Így hat az elektromos sokkoló a szervezetre: erős görcsöket, hirtelen szédülést, de nagyobb bajokat is okozhat

Az elektromos sokkolót a rendőrség kényszerítőeszközként alkalmazhatja, ám csak valóban indokolt esetben, mivel komoly sérülést is okozhat.

Az elektromos sokkoló hatása
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nagy port kavart az elmúlt napokban, hogy a Futárok a KATA-ért csoport által szervezett, katatörvény megváltoztatása ellen tiltakozó Margit hídi tüntetés feloszlatásakor a rendőrség egy elektromos sokkolót is bevetett. Az eszköz súlyos sérülést is tud okozni a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közlése szerint, ezért csak indokolt esetben engedélyezett a használata. Másnap sokkolót vetettek be A Város Mindenkié civil szervezet egy aktivistája ellen is, miközben a csoport egy család kilakoltatása ellen élőlánccal tiltakozott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a tüntetés kapcsán született közleményében azt írta, a bejelentett gyűlés végét követően a résztvevők nem hagyták el a Margit híd úttestjét és a síneket, miután pedig többszöri felszólításra sem mentek fel a járdára, több embert előállítottak, egy úton ülő emberrel szemben elektromos sokkolóeszközt is alkalmaztak. A TASZ hangsúlyozta: a sokkolót a rendőr akkor használhatja, ha az intézkedésének, jelen esetben a tüntetőknek a helyszínről való eltávolításában, testi kényszer alkalmazásával sem tud érvényt szerezni. Egy erőszakmentesen tiltakozó személlyel szemben azonban nemigen arányos egy olyan kényszereszköz használata, ami könnyen tud súlyos sérüléseket okozni, és aminek a kockázatait az intézkedő rendőr felmérni sem tudja.

Az elektromos sokkoló hatása

Az elektromos sokkoló használatára szigorú szabályok vonatkoznak, ezt megelőzően mérlegelni kell az arányosságot, mivel hirtelen óriási fájdalmat okozhat, öt másodpercre cselekvésképtelenné tehet, ráadásul akár előre nem látható következményekkel is járhat. Összességében kevés súlyos sérülést okoz a készülék, veszélye főleg ismételt alkalmazás esetén nő meg, amikor már erős görcsrohamokkal, agykárosodással is járhat.

GettyImages-1036456500
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A pontos hatás azonban függ az alkalmazás szakszerűségétől és a behatási időtől is. Általában erős fájdalomérzettel, izomgörccsel jár, súlyosabb esetben időlegesen mozgásképtelenség, szédülés, egyensúlyvesztés, tájékozódási zavarok léphetnek fel, ritkábban az agyműködésre is hat, tudatzavart okozva.

A hatása abból ered, hogy az eszköz patronokat lő ki, melyekben két darab szonda, avagy tüske van, melyek eltalálják az embert, a szerkezet áthatol a ruházaton is. A bőrbe került tüskén keresztül egy gombnyomással újra sokkolni lehet az illetőt. Ez a bőr idegeit elektromos kisüléssel stimulálja, az impulzus eljut az agyba és a mozgató idegek révén az izmokhoz, izom- és idegi alapú gátlást okozva. A készülék szikráztatóval közvetlenül a testhez tartva is működtethető. A Jámbor András, a Párbeszéd Magyarországért frakciójában ülő országgyűlési képviselő által a Margit hídi helyszínről megosztott videó alapján a békés, ülő, aktív ellenszegülést nem mutató tüntetőt utóbbi módon sokkolták le.

Veszélyes is lehet

Bár a nem halálos fegyverek kategóriájába tartozik, egyes alapbetegségek fennállása, helytelen vagy többször ismételt alkalmazás esetén megnő a szívmegállás lehetősége. Epilepszia vagy más idegrendszert érintő betegségek fokozzák a súlyos sérülések kockázatát, ahogy az idősebb kor is rizikófaktor lehet. Nem vethető be gyermekkel, terhes nővel, alultáplált vagy idős emberrel szemben sem. Egyes gyógyszerek, valamint a nikotin, a koffein, a kábítószerek bevitele után is változhat a test reakciója a sokkolásra. Veszélyét mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy világszerte számos esetben jegyeztek le végzetes keringési összeomlást, légzésleállást használata után.

Szakszerű alkalmazás során az eszköz veszélyes zónát nem érhet, fejre, nyakra, mellkasra tilos célozni, kizárólag a mellkas aljától lefelé eső területet, illetve a comb környékét érheti. Általában, fiatal, egészséges szervezetben csak kisebb sérülést okoz, ettől függetlenül minden esetben orvosi vizsgálatnak kell követnie a sokkolást, amikor az orvos a tüske eltávolítására is sort kerít.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A Taser nevű elektromos sokkolót egyébként az idei évtől használhatja a Készenléti Rendőrség, miután a jogszabályi háttér és a technika adottá vált számukra. A rendőröknek ehhez kétnapos felkészítésen kell részt venniük. A szabály szerint sokkolót akkor alkalmazhatnak, ha egy enyhébb eszközzel nem érnének célt, tehát a testi kényszer alkalmazása nem vezet eredményre - az eredeti célja az éles lőfegyver kiváltása volt. Ezt mindig figyelmeztetésnek kell megelőznie, kivéve, ha a késedelem veszéllyel járna, például ha a támadó késsel ront a rendfenntartókra. Az eszköz kinaplózza a használatot, így visszaélni vele lehetetlen, jogtalan használata ellenőrizhető, ennek megfelelően szankcionálható is.

A TASZ elmondta, amíg az adott cselekmények csak a tiltakozás kifejezését szolgálják, alkotmányos indok a jogsértés megállapítására nincs, így a hozzájuk fordulók számára jogsegélyt nyújtanak,  és mintabeadványokkal is segítik őket. Mindennap 8 és 22 óra között "gyülekezési forródrótot" működtetnek, és hasznos tanácsokkal is ellátják az utca emberét oldalukon.

Az iparkamara javaslatai a kata kapcsán

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) az új kata egyes részszabályainak észszerűbbé tétele mellett az adónemből kiesők számára társadalmi egyeztetésre alapozva új adónemet javasol. Ezenkívül azt is szeretnék, hogy a jelenlegi törvényjavaslat által szabott szeptemberi határidő 2023. január 1-jére módosuljon.

A katát sokkal észszerűbbé tennék: ezek az iparkamara javaslatai

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara módosításokat javasol a katával kapcsolatban.

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary, Benkocs Balázs.)

Ezt is szeretjük