Vészes vérszegénységhez vezet a fontos vitamin hiánya: így pótold a B12-t az étkezéssel
A B12-vitamin pótlása fontos, hiszen hiánya akár vészes vérszegénységet is okozhat.
A B12-vitamin nélkülözhetetlen a szervezet számára, támogatja az idegek működését, a vörösvérsejtek termelődését, de részt vesz a homociszteinszint szabályozásában és a DNS szintézisében is, ezzel egyes krónikus betegségek megelőzésében is szerepet kap. Védi az idegeket és az agysejteket körülvevő mielinhüvelyt, így a feltételezések szerint még az Alzheimer-kór megelőzésében is segíthet.
A B12-vitamin, azaz a kobalamin pótlása rendkívül fontos, az ajánlott napi bevitel egészséges felnőttek számára egységesen 2,5 mikrogramm, noha ötvenéves kor felett a felszívódás hatékonysága némiképp csökkenhet. Vízoldékony, nagy mennyiségben sem ismert toxikus hatása, táplálkozással pedig lehetetlen is túladagolni - derül ki Lizzie Streit dietetikus és táplálkozástudományi szakíró Vitaminok és ásványi anyagok az ételeinkben - Természetes források és táplálékkiegészítők című könyvéből.
A B12-vitamin hiánya betegséget okozhat
A B12-vitamin felismerése az Addison-kórt is felfedező dr. Thomas Addisonhoz fűződik, aki súlyos vérszegénységet diagnosztizált betegei körében. Az 1800-as évek második felében egyre többet kutatták a vegyületet, melynek hiánya dr. Antoine Biemer elnevezése alapján vészes vérszegénységhez - és gyakran halálhoz - vezetett. Nobel-díjat is ért az a kísérlet, amelyben nagy mennyiségű máj etetésével kezelték a hiányállapotot, mely idővel egyre könnyebben vált orvosolhatóvá.
Habár az egyoldalú táplálkozás a tápanyagegyensúlyt is veszélyezteti, a vitaminhiány leggyakoribb oka mégis inkább a felszívódási zavar, mely egy gyomor által kiválasztott fehérje, az úgynevezett intrinsic faktor vagy apoeritein hiányához köthető. Ez akár autoimmun eredetű betegségek eredménye is lehet, de a gyomor egy részének eltávolításából is eredhet. A veszélyeztetett csoportok közé tartoznak az emésztési rendellenességben szenvedők, így a Crohn-betegek vagy a cöliákiások, továbbá a gyomorhuruttal, -gyulladással küzdők.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A B12-vitamin hiánya súlyos tünetekkel ad hírt magáról. Az általa okozott nagysejtes vagy vészes vérszegénység legfontosabb jelei a fáradékonyság, az ingerlékenység, az idegrendszeri tünetek, így a kéz- és lábzsibbadás, zavarodottság, depresszió, memóriazavar.
A B12-vitamin pótlása
A kialakult hiánybetegséget nagy dózisú, szájon át adható táplálékkiegészítővel vagy izomba adott injekcióval kezelik, amely súlyos felszívódási zavar esetén célravezetőbb lehet. A tudatosan kialakított étrend azonban a vegán vagy egészségügyi okokból húsmentes étrendet követők számára is kiemelten fontos lehet.
Az élelmiszerekben a B12-vitamin a fehérjékhez kötődik, elsősorban az állati eredetű ételekből pótolható. Remek forrásai többek között a májételek, a halak, így a füstölt lazac is, a tenger gyümölcsei, mint a kagyló. Elégséges mennyiségben tartalmazza a tojás, a tej vagy a pulykahús is. Vegetáriánusok, vegánok számára jó forrást jelenthet a sajtra emlékeztető ízű sörélesztőpehely és a gabonapehely, különösen a B-vitaminokkal dúsított változatok.
Cikkünk Lizzie Streit Vitaminok és ásványi anyagok az ételeinkben - Természetes források és táplálékkiegészítők című kötete alapján készült.
A könyv átfogó útmutató a vitaminokról és ásványi anyagokról:
- részletesen bemutatja az egyes vitaminokat és ásványi anyagokat és az azokat legnagyobb mennyiségben tartalmazó élelmiszereket;
- ismerteti a hiányok okozta egészségügyi problémákat, és megadja, mikor van szükség táplálékkiegészítőkre, közülük melyik hasznos, és melyek tekinthetők puszta pénzkidobásnak;
- kitér a vegánok, speciális étrenden élők, várandósok vitamin- és ásványianyag-szükségletére, továbbá az egyes életszakaszokban és évszakokban szükséges tápanyagigényekre;
- számos jótanácsot tartalmaz étrendünk felülvizsgálatára, a vitaminok és ásványi anyagok kölcsönhatására, és kitér arra is, mely vitaminok és ásványi anyagok segítenek a leggyakoribb egészségügyi problémákon.
Kiadja a Cser Kiadó.
Ára 3736 forint.
B12-vitaminban gazdag ételötletek
Néhány finoman elkészíthető élelmiszer rendszeres fogyasztásával jelentősen csökkenthető a vitaminhiány kockázata.
(Képek: Getty Images Hungary.)
- b12-vitamin
- b-vitamin
- vitamin
- vitaminhiány
- vitaminpótlás
- vitamintabletta
- vegán
- vegetáriánus
- vérszegénység
- vészes vérszegénység
- egészségügyi diéta
- Életmód
OLVASD EL EZT IS!
- kalcium
- ásványi anyag
7 tünet, ami kalciumhiányra utal: az alvászavartól a lábzsibbadásig
- d-vitamin
- immunerősítő