Pompás nyárbúcsúztató menü, ami mindenkit levesz a lábáról: kezdők is elkészíthetik
Elegáns előétellel, szaftos hússal és jeges nyalánksággal búcsúztasd a nyarat, és a hűsítőkről se feledkezz meg.
A nyár utolsó hónapját élvezzük, használjuk ki, amíg lehet, együnk jókat és igyunk finomakat az évszaknak megfelelően. Ilyenkor a könnyed, frissítő fogásoké a főszerep, de természetesen a desszert sem hiányozhat a kínálatból, amely - nyár lévén - hidegen az igazi.
Kívánatos menüvel készültünk, melyet pofonegyszerű kivitelezni, kezdők is sikerrel szervírozhatják. Az előétel klasszikus bruschetta, amely maradék pékáruból is készülhet, a főétel szaftos csirkecomb, melybe egy kis csavart vittünk a Somersbynek köszönhetően, a desszert pedig egy három hozzávalós csoda. Minden fogás mellé frissítő italt is ajánlunk, így biztos, hogy remek hangulatban telik majd az idei nyárbúcsúztató buli.
Balzsamecetes, paradicsomos bruschetta
A bruschetta az olaszok kedvelt előétele, mely nyáron, érett paradicsomból készítve a legfinomabb. A pompás harapnivalót bagettből szokás készíteni, de maradék kenyérből vagy zsemléből is összedobhatod. Az ízekkel is érdemes játszani, ha kicsit pikánsabb formában kínálnád, keverj bátran egy kis darab chilipaprikát a paradicsomhoz. Ha viszont szakítanál a hagyományokkal, akkor paradicsom helyett dinsztelt gombával pakold tele.
Hozzávalók
- 80 dkg paradicsom
- só és bors ízlés szerint
- 6 levél bazsalikom
- 2 gerezd reszelt fokhagyma
- 5 ek. olívaolaj
- 2 ek. balzsamecet
- 1 db bagett
Elkészítés
A paradicsomot kockázzuk fel, majd forgassuk egybe a sóval, borssal, finomra aprított bazsalikommal, reszelt fokhagymával, olívaolajjal és balzsamecettel. Ezután fedjük le, és hagyjuk szobahőmérsékleten állni, míg a pékárut elkészítjük. A kenyeret, bagettet, zsemlét vagy kiflit szeleteljük fel, majd helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire. A tepsit toljuk 180 fokosra előmelegített sütőbe 10-15 percre, és süssük szép aranybarnára a bagettet. Félidőnél a pékárut fordítsuk meg. Az elkészült bagett tetejére ízlés szerint kanalazzunk a paradicsomos keverékből.
Ehhez a nagyszerű bruschettához szezonális gyümölcsökkel dúsított sangríát ajánlunk, mely tökéletes választás, ha baráti összejövetelekről van szó.
Ciderben sütött csirkecomb salátával
A szemet gyönyörködtető fogás egyszerűen készül, a szaftos csirkecomb Somersby almás ciderben párolódik. Így a húst átjárja a kellemes almás íz, mely remekül áll neki. Hogy még izgalmasabb legyen, friss alma is kerül a combokhoz, mellé pedig karakteres rukkolasaláta kerül. Utóbbit még fenomenálisabbá varázsolhatod, bátran forgass hozzá gránátalmát, így erősítve az alma jelenlétét a fogásban. Ha szeretnéd, csirkemellel is elkészítheted a receptet, almás cider helyett pedig a Somersby mandarinos vagy mangó-lime ízét próbáld ki, melyek szintén nagyszerűen illenek a húshoz.
Hozzávalók
- 6 db alsó vagy felső csirkecomb
- kevés olaj
- só és bors ízlés szerint
- 2 fej vöröshagyma
- 1 üveg Somersby almás cider
- 3 db alma
Saláta
- 4 db paradicsom
- 2 fej lila hagyma
- 15 dkg rukkola
- 2 ek. balzsamecet
- 4 ek. olívaolaj
- 1 ek. citromlé
- só és bors ízlés szerint
- 1 gerezd reszelt fokhagyma
Elkészítés
A csirkecombokat fűszerezzük sóval, borssal, majd kevés olajon pirítsuk meg őket minden oldalán (körülbelül: 8-10 perc oldalanként), majd szedjük tányérra. A megtisztított hagymát vékonyan szeleteljük fel, majd dobjuk ugyanabba a serpenyőbe, amelyben a hús készült, pirítsuk 4-5 percig. Ezután öntsük rá a Somersbyt, és tegyük vissza a combokat is a serpenyőbe a felkockázott almával együtt. Fedő alatt pároljuk addig, amíg az alma és a hús teljesen megpuhul. Közben készítsük el a salátát. A zöldségeket tisztítsuk meg, majd a paradicsomot, lila hagymát tetszés szerint daraboljuk fel, forgassuk egybe a rukkolával. Az öntethez befőttesüvegben rázzuk össze az alapanyagokat (balzsamecet, olívaolaj, citromlé, só, bors, reszelt fokhagyma). Ezután az öntetet forgassuk egybe a salátával, a hús mellé kínáljuk.
Mivel az alma zamatán van a hangsúly, remekül illik mellé egy gránátalmás mimóza rozmaringgal megbolondítva.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
3 hozzávalós mangós sörbet
A nyári kánikulában is szükség van desszertre, ilyenkor a jeges finomságoké a főszerep. Ha a lehető legegyszerűbb hűsítő nyalánksággal szeretnéd meglepni a vendégeidet, akkor dobj össze egy igazán isteni sörbetet. A fagyi őse jeges gyümölcsből készül tej- és tojásmentesen. Turmixolás közben érdemes megkóstolni a sörbetet, mert így saját ízlés szerint adagolhatod a cukrot. Ha kihagyod belőle az édesítőt, máris alakbarátabb, helyette dobd fel mentával vagy egy kis rummal. Víz helyett pedig Somersby mangó&lime vagy maracuja&narancs itallal öntheted fel a jeges finomságot.
Hozzávalók
- 3 db mangó
- 2 ek. cukor
- 100 ml víz
Elkészítés
A mangókat hámozzuk meg, a húsát kockázzuk fel, és helyezzük tálcára, majd tegyük fagyasztóba egy órára. Ezután a mangódarabokat rakjuk turmixgépbe, majd a cukorral és a vízzel turmixoljuk pürésre. Ezután simítsuk fagyasztható tálba, zárjuk rá a tetejét, és tegyük a mélyhűtőbe 3-4 órára. A mangós keveréket 30 percenként vegyük ki a fagyasztóból, és keverjük át, így a benne kialakult jégkristályok összetörnek, majd fagyiadagolóval pohárba szedheted a gombocókat.
A frissítő jeges desszert mellé ital is dukál, kínálj mellé házi limonádét vagy jeges teát.
Fotók: Getty Images
Nézz tovább! Vacsorák mediterrán diétához
Nagyon finom, egészséges és laktató vacsoraötleteket mutatunk - olyanokat, amik nem érik el az 500 kalóriát sem.
8 vacsora 500 kalória alatt, ami passzol a mediterrán diétába: egészségesek és laktatóak
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- desszert
- panna cotta
8 selymes nyári pohárkrém a meleg napokra: egyikhez sem kell bekapcsolni a tűzhelyt
- túrós süti
- kevert süti