A betegség, ami lassan gyilkolja a párkapcsolatot - Így segíthetsz a párodnak
A prosztatarák nem csak a férfiakat érinti – a betegség súlya sokszor a párjuk vállára is ránehezedik.

A prosztatarák ugyan a férfiak megbetegedése, de ahogy egy nemzetközi vizsgálat rámutat, a nők is megszenvedik partnerük betegségét, sőt még a terápia sikerében is jelentős szerepük lehet.
A betegeket támogató nemzetközi szervezet, az Europa Uomo egy korábbi vizsgálatából az már kitűnt, hogy a prosztatarákkal diagnosztizált férfiak több mint négyötöde párkapcsolatban él. Ez indokolta, hogy egy úttörő kutatásban immár az ő tapasztalataikat is feltárják.
Prosztatarák hatása nőkre
Az összesen 25 országból érkezett válaszok összességében igazolták, hogy a prosztatarák mélyen érinti a beteg partnerét is. A válaszolók igen nagy része érezte úgy, hogy társa nagyon megváltozott a diagnózis után. 48 százalékuk úgy látta, hogy a férfi „már nem ugyanaz az ember, aki a kezelések előtt volt”. Jellemző, hogy a kutatásban részt vevők 20 százaléka látta úgy, hogy a prosztatarákban szenvedő társának szüksége lenne mentális egészségügyi segítségre is. De alig voltak kevesebben – 16 százaléknyian – azok, akik szerint önmaguknak is szükségük lenne ilyen professzionális támogatásra a betegség rájuk háruló terheinek elviseléséhez.

A párjuk diagnózisának hatása alól akkor is nehéz lenne kivonniuk magukat, ha azt kifejezetten akarnák. A partnerek közel fele (46%) tapasztalta úgy, hogy a prosztatarák megváltoztatta a párjával való viszonyát is. A betegség terheli a család életét, és a szociális kapcsolataikat is. Például ahogy a megkérdezettek egy része meg is jegyezte, ő is ritkábban jut már el társaságba, szabadidős programokra, egyötödük pedig kifejezetten magányosnak érzi magát.
A beteg félelmeiben, vívódásaiban legtöbbször osztoznak a társak is, csak kevesen számoltak be arról, hogy partnerük a diagnózis után bezárkózott volna. A férfiak kétharmada megosztja félelmeit a partnerével, több mint a felük tud beszélni velük a halálról is. A legtöbb partner úgy tapasztalta, hogy a prosztatarák inkább közelebb hozta őket egymáshoz, mintsem eltávolodtak volna.

Prémium vitaminok szerves forrásából
Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.

Promóció
A partnerek azonban nemcsak a betegség terheiben osztoznak, hanem bevonódnak a terápiába is. A felmérésből kitűnik, hogy a betegek a diagnózisukkal kapcsolatos információkat jellemzően megosztják a családtagjaikkal. Majd háromnegyedük a kezelésről szóló döntésekbe is bevonja a párját, sőt az esetek 65 százalékában közösen hozzák meg a terápiát érintő döntéseket.
Ez olyan kulcsszerepbe juttatja a társakat, amelynek nemcsak lelkileg megterhelő megfelelni, hanem tudatos felkészülést is kíván. A párt segítheti az alaptalan félelmek és szorongások eloszlatásában, ha a beteg partnere is törekszik arra, hogy pontosan megismerje a terápiás lehetőségeket. Továbbá, hasznos lehet, ha – amennyiben ez a férfinak is megfelel – a párja is elkíséri a beteget az orvosi konzultációkra, s ott esetleg a kérdéseivel, a jegyzetelésével is segíti a társát.

Ennek során is az a legfontosabb, mint a támogatás egész folyamatában: legyen rugalmas! Akár az idővel, akár a helyzettől függően is változhat, hogy a beteg mikor kíván magának több teret és mikor szorosabb támogatást, a jó segítő pedig mindenkor tud ehhez alkalmazkodik. Egy társ azzal is tehet jót, ha bátorítja partnerét: vegyen részt valamely prosztatadaganatosokat támogató csoportban, mert az ott elérhető kapcsolatok, információk is erősíthetik a megküzdőképességét.
Ám mindeközben az is nagyon fontos, hogy maga a támogató társ is képes legyen megőrizni érzelmi és testi egészségét. Vigyázzon magára: pihenjen, töltődjön, ne hanyagolja el az egyéb társas kapcsolatait, meg a hobbijait sem. Csak akkor őrizheti meg a támogató erejét, ha magával is törődik és nem őrli fel párja betegsége.
Ekkora PSA-érték jelezhet rákot a leleten - Életkortól is függ, hogy mennyire veszélyes
Nem feltétlenül kell a legrosszabbra gondolni, ha magas a PSA szint.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!

- egészséges életmód
- daganat