Szívszorító rajzokkal támogatják a művészek az ukránokat - Elgondolkodtató, megrázó képekkel reagáltak a háborúra

Világszerte megmozdultak a művészek, hogy rajzaikkal hívják fel a figyelmet a háború okozta pusztításokra, és műveikkel támogassák az ukránokat.

Rajzok az orosz-ukrán háborúról

Az egész világot megrázta, hogy február 24-én hajnalban Putyin parancsára Oroszország megtámadta Ukrajnát. A harcok sok halálos áldozatot követeltek, rengetegen megsebesültek, az ukrán lakosok pedig tömegesen menekülnek nyugat felé.

Az orosz polgárok tiltakozásokba kezdtek, de számos országban is az utcára vonultak az emberek, hogy kifejezzék együttérzésüket, és tüntessenek az invázió ellen.

A művészek így reagáltak a háborúra

A környező nemzetek összefogtak a menekültekért, és igyekeznek ott segíteni, ahol csak tudnak, Magyarországra is több mint 90 ezren érkeztek már Ukrajnából. A művészek pedig világszerte szívszorító rajzokkal támogatják az ukránokat, és elgondolkodtató, megrázó képekkel reagáltak a háborúra. Fontos üzeneteket rejtenek a következő rajzok.

A háború sok családot szétszakított. Rengeteg párnak kellett egy időre búcsúznia egymástól, és vannak olyanok is, akiknek gyermekeiktől kellett elválnia.
Fotó: Instagram.com/camrynpaige.illustrations
Az egész világ aggódva, könnyekkel teli szemmel figyeli az orosz-ukrán háborút.
Fotó: Instagram/mirakazumi
Egy nő macskájával nézi az ablakból, ahogy az oroszok támadják az országukat. Senkinek sem szabadna ilyet átélnie.
Fotó: Instagram/onamore_stories
A gyermekek is csak a békére vágynak. Sokan szüleikkel menekültek, míg mások nem voltak olyan szerencsések, hogy az egész családjukkal együtt juthassanak biztonságos helyre.
Fotó: Instagram/illustration.ankita
Nemcsak ez a gyermek angyal, de az egész világ békéért imádkozik.
Fotó: Instagram/cloooodles
Bármilyen apró gesztus sokat számít ebben a helyzetben.
Fotó: Instagram/va.le.ria.art
A béke fehér galambja vigasztalja a síró lányt.
Fotó: Instagram/saskia_diederichsen
- Minden rendben lesz. - Kérlek, ne menj! - Hihetetlenül fájdalmas lehet úgy búcsúzni a harcba induló katonáktól, hogy senki sem tudhatja, láthatja-e még őket valaha.
Fotó: Instagram.com/martellle
Mindenki azt szeretné, ha háború helyett béke uralkodna a két ország között, sőt az egész világon.
Fotó: Instagram.com/dovold

Az anya, ha művész – kulturális est

Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni, majd az anyának a lánya énekesnővé való válását végéigkísérni? Milyen utat járnak most be, és mennyire hasonlítanak egymásra nőként, alkotóként?  Intim hangulat, személyes történetek, lélekig ható gondolatok, inspiráló párbeszédek!

Promóció

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük