Önzőség és sorozatos félrelépések: a szexuális nárcizmus legfőbb figyelmeztető jelei
A szexuális nárcisztikusok csak önmagukra koncentrálnak a szexben is, és képesek szinte teljesen ignorálni a partner igényeit.

A nárcizmus egy olyan személyiségzavar, mely erős énközpontúsággal, önhittséggel, hiúsággal jár. Az ilyen emberek általában csak a saját érdekeiket, véleményüket tartják fontosnak, imádnak a középpontban lenni, és sokszor egyáltalán nem törődnek másokkal.
Több fajtája és alfaja létezik, ezek közé tartozik a szexuális nárcizmus is, mely gyakran jár együtt a személyiségzavarral. A férfiak esetében gyakoribb, és rendkívül negatív hatással bír a szexuális életre, valamint a partnerre, néha pedig veszélyes, erőszakos bánásmód is járhat vele. Ez a személyiségzavar azonban rendkívül ritka szerencsére.
A folytonos dicséret iránti igény
Brandon Santan párterapeuta szerint a szexuális nárcisztikus személy szinte csodálja önmagát, az ágyban nyújtott teljesítményét, és ezt sokszor a párjától is elvárja. Azt akarja, hogy folyton dicsérje őt szex után attól függetlenül, hogy számára milyen volt az együttlét. Szinte kikényszeríti a magasztaló szavakat, és ha nem kapja meg ezeket a kívánt formában, mennyiségben, hajlamos dühössé, elkeseredetté vagy sértődötté válni.

Ignorálják a partnert
Haley Neidich pszichoterapeuta szerint, hogy az ilyen embereket csakis a saját vágyaik kielégítése érdekli, így gyakran teljesen figyelmen kívül hagyják azt, hogy mit szeretne a társuk. Ha ők megkapták, amit akartak, vagy eljutottak a csúcsra, onnantól szinte teljesen ignorálják a másikat. Az sem ritka, hogy rögtön felpattannak az ágyból, otthagyva a párjukat. Viselkedésük azonban teljesen ellehetetleníti a hosszú távú, boldog, minden szempontból kielégítő kapcsolatot.
Az empátia és az intimitás hiánya
A nárcisztikus személyeknek alapvetően is igen alacsony az empátiakészségük, ez pedig a kapcsolatok és a szex terén is megnyilvánul, gondot okoz. Egyáltalán nem veszik figyelembe társuk igényeit, szinte meg sem hallják a kéréseit, esetleges panaszait, kérdezni pedig sosem kérdeznek - esetleg csak akkor, amikor dicséretet várnak.

Az anya, ha művész – kulturális est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni, majd az anyának a lánya énekesnővé való válását végéigkísérni? Milyen utat járnak most be, és mennyire hasonlítanak egymásra nőként, alkotóként? Intim hangulat, személyes történetek, lélekig ható gondolatok, inspiráló párbeszédek!
Promóció
Az érzelmek náluk szinte egyáltalán nem játszanak szerepet az együttlétek során, csakis a fizikai kielégülés. Ez ráadásul az egész kapcsolatra is igaz: nem tartják fontosnak az intimitást, félnek tőle, és általában képtelenek is ilyen szoros kötődést kialakítani a másikkal.
A szex a manipuláció legfontosabb eszköze
A szexuális nárcisztikusokra jellemző, hogy a manipuláció legfőbb eszközekén használják a szexet. Amikor el akarnak érni valamit, egészen romantikusak, ellenállhatatlanok tudnak lenni, ígéreteket tesznek a másiknak, de az sem ritka, hogy szexmegvonással büntetik a partnert.
Sorozatos félrelépések
Egy kutatás rámutatott, hogy nemcsak az önzőség, hanem a sorozatos félrelépések is jellemzőek rájuk. Sokkal hajlamosabbak a megcsalásra másoknál, és bűntudat nélkül bonyolódnak egyéjszakás kalandokba vagy titkos viszonyokba. Képtelenek felelősséget vállalni tetteikért, és ha lebuknak, akkor a partnert próbálják hibáztatni saját hűtlenségükért.

Düh és erőszakos viselkedés
Megesik, hogy a szexuális nárcisztikus személyek viselkedése erőszakossá válik. Hajlamosak kényszeríteni a párjukat olyan dolgokra a szexben, melyeket ő egyáltalán nem akar. Nem fogadják el a nemet és a visszautasítást, mert ha ilyennel találkoznak, gyorsan feldúlttá, dühössé válhatnak. Ekkor követelőzéssel, fenyegetésekkel igyekeznek elérni, amit akarnak.
A legsúlyosabb esetekben előfordul, hogy a hasonló helyzetek bántalmazásba, szexuális erőszakba torkollnak, ezért is fontos minél hamarabb felismerni a problémát, és vagy szakértőhöz fordulni vagy pedig megszakítani a kapcsolatot az ilyen partnerrel.
A kézfogás sok mindent elárul a kapcsolatról
Néhány apró mozdulat számos dolgot üzenhet a felek egymás iránti érzéseiről. A kézfogás például az egymás iránti érzésekről is árulkodhat, de azt is képes előre sejtetni, ha a férfi szakítani akar.
A kézfogásotok elárulja, milyen a kapcsolatotok - Szeret, vagy eltávolodott tőled?
Nézegess képeket!
ElolvasomEbben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
- szexuális nárcisztikus
- nárcizmus
- nárcisztikus személyiség
- jelek
- intő jelek
- szex
- szexuális élet
- Lélek&Test
OLVASD EL EZT IS!

- beszélgetés
- személyiségzavar