Feleségeik mellett férfi szeretőt is tartottak a császárok az ókori Kínában: a kegyeltek kiváltságokat kaptak
Az ókori Kínában nem számított ritkaságnak, ha az uralkodó nyíltan vállalta románcát azonos nemű szeretőjével.
Összesen 270 találat.
Az ókori Kínában nem számított ritkaságnak, ha az uralkodó nyíltan vállalta románcát azonos nemű szeretőjével.
A fallal körülvett lakótömb a bordélyok, bűnözés és drogterjesztés melegágya volt fénykorában.
Az új diák pusztán a virtuális téren létezik, mégis ugyanúgy órákat vesz, mintha csak ember lenne.
A kínai nők sokáig titkos nyelven fejezték ki érzéseiket, gondolataikat, és ezen keresztül kommunikáltak egymással.
A kínai nemes saját maga által összerakott szerkezettel próbálta meghódítani az űrt.
Nem véletlenül telepedett le a sivatagban az idős pár, az évek során több tízezer fát ültettek, amik rendkívül hasznos funkciókat látnak el.
Korábban arról szóltak a hírek, hogy a központ vezetője elismerte, hogy a kínai vakcina alacsonyabb hatékonyságú.
A kínai Huangluo női híresek csodás, hihetetlenül hosszú hajzuhatagjukról, melyet egész életükben csak egyszer vágnak le.
A leletet egy 70 millió éves kréta kori kőzetrétegben találták.
A moszóknál a nők hozzák a döntéseket. A házasság nem fontos a számukra, a szerelem viszont már annál inkább.
Irigylésre méltó mintafalu a kínai Huaxi, vagy épp ellenkezőleg, ijesztő rémálom?
Ezek a bámulatos könyvtárak egy olvasni szerető embert sem hagynak hidegen.
A Bailong-felvonó lélegzetelállítóan szép környezetben található.
Valóságos csoda elevenedik meg a jég és a fények összefonódásával a látványos fesztiválon.
Ezekhez a szédítő hidakhoz bizony nem árt némi bátorság!
Kína leghidegebb részén minden évben elképesztő jég- és hóépítmények készülnek.
A világ legdrágább szállodájában minimum 20 millió forintért lehetett kivenni egyetlen szobát - még csak nem is a legjobbat.
Ismét bebizonyosodott, hogy a kutyák hűsége és szeretete nem ismer határt.
Ágykapacitás alapján mutatjuk a világ legnagyobbnak számító kórházait.
Hatalmas szurdok tátong a rémisztő üveghíd alatt.
A népszerű kínai vlogger, Qiao Biluo élő adásban, véletlen fedte fel igazi arcát, mikor is egy technikai hiba miatt nem működött a szépségfiltere.
A kínai Linfen városában egész évben veszélyes a légszennyezés mértéke.
Kiderült, hogy a globális felmelegedés bizonyos hatásait az aeroszolszennyezés palástolja.
Nem könnyű az élet a bolondos pandák mellett, de legalább soha nem lehet unatkozni a társaságukban.
Japán partjainál több tucat halászhajó sodródik partra évente, ám eddig nem tudták, miért hánykolódnak magányosan a tengeren.
A gyönyörű kínai tengerpart nyár után élénkpiros színt kap a növényektől.
Kínában elképesztő méretekkel rendelkező üveghidat építettek.
Feltehetően így néznének ki a városok az emberiség eltűnése után, mikor a természet visszahódítja a régi területeit.
Kiderült, hogy a kisfiút eladták egy gyermektelen párnak.
Egyszerűen lélegzetelállító a templom, ami nem feltétlenül tériszonyosoknak való hely.