Vitaminok is növelhetik a rákkockázatot!
Svéd kutatók szerint, ha dohányzol, az antioxidáns vitaminok is veszélyessé válhatnak számodra.
Míg hazánkban a keringési rendszert érintő megbetegedések száma - ha lassan is, de - csökkenni látszik, addig a rákbetegségek száma egyre növekszik.
A KSH adatai szerint 2012-ben összesen 33 224 ember veszítette életét rosszindulatú daganat következtében. A rákhalálozási statisztikát pedig mindkét nem esetében a tüdődaganatok vezetik.
A tüdőrák és a dohányzás
A rosszindulatú daganatos megbetegedések körülbelül harmadáért felelős a dohányzás, a tüdőrák miatti haláleseteknek pedig mintegy 90%-át okozza. A dohányfüst egészségkárosító hatású vegyületei közül 60-ról már bizonyították, hogy rákkeltő.
Sok dohányos, hogy elkerülje a tüdőrák kialakulását, antioxidáns hatású vitaminokat, például A-, C- vagy E-vitamint szed. Ezekre a szabadgyökellenes, sejtvédő hatású vitaminokra ugyanis sokáig úgy tekintettek a szakemberek is, mint a rákmegelőzés egyik fontos eszközére.
Veszélyes antioxidánsok dohányosoknak
Svéd kutatók azonban a közelmúltban arra a következtetésre jutottak, hogy az antioxidánsok dohányosoknál nemcsak hogy nem segítenek, de a már kialakult tüdőrák esetében gyorsítják a betegség lefolyását. Eredményeiket a Science Translational Medicine című orvosi szaklapban tették közzé.
Vizsgálataik során az E-vitamin, valamint az N-acetilcisztein - NAC - hatását vizsgálták a tüdőrák korai szakaszában lévő egereken. Az antioxidánst kapott tüdőrákos egerek túlélési ideje mindössze fele volt az antioxidánst nem kapott szintén beteg kontrollcsoporténak.
Mi lehet a magyarázat?
A kutatók szerint a meglepő jelenség hátterében az állhat, hogy az E-vitamin, valamint a szintén antioxidáns hatású az N-acetilcisztein visszafogták a p53 nevű fehérje termelődését.
Mivel az antioxidánsok csökkentik a szabadgyökök mennyiségét, csökkentik a DNS-károsodás mértékét. Kisebb DNS-károsodás mellett azonban kevesebb, a daganatok terjedését gátló p53 termelődik. A kutatók az antioxidáns-szedés hatására előrehaladó tüdőrák után most arra kíváncsiak, hogy a jelenség megfigyelhető-e a melanoma, a leukémia, valamint a gyomor-bélrendszeri daganatok esetében is.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Már korábban is bizonyították
A svájci állatkísérlet eredménye egybecseng egy korábbi, a New England Medicine-ben 1994-ben megjelent kutatással. Ez a vizsgálat volt az első, amely bizonyította, hogy az antioxidánsok bizonyos esetekben veszélyesek is lehetnek. A kutatásban részt vevő dohányos férfiak közül azok, akik béta-karotint - az A-vitamin provitaminját - tartalmazó táplálékkiegészítőket szedtek, nagyobb valószínűséggel kaptak tüdőrákot, illetve hunytak el a betegségben, mint azok, akik nem szedtek ilyet.
Voltál már tüdőszűrésen?
Időről időre érdemes elmenned tüdőszűrésre - különösen, ha dohányzol -, hogy az esetleges betegségek kiderüljenek.
Tedd le a cigit!
Természetesen könnyű belátni, hogy a megoldás nem az, hogy félreteszed az antioxidáns hatású vitaminokat - akár tabletta, akár természetes formában szeded. Sokkal érdemesebb volna a letenned a cigit. Korábbi cikkünkben összegyűjtöttük, hogy milyen egészségügyi előnyökkel számolhatsz egy napon, 72 órán, egy hónapon belül, valamint a továbbiakban - hátha kedvet kapsz a leszokáshoz.
OLVASD EL EZT IS!

- megelőzés
- dohányzás
Mi kerül a tüdődbe egyetlen szál cigarettából? Nézd meg most!

- tudomány
- cigaretta
Sodort cigi: tényleg károsabb, mint a hagyományos?

- futás
- dohányzás