A testbeszéd rengeteg mindent elárul valakiről. Mesél többek között arról, igazat mond-e, mennyire magabiztos, mennyire izgul, mit gondol a másik emberről, és még a vonzalomban is hatalmas szerepe van.
A mozdulatok abban is közrejátszanak, hogy mennyire tartják egymást szimpatikusnak az emberek, és még az ismerkedés és párválasztás során is fontosak.
Mozdulatok, melyek vonzóbbnak láttatnak
Joe Navarro testbeszédszakértő szerint az egyes testtartások képesek vonzóbbnak láttatni valakit mások szemében, így nagy segítségére lehetnek annak, aki szeretné meghódítani a kiszemeltjét, vagy a randevúk során szeretne pozitív benyomást tenni a partnerére. A következő apróságok tudományosan bizonyítottan beválnak: ha ezeket alkalmazza valaki, sokkal csábítóbbnak, szexibbnek és szimpatikusabbnak látják majd az emberek.

Bárki szemében vonzóbbnak tűnhetsz, ha odafigyelsz a mozdulataira, és néhányat leutánzol. Persze, azért figyelj arra, hogy ne vidd túlzásba, mert az antipatikusnak láttathat.
Fotó: Getty Images Hungary

A szakértő szerint a szemkontaktus a vonzódás egyik alapmozzanata. Ez sokkal közelebb viszi egymáshoz a feleket, és megteremti a kapcsolatot. A leghatásosabb, ha öt másodpercig legalább tartod, utána nézel csak el.
Fotó: Getty Images Hungary

Vanessa van Edwards viselkedéskutató szerint csábítónak mutat egy nőt, ha kissé megemeli a fejét, és megmutatja a nyakát úgy, hogy lágyan elhúzza a haját.
Fotó: Getty Images Hungary

Chris Ulrich testbeszédszakértő szerint a köldök arra az emberre néz általában tudat alatt is, akit kedvel valaki. Persze, tudatosan is alkalmazható a trükk: fordítsd a másik felé a felsőtested, hogy észrevegye a jeleket.
Fotó: Getty Images Hungary

A nagy, erőltetett mosoly helyett a pszichológusok szerint sokkal jobban beválik egy kedves, lágy félmosoly. Ez nemcsak vonzónak, hanem szimpatikusnak is mutat, és felkelti a másik érdeklődését.
Fotó: Getty Images Hungary

A randevúk vagy a beszélgetések során az is felkelti a vonzalmat, ha a nő néha-néha enyhén hozzáér a férfi kezéhez vagy vállához. Ez közelebb is viszi a feleket egymáshoz.
Fotó: Getty Images Hungary

Szintén hatásos a Marilyn Monroe-tól jól ismert módszer: hajtsd le enyhén a fejedet, és pillants bájosan a másikra, majd pislogj párat. Ettől mindenki szexibbnek tűnik.
Fotó: Getty Images Hungary

Flörtöléskor szinte megőrjíti a férfiakat, ha a nő egy picit beleharap az alsó ajkába, ugyanis rendkívül csábítónak találják ezt az apróságot.
Fotó: Getty Images Hungary
Fotók: Getty Images Hungary.