Ezt az 5 betegséget durván súlyosbítja a front: vigyázz, ha téged is érint valamelyik
A fejfájásnál jóval súlyosabb tüneteket is okozhat a fronthatás.
Nem véletlen, hogy az időjárással foglalkozó weboldalakon, illetve a televízióban közvetített időjárás-jelentésekben is egyre nagyobb teret kap a humánmeteorológia, illetve a front-előrejelzés, a hazánkat gyakran érintő, hirtelen időjárás-változás ugyanis rendkívüli módon megviselheti az emberi szervezetet.
Annak ellenére, hogy ez nem feltétlenül meríti ki a frontérzékenység fogalmát, szinte nincs olyan, akinek ne fájt volna egyszer-egyszer a feje, vagy ne érezte volna már magát kedvetlenebbnek, fáradtabbnak a front közeledtével vagy éppen bekövetkezése után. A jelenség számos kellemetlen tünettel járhat, emellett azonban sokkal súlyosabb következményekkel is, bizonyos betegségek esetében például különösen oda kell figyelni, ugyanis súlyosbíthatja azokat.
Ki lesz érzékeny a frontokra?
A front alatt a meteorológia azt a határfelületet érti, mely két különböző légtömeg találkozásánál alakul ki, hirtelen megváltoztatva az olyan meteorológiai paramétereket, mint például a páratartalom, a légnyomás, a hőmérséklet.
Mindez az emberi szervezettel is kölcsönhatásban áll, hat rá, előbbi ugyanis megpróbál alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, a reakciói azonban olykor kellemetlenek, sőt, akár súlyosabbak is lehetnek.
Tulajdonképpen bárki lehet frontérzékeny, a kutatások szerint azonban a nők például érzékenyebbek, emellett fontos tudni azt is, hogy a kor előrehaladtával a probléma jellemzőbbé válhat, a szervezet ugyanis kevésbé képes kellő mértékben és sebességgel alkalmazkodni a változáshoz. Nemcsak az idősek, de a gyerekek, illetve a kisbabák is érzékenyebbek lehetnek, jellemző például, hogy nyugtalanná válnak.
Érdemes tudni, hogy fokozottan hajlamosak az érzékenységre mindazok, akik kiegyensúlyozatlan életet élnek, nem elég stabil az idegrendszerük, kimerültek, stresszesek és fáradtak, Magyarországon, illetve Közép-Európában azonban általában is jellemzőbb az érzékenység, a terület időjárása ugyanis igen gyakran változik.
Akiknek még jobban kell vigyázniuk!
A fronthatások bárkinél kiválthatnak kellemetlen tüneteket, migrént, fejfájást, fáradékonyságot, letargiát, sőt, akár még depressziót is, bizonyos betegségek tüneteit azonban kifejezetten felerősíthetik. A következő esetekben például nagyon kell vigyázni:
- reuma, ízületi betegségek,
- immunbetegség,
- idegrendszeri betegségek,
- szív- és érrendszeri betegségek,
- hormonális megbetegedés.
Melyik front hogyan hat?
Általában a hideg és a meleg front is kialakíthat alvászavart, idegességet, feszültséget, nyugtalanságot vagy fejfájást, képesek azonban különféleképpen is hatni, mivel alapvetően más-más meteorológiai jellegzetességekkel járnak.
A meleg front során nő a hőmérséklet, emelkedik a páratartalom, ugyanakkor csökken a légnyomás, a szervezetben pedig hatására emelkedhet a pulzus, csökkenhet a vérnyomás, emellett könnyen kialakulhat fejfájás, migrén, és felerősödhetnek a depressziós tünetek is.
A hideg front előbbinek éppen a fordítottja, a csökkenő hőmérséklettel és páratartalommal ellentétben a légnyomás nő, az arra érzékenyek pedig olyan tüneteket tapasztalhatnak, mint a reuma és az ízületi fájdalmak felerősödése, mellkasi panaszok, görcsök, asztmás rohamok, emellett megnőhet ilyenkor a szívinfarktusok és a koraszülések száma is. Hazánkra továbbá a kettős front is jellemző lehet, melynek során együttesen is jelentkezhetnek a két front tünetei.
Mit lehet tenni?
A frontérzékenység csökkentése érdekében érdemes minél inkább egészséges, kiegyensúlyozott életvitelre törekedni, csökkenteni a stressz mennyiségét, valamint ügyelni a táplálkozás minőségére, illetve a testmozgásra.
Mivel azonban a front olyan súlyos következményekkel is járhat bizonyos esetekben, mint a szívroham, az agyvérzés, az embólia vagy többek között az epilepsziás roham, mindenképpen fordulj orvosodhoz, és beszéld meg vele, mi a teendő, hogy sikerüljön megelőznöd a komoly bajt.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- táplálkozás
- megelőzés