Milliókat számít néhány trükk eladáskor - Sokkal többet ér a lakás, ha okosan dönt a tulaj
Így dobják piacra a lakásokat az igazán szemfüles eladók: van olyan tipp, ami semmibe sem kerül.
Összesen 307 találat.
Így dobják piacra a lakásokat az igazán szemfüles eladók: van olyan tipp, ami semmibe sem kerül.
Nemcsak a mozgássérültek, de a babakocsival, kutyával közlekedők is felszólaltak.
A műemléképületek tulajdonosai jelentős segítséget kaphatnak.
Néhány szuper praktikát mutatunk ihletadónak.
Illatokkal, színekkel és kiegészítőkkel is feldobhatod.
Az állomások felújítására vonatkozó szerződés értéke 24,1 milliárd, az alagúti munkákra vonatkozó értéke 47,8 milliárd forint.
Nem túl gyakori, hogy valaki már elsőre az egész karját kitetováltatja.
Kiderült, idén melyek az ország legszebb családi házai.
12 óra után határozatlan ideig nem lehet rá jelentkezni.
Társadalmi egyeztetés kezdődik a 3-as metró északi szakaszának pótlási terveiről.
Sietni kell a beadással, mert hamar kifogynak a források.
Négy éven át tart majd a szünet.
A panelházak eddig lesznek jók.
Neked is jár, de sietned kell, mert hamar kifogynak a források.
Egykettőre otthonos stúdiólakássá változott.
A Nyugodt Szív a Lakhatásért alapítvány várja a felajánlásokat.
Már csak három hétig jelentkezhetnek a Társasházi Pályázatra a lakóközösségek.
A BKK szerint két és fél évig is eltarthatnak a munkálatok.
Különben akár le is állíthatják.
Feltétlenül élj vele, ha ráfér a lakásra a korszerűsítés!
Társasházban laksz? Felújítást tervezel? 2018-tól szigorodnak a szabályok.
Társasházban lakók jelentkezését várják.
Mutatjuk, milyen volt és milyen lett.
Többek között erre is el lehet költeni a fontos támogatást.
Segítünk tájékozódni azokon a területeken, ahol nehéz eligazodni.
Kihirdették a Múzeumkert-ötletpályázat eredményét.
Idén lakóépületek felújítására is lehet pénzt igényelni.
Újabb részletek derültek ki a pályázatról.
Nem kell hatalmas beruházás, ha újjávarázsolnád a konyhádat. Nézd meg az ötleteket!