Így hat a kávé a koleszterinszintre: meglepő, mennyire számít az elkészítés módja
A magas koleszterinszinttel élőknek érdemes odafigyelniük arra, hogy milyen kávét isznak.
A magas koleszterinszintre általában egy rutin-laborvizsgálat során derül fény. Az érintetteknek ilyenkor többnyire életmódváltást ajánl az orvos. A fizikai aktivitás növelése mellett az étrendben például a vörös húsok, olajban sült ételek visszaszorítására lehet szükség.
Ugyanakkor a koleszterinértékeket egészen meglepő dolgok is befolyásolhatják, rossz hatással van rá egyebek mellett a dohányzás és a stressz, sőt úgy tűnik, hogy a kávé is hozzájárulhat a szint emelkedéséhez.
Kávé hatása a koleszterinszintre
Sokan vannak, akik el sem tudnák képzelni az életüket kávé nélkül. Reggel az első, még félálomban megtett útjuk a konyhába vezet, és a forró italtól várják a felébredést. Előfordul viszont, hogy különböző okok miatt, magas vérnyomás meglétekor, várandósság idején vigyázni kell a kávéfogyasztással. A kutatások szerint pedig akkor sem árt a tudatosság, ha valaki hajlamos a kelleténél magasabb koleszterinszintre. Ez az összkoleszterin esetében egyébként 5 mmol/l felett van.
A kávé és a koleszterin közötti kapcsolat tisztázására több vizsgálat is vállalkozott, az eredmények vegyesek, a feltételezések szerint az egyéni érzékenység és az ital elkészítésének módja is szerepet játszhat benne, hogy hogyan hat a kávé a koleszterinértékekre. Egy 2016-ban publikált kutatás arra a megállapításra jutott, hogy összefüggés mutatható ki a magasabb kávéfogyasztás és az emelkedett koleszterinszint között, ám a hatás mértéke a készítés módjától és az alany nemétől is függhet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A szakemberek úgy gondolják, hogy a koleszterin szempontjából nem a kávé koffeintartalma a döntő, hanem a kávébabban természetes módon jelen lévő olajok, vagyis az olyan diterpének, mint a cafestol vagy a kahweol. Mindkét olaj emelheti a koleszterinszintet, de az, hogy mennyi van belőlük a kávéban, a főzési mód függvényében változhat.
Az elkészítés módja döntő
A kávéban található olajok mennyisége az ital elkészítésének módjától függ. Filteres kávé esetén például a diterpének nagyja a filterben marad, ám szűretlen kávénál több jut a csészébe. Az itthon főként dugattyús kávéfőzőként ismert french press használatakor a folyadék fémszűrőn halad át, ez viszont valamivel több olajat enged át, mint a papír.
A már említett 2016-os kutatás az eszpresszónál szignifikáns koleszterinszint-emelő hatást állapított meg, amit főként a férfiaknál figyeltek meg a szakemberek. Ugyanakkor az eszpresszó mennyisége legalább kicsi, aki tehát általában azt választja, valószínűleg kevesebbet juttat be az olajokból is a szervezetébe. A legkevesebb koleszterinszint-emelő olaj a filteres és az instant kávékban van.
3 kávézási szokás, ami évekkel rövidítheti le az életet
Az örök kérdés, ami minden vendégségben felmerül, hogy „te hogy iszod a kávét?” A lehetőségek, kombinációk tárháza szinte végtelen, és az, hogy ki hogyan fogyasztja a népszerű italt, jelentősen befolyásolja a szervezetre gyakorolt hatásait is.
3 kávézási szokás, ami évekkel rövidítheti le az életet: sokan elkövetik ezeket a hibákat
Ezeket a kávézási hibákat érdemes elkerülni, ha az egészséged megőrzését tartanád szem előtt.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!