
Nonverbális jelek, melyek arra utalnak, hogy a férfi már nem szereti a nőt - Nem olyan nehéz észrevenni
A szakértők szerint előre megjósolható a szakítás, csak a testbeszédet kell figyelni.


A szerelem elmúlását rengeteg, akár jelentéktelennek tűnő apróság jelezheti. A legtöbbször ugyanis előre sejthető, ha a másik fél már nem ugyanúgy érez a párja iránt, mint azelőtt.
Sokan nem veszik észre ezeket, mert gyakran csak kisebb viselkedésbeli változások figyelmeztetnek arra, hogy a másik szakítani akar. A testbeszéd viszont általában már egészen korán sejteti a kapcsolatban felmerülő problémákat.
Jelek, hogy a férfi már nem szereti a nőt
Ha valaki már nem szereti ugyanúgy a párját, akkor ösztönösen másképp viszonyul hozzá még akkor is, ha egy ideig palástolni akarja az érzéseit. Patti Wood testbeszédszakértő szerint viszont vannak olyan egyértelmű, nonverbális jelek, melyeket nem tud rejtegetni: ezekből leolvasható, ha a férfi részéről elillant a szerelem.

Az első és legfontosabb, hogy észre kell venni a változásokat. Ha beszélgetés közben korábban közelebb hajolt, mélyen a szemébe nézett a párjának, most pedig tartja a távolságot, és elpillantgat, az rosszat sejtethet. Ahogyan az is, ha elmaradnak a kisebb érintések, vagy gyakran távolabb lép a párjától. Szintén gyakori jelenség ilyenkor, hogy a pasi elhúzza magát, ha kézfogásra kerülne a sor, esetleg direkt zsebre teszi a kezét, hogy ne kelljen érintkeznie a nővel.
A testbeszéde árulkodik a szerelem elmúlásáról
A szakértők szerint intő jel lehet még az is, ha gyakran beszélget a másikkal karba tett kézzel, esetleg még a lábait is keresztbe teszi. Így próbálja minél inkább elszigetelni magát a partnerétől, és elutasítja a kezdeményezését, közeledését.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
Az sem mindegy, hogyan sétál a párja mellett. Ha sokkal hátrébb vagy előrébb lépked, és nem szorosan mellette, az azt jelentheti, hogy érzelmileg is eltávolodott tőle, igyekszik kerülni a testkontaktust is. Ez azonban nemcsak mozgás közben igaz: ha egy kanapén lenne rá lehetőség, mégsem közvetlenül a nő mellé, hanem sokkal messzebb ül le, és ez rendszeressé válik, az is előrevetítheti a szakítást.
Mindezeken kívül még számos apróság utalhat arra, hogy a férfi már nem érez ugyanúgy a párja iránt: például, ha nem fordul a nő felé beszélgetés közben sem arccal, sem testtel, ha látványosan ásítozik, unatkozik, vagy a lábfejét nézi, miközben a másik beszél hozzá. Ha valaki ezeket tapasztalja a szerelmétől, akkor sajnos van rá esély, hogy hamarosan szakítás lesz a vége. Ezért érdemes rákérdezni, van-e valami probléma, bántja-e valami, hogy minél előbb kiderüljenek a háttérben húzódó okok.
Árulkodó testbeszéd
A testbeszéd nemcsak az érzésekről árulkodik, hanem arról is, hogy mennyire magabiztos a másik, mit gondol a beszélgetőpartneréről, vagy éppen hogy érzi magát. A képek alatt megtudhatod, melyik mozdulat mit jelent.
Fotók: Getty Images Hungary.
OLVASD EL EZT IS!

- szerelem
- testbeszéd
Szerelmesek vagytok egymásba, vagy csak hiszitek? A testbeszéd nem hazudik

- ellenszenves
- pszichológia
9 testtartás, ami rögtön ellenszenvesnek mutat - Kevésbé vonzónak is láttatnak ezek a pózok

- szex
- szerelem