Ennyiszer kellene szeretkeznie a pároknak hetente a coach szerint - Elárulta a pontos számot
Az ausztrál coach videóban árulta el a TikTokon, hogy szerinte heti hány szex az ideális egy tartós kapcsolatban. Azt is kifejtette, miért ennyi.
A szex a párkapcsolatok fontos része, és ha nincs belőle mindkét fél számára elegendő, az komoly konfliktusforrást jelenthet, és eltávolodáshoz, szakításhoz vezet. Persze minden hosszú távú viszonyban vannak hullámvölgyek, és az sem várható el, hogy a párok ugyanannyiszor bújjanak évek múltán is ágyba, mint a szerelem elején, de sokan úgy vélik, van egy minimumszám, ami az egészséges kapcsolatokhoz szükséges.
Nehéz általánosítani, hiszen minden ember és minden párkapcsolat más, egy coach azonban most elárulta, szerinte mennyiszer kellene szeretkeznie minden párnak.
Ennyiszer kellene szeretkeznie a pároknak hetente
Jake Maddock coach szókimondó stílusával és megosztó tanácsaival vált hírhedtté a neten. Nemrég például arról beszélt, hogy szerinte mennyi az ideális korkülönbség egy szerelemben, és azt is hozzátette, csak akkor működhet jól egy kapcsolat, ha a férfi az idősebb - ki is fejtette, miért. Most pedig arról beszélt, hogy szerinte hetente hányszor kellene ágyba bújniuk egymással a pároknak.
@coachjakemaddock It's good for your physical and mental health #jakemaddock ♬ original sound - Jake Maddock
TikTok-videójában elmondta, az ideális a heti 2-3 szex lenne, és hozzátette, hogy az általa javasolt mennyiség mögött tudományos okok is állnak. Kutatások kimutatták, hogy heti három orgazmus nagyon jót tesz a nők és a férfiak mentális és fizikai egészségének, és számos pozitív következménye van annak, ha ennyiszer szeretkeznek egymással a párok.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Elmondta, a hosszú távú kapcsolatban élők hajlamosak ellustulni, és sokszor azt gondolják, heti, majd havi egy szex bőven elég, így a szeretkezések egyre csak ritkulnak, a felek pedig egyre jobban eltávolodnak egymástól. A rendszeres szextől azonban erősebb lesz köztük a kötődés, és a heti két-három alkalom segít összetartani a tartós viszonyokban élőket.
Véleménye megint eléggé megosztotta a kommentelőket, sokan egyetértenek vele, míg mások azt írták, sokszor lehetetlen tartani ezt a számot, főleg gyermekek mellett. De olyan is volt, aki azt hangsúlyozta, a kötelék szorosabbá tételéhez egyáltalán nem elég csak a szex. Neked mi a véleményed a témáról?
Az ideális korkülönbség a coach szerint
Jake Maddock egy korábbi videójában az ideális korkülönbségről beszélt, és elég furcsa dolgokat állított. Nem csoda, hogy sokan felháborodtak rajta.
Ennyi az ideális korkülönbség egy kapcsolatban a coach szerint - Kiakadtak a netezők a véleményén
Jake Maddock coach megosztó tanácsaival vált hírhedtté a neten. Elmondta azt is, hogy szerinte hány év az ideális korkülönbség egy kapcsolatban, és a férfinak vagy a nőnek kell idősebbnek lennie.
ElolvasomEbben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- szex
- szexuális élet