
Már heti egy alkalom is csökkenti a rák és a szívbetegség kockázatát: nem a tempó számít a futásban a kutatók szerint
A futás csökkenti a szívbetegség és a rák kockázatát is a kutatók szerint.


Arra már rengetegszer rámutattak a kutatók, hogy a testmozgás csökkenti egyes betegségek kialakulásának kockázatát. Nemrégiben viszont arra is fény derült, hogy a futás hatékonysága nem annyira az intenzitáson múlik, kisebb távon, és lassabb tempóban is látványos eredmény érhető el.
A British Journal of Sports Medicine szaklapban publikált tanulmány arra jutott, hogy a futás minden formája csökkenti a korai halálozás kockázatát, és már alacsony intenzitással végezve is növeli az élettartamot, javítja az egészségi állapotot.
Hasznos a futás
A futást a távolságtól és a gyorsaságtól függetlenül különösen a szív- és érrendszeri betegségek és a rák megelőzésében találták hatékonynak a kutatók, akik áttekintették a korábban közzétett kutatási anyagokat, disszertációkat és a témába vágó konferencia-előadásokat is, hogy egy metaanalízisben tanulmányozzák az összefüggéseket.

14 kutatás eredményeit vetették össze, így több mint 240 ezer fő adataival dolgoztak, akik 5 és 35 éves kor közöttiek voltak. Az átfogó tanulmányban végül azt a következtetést vonták le, hogy a futás összességében 27%-kal csökkentette a korai elhalálozás kockázatát mindkét nemnél: a szív- és érrendszeri betegség miatti halálozást 30%-kal, míg az életet követelő rák kockázatát 23%-kal.
Nem a tempótól és a távolságtól függött
A futás ráadásul nem csupán több tíz kilométer után vált hasznossá: még a kisebb mennyiségű vagy intenzitású futás is ezekkel az egészségügyi előnyökkel járt. Sőt, a heti egy edzés, és a 8 kilométer/óra alatti sebesség esetén is számolhattak az emberek pozitív hatásaival.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
A kutatók hangsúlyozták, hogy munkájukkal csak összegezni tudták a korábbi tudásanyagot, így módszerükkel az okokra nem képesek rávilágítani, és egyértelműen nem is tudnak meghatározni egy minimális időtartamot vagy gyakoriságot az előnyök kiaknázása érdekében.
Ritkán, lassan? Csak vágj bele!
Bár a rendszeres, gyakori testmozgás számos előnnyel jár - így a csontozat vagy az izomzat erősítésében is -, a korai elhalálozás tekintetében nem tudtak beszámolni a kutatók számottevő növekedéssel sem a mennyiség és a tempó növekedésével párhuzamosan.

Eredményeikkel arra azonban felhívták a figyelmet, hogy rendkívül hatékony fegyvert jelent a futás és a kocogás a betegségek miatti korai elhalálozás megelőzésében, és azoknak sem szabad erről lemondaniuk, akik időhiány miatt csak ritkábban vagy bármiféle egészségügyi ok miatt esetleg csak kisebb intenzitással tudnak sportolni.
Mozgás a szív egészségéért
A szív egészsége érdekében nem csak a futásba érdemes belevágni. Ha egyhangúnak találod a kocogást, rengeteg változatosabb sportág közül is válogathatsz.
(Képek: Getty Images Hungary.)
- futás
- sport
- mozgásforma
- mozgás
- rák
- szív- és érrendszeri betegség
- szívbetegség
- szívbarát életmód
- megelőzés
- életmódváltás
- kutatások
- Életmód
OLVASD EL EZT IS!

- szívroham
- magas vérnyomás