Új szabályokat jelentett be a BKK: sok utasnak kedveznek a változások
A BKK december 15. után is elfogadja a lejáró okmányokat.
Összesen 386 találat.
A BKK december 15. után is elfogadja a lejáró okmányokat.
Budapest élen jár az otthoni munkavégzés lehetőségeiben egy felmérés szerint.
A kijárási tilalom meghosszabbítását jelentette be Orbán Viktor.
Bár az eredmények bizakodásra adhatnak okot, az Egészségügyi Világszervezet továbbra is a szabályok betartását kéri az emberektől.
Megkétszereződött a szorongó fiatalok száma a járvány tavaszi hulláma alatt egy brit tanulmány szerint.
Csütörtöktől a postákon a nyitásnál elsőbbséget biztosítanak a 65 év felettieknek.
Fel sem tudom sorolni, hány olyan szegmense van az életemnek, ahol magamra hagytak, és vállrándítva rám bízták, hogy oldjam meg, ahogy tudom.
Orbán Viktor a Facebook-oldalán jelentette be a vásárlási idősáv bevezetését.
A tünetek jelentkezésekor és utána öt napig a legfertőzőbb a beteg.
A járvány miatt sok háztartásban egészen más formában szerzik be idén az ajándékokat, mint egy évvel ezelőtt.
A nemrég közzétett térképen jól látszik, hogy melyik területeken magasabb a fertőzöttek száma.
Meghosszabbították a koronavírus miatt bevezetett veszélyhelyzet időtartamát.
A koronavírus miatt hozott fontos szigorítások a legnagyobb üzletek nyitvatartását is érintik.
A kijárási tilalom alatti munkavégzésről szóló igazolás mintája már letölthető.
A festői szépségű kis szigeten már az első hullám idején megakadályozták a koronavírus terjedését.
Nem volt könnyű senkinek sem ez az év, ezek a rajzok pedig tökéletesen ábrázolják, milyen is volt az élet az elmúlt hónapokban.
Szakértők árulták el, miért lázadnak olyan sokan a maszkviselés ellen a koronavírus idején. Számos különböző ok állhat a jelenség hátterében.
Ma ismét rekordot döntött az új fertőzöttek száma az országban, így a kormány szigorúbb intézkedések bevezetését tervezi.
Halottak napján is kiemelten fontos a megelőző szabályok betartása.
Felmérés készült a magyarok végrendelkezési szokásairól.
Az antitestek mennyisége gyorsan csökken a koronavírus-fertőzést követően egy új kutatás szerint.
A koronavírus terjedésével kapcsolatban jelenleg is zajlanak a kutatások, nemrégiben az élelmiszereket vizsgálták meg.
A légszennyezés és a koronavírus kombinációja megnöveli a gyulladásos betegségek kialakulásának kockázatát.
A járvány ideje alatt tényleg nehezebb az álláskeresés, mint korábban? Erről beszélt a szakértő.
A használt maszkok veszélyt jelenthetnek az állatokra. Hogyan dobhatjuk ki a védőfelszerelést anélkül, hogy problémát okozna?
A járvány második hulláma miatt újabb fontos intézkedéseket kellett bevezetni.
A VírusRadar célja a kontaktkutatás segítése.
A SARS-COV-2 vírus ellen hatékony, parányi antitestkomponenst találtak amerikai kutatók.
Leszállítják a vonatokról és a Volán-buszokról azokat, akiken nincsen maszk.
A koronavírus szinte minden ember életét megváltoztatta, van, aki kénytelen volt a járványhelyzet miatt munkát is váltani.