Kiközösítették és megalázták a fiatal lányt: 60 kilót fogyott, és mentálisan is egészséges lett
Jackie 120 kilóról 60 kilóra fogyott két év leforgása alatt.
Jackie Campbell gyerekkorától kezdve súlyproblémákkal küzdött, nyolcévesen már 45 kilót nyomott. A szülei dietetikushoz küldték, és fogyókúrára fogták, ami negatívan hatott a mentális egészségére is: félénkké és visszahúzódóvá vált, önbizalomhiányban szenvedett, és testképzavaros lett, a sorozatos bántások elől pedig az érzelmi evésbe menekült, így sehogy sem tudta leadni hatalmas súlyfeleslegét.
- Túl fiatal voltam ahhoz, hogy megértsem a dietetikus látogatásának szükséges előnyeit, így az egész dolog negatív hatással volt rám. A félelemtől egyre többet és többet ettem. 20 évesen már közel 120 kilót mutatott alattam a mérleg, ekkor döntöttem úgy, hogy gyökeresen megváltoztatom az életem – mondta a 26 éves nő a Daily Mailnek.
"A fiúk az osztályból bálnának és földrengésnek csúfoltak"
Jackie a gyerekkorát szinte pokolként élte meg, az osztályban a fiúk állandóan csúfolták, bálnának és földrengésnek hívták. Egy idő után már ő maga sem akart a tükörbe nézni, mert gyűlölte azt a lányt, akivé az évek során vált. Depressziós lett, dühös és elveszett. Értéktelennek tartotta magát, és úgy érezte, céltalan az egész élete.
Napi szinten fogyasztott csokoládét, ebédre és vacsorára pedig hamburgert és sült krumplit evett, így napi 4000 kalóriát vitt be a szervezetébe. 2017-ben döntött úgy, hogy drasztikus változásra lesz szüksége.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Jackie mindig is arról álmodozott, ha egyszer édesanya lesz, fitt, szexi és egészséges szeretne lenni, akinek nem okoz gondot a gyermeke után szaladni. Így első körben gyomorszűkítő műtéten esett át, két év leforgása alatt a súlyának felét sikerült leadnia, férjhez ment, és kisfia született.
A bypassműtét után teljes életmódot váltott, kiiktatta a zsíros, nehéz ételeket és gyorskajákat az étrendjéből, sokkal több zöldséget, gyümölcsöt, valamint teljes kiőrlésű élelmiszereket fogyasztott. Egy tipikus reggelije fehérjeturmixból állt, ebédre és vacsorára pedig pulykát vagy csirkét evett és eszik a mai napig. A korábbi 4000 kalóriás menüjét 1200 kalóriára redukálta.
A rendszeres testmozgást is beiktatta az életébe, eleinte heti hatszor látogatta az edzőtermet, majd áttért a heti kétszeri testmozgásra. A műtét, a kalóriadeficit és az edzés visszaadta Jackie régen elvesztett önbizalmát, és ma már remekül érzi magát a bőrében.
- Végre úgy érzem, úgy élek, ahogy mindig is akartam. A fogyásomnak köszönhetően a házasságom is sokkal jobb lett, de a mai napig kapok idegen férfiaktól levelet, amelyben megkérdezik, hogy szingli vagyok-e. Erősnek, szexinek érzem magam, és sokkal magabiztosabb lettem – mondta a lapnak.
100 kilót fogyott együtt József és Emese
A 41 éves József alatt 212 és fél kilót mutatott a mérleg, amikor úgy döntött, életmódváltásba kezd. Feleségét, Emesét sem kellett sokáig győzködnie, aki egy hónap eltéréssel csatlakozott férjéhez. Kitartásuknak és akaratuknak hála több mint 100 kilót fogytak együtt. József eddig közel 77-től, Emese pedig több mint 25 kilótól szabadult meg.
100 kilót fogyott együtt József és Emese egy év alatt: a magyar házaspár elmondta, hogy csinálta
Elolvasom(Képek: Northfoto.)
OLVASD EL EZT IS!