórokozóval, ráadásul a védőoltások minimális terhet jelentenek a szervezet számára, cserébe viszont egyfajta biztonságot, kiszámíthatóságot nyújtanak. Végezetül az oltás beadatásával nagy eséllyel csökkenthető az övsömör kialakulásának veszélye ötven év felett.
Amennyiben nem gondoltak idejében a vakcinációra, a beteg emberrel történő találkozást követően még mindig lehet egy utolsó esély, ugyanis az első 72 órában kapott oltás nagy valószínűséggel elkerülhetővé teszi a bárányhimlőt.
Mi a helyzet a világban?
Jelenleg nyolc európai ország emelte be a nemzeti immunizációs programjába a bárányhimlő elleni védőoltások egyikét. Az USA 49 államában például a gyermekek csak két adag bárányhimlő elleni oltást igazolva kezdhetik meg az általános iskolai tanulmányaikat. A szigorú intézkedések eredménye, hogy az érintett korosztályban 80%-ot ért el a bárányhimlő elleni átoltottság, és 90%-kal csökkent a betegség miatti kórházi ellátást igénylő esetek száma.
Hazánkban több település önerőből próbálja megoldani a problémát, ami példaértékű. A szakemberek remélik, hogy a jövőben egyre többen érzik majd fontosnak a bárányhimlővel való küzdelmet.
OLVASD EL EZT IS!
- fertőzés
- bárányhimlő