Ilyen a több évtizedes büntetésre ítélt nők élete a börtönben: ritka fotókon mutatta meg az egykori ügyvéd
A fotós több nővel is leült beszélgetni a börtönben. Fontos dolgokra szeretné ráirányítani a figyelmet képeivel.
Összesen 231 találat.
A fotós több nővel is leült beszélgetni a börtönben. Fontos dolgokra szeretné ráirányítani a figyelmet képeivel.
A fotós megpróbálta megmutatni a képein, hogyan is néz ki, milyen érzés a depresszió.
Hétezer kilométerre éltek egymástól, szerelmük mégis kiállta az idő próbáját.
Azt mutatták meg a képeken, ami miatt régen állandóan bizonytalankodtak: ma már megszerették a legapróbb hibáikat is.
A tehetséges fotósnak sikerült megörökítenie a csendet és nyugalmat képein - szinte beszippantanak a fotók.
Megerőszakolták a fiatal fotóst, a traumát pedig sokáig képtelen volt feldolgozni. Képeivel igyekezett segíteni önmagán.
Gondolkodtál már rajta, mennyire kicsi az ember, és milyen nagy a világ? Nézd meg a döbbenetes arányokat!
Szinte hihetetlen, hogy manapság ekkora eltérések vannak ember és ember között.
A fotókon olyan bőrhibák váltak láthatóvá, amiket egyébként szabad szemmel nem lehet látni.
Egy nagymama és az unokája egymást ölelve lett a baleset áldozata, őket találták meg elsőként a dunai hajóbaleset mentési munkálatain dolgozók.
Most megismerheted a Hableány-baleset mentési munkálatainak emberi oldalát. Képek!
Vannak, akik a legmagasabb hegyeket vagy legmélyebb vizeket is túlélik, szembenéznek a lehetetlennel - És vannak, akik erről fotót készítenek.
Nemrég gyönyörű képeket lőtt Albert Dros fotográfus a teljes napfogyatkozásról.
A következő emberekről meztelenül és ruhában is készített portrét a fotós.
A fotós madártávlatból fotózta a vadvilágot Izlandtól Dél-Afrikáig. Képei olyanok, akár a festmények.
A fotós bebizonyította, hogy nem számít, mennyi idős valaki, a lelke mélyén sosem nő fel, és ugyanúgy önfeledten örülhet, akár egy kisgyerek.
Olyan állatfarmokra látogatott el a művész, ahol a vágóhídról megmentett állatok új esélyt kapnak az életre.
Miután kizárták egy versenyből madaras fotója miatt, a művész előnyére fordította a vereséget.
A Vígszínház színésznőjének nem a szakmája az egyetlen szenvedélye: imád fotózni, idén önálló kiállítása is nyílt.
A fotós több mint tíz éve járja Európát olyan eldugott helyek után kutatva, ahol emberek nélkül is virágzik az élet.
A fotós szívbemarkoló felvételei felhívják a figyelmet korunk fontos társadalmi problémájára.
Mindenki azt hitte, drónnal vagy helikopterből fényképezték, de teljesen más történt.
Elképesztő látvány, ahogy a vihar fényei megvilágítják a felhőkarcolókat.
Csodálatos kapcsolatra figyelt fel az emberek és a víz között a londoni fotós.
A férfiakkal szemben támasztott elvárások, viselkedési normák gyakran igen károsak lehetnek.
Gyönyörű képeken örökítette meg a fotós szülei különleges kapcsolatát. Mindegyiken látszik, mennyire szerették egymást.
A nő megmutatta, mit reagáltak a fesztiválon szórakozó emberek az igencsak szokatlan kérdésére.
Ezeken a helyeken ritkán jár fotós - mintha megállt volna az idő Kirgizisztán településein.
Azért készítette el ezeket a képeket a fotós, mert fontos dolgot szeretne megértetni az emberekkel az aszexualitásról.
Páratlan alkotások az őszinte, minden mesterkéltséget nélkülöző emberi arcról.