Miért vonzódik sok okos nő a rosszfiúkhoz? Íme, a pszichológiai magyarázat
Több oka is van annak a pszichológusok szerint, hogy rengeteg nő ellenállhatatlannak tartja a rosszfiúkat.
Az már szinte köztudott tény, hogy a rosszfiúknak van egyfajta különleges vonzerejük, és a kedves, rendes pasik rengetegszer háttérbe szorulnak miattuk. Annak ellenére, hogy nem éppen romantikus lelkek, nem udvarolnak túl sokat, és viselkedésük sokszor igencsak megkérdőjelezhető, rengeteg nő mégsem nem tud ellenállni nekik.
Számtalanszor előfordul, hogy az okos, intelligens hölgyek is a lábuk előtt hevernek, és mindent megtesznek azért, hogy meghódítsák őket. De miért olyan csábítóak a rosszfiúk? Miért csavarnak annyi intelligens nőt egyszerűen az ujjaik köré? Több oka is lehet a jelenségnek.
A sötét személyiségjegyek hatása
A Durhami Egyetem Gregory Louis Carter vezetésével zajlott kutatása a jelenség hátterét igyekezett feltárni. A vizsgálat során rámutattak, hogy több férfi birtokolja az úgynevezett sötét személyiségjegyeket, mint nő. Ezek közé tartozik a narcizmus, a pszichopátia és a machiavellizmus is. Narcizmus esetén általában jellemző az erős dominancia, a grandiózus énkép és a magas önbizalom, önértékelés, a pszichopatáknál pedig az antiszociális, szexuálisan kizsákmányoló viselkedés, az empátia hiánya és a felületes báj is jelen van. A machiavellista személyek extrovertáltak, manipulatívak, és sokak szemében ígéretes partnerjelöltnek tűnnek.
Azok az alanyok, akiknél megtalálhatóak voltak ezek a személyiségzavarok, sokkal népszerűbbek voltak a nők körében, sokkal több szexuális partnerről számoltak be, illetve a hölgyek is vonzóbbnak találták őket másoknál. A tudósok erre két fő magyarázatot találtak. Az egyik az, hogy életbe lép a szexuális kiválasztás gépezete, amely miatt a nők azokat a férfiakat részesítik előnyben, akik dominánsabbak, makacsabbak, és nagyobb a kockázatvállalási hajlandóságuk. A másik pedig az, hogy a férfiak önmaguk „eladására” való képességére reagálnak, melyek ebben az esetben igen erősek - itt szintén evolúciós okok bújnak meg a háttérben.
Nagy kihívást jelentenek
Allison Keating pszichológus szerint az is közrejátszhat a jelenségben, hogy a rosszfiúk elérhetetlennek, megközelíthetetlennek tűnnek - olyannak, akik meghódítása hatalmas feladat, az pedig még nagyobb elismerés, ha lehorgonyoznak valaki mellett. A nők számára így óriási kihívást jelentenek, és részben ezért is kezdenek vonzódni hozzájuk. Saját maguknak szeretnének bizonyítani, és mások elismerését kivívni azzal, hogy sikerült megkaparintaniuk egy ilyen társat. Az okos nők pedig imádják az ilyen próbatételeket, versengéseket, így még kevésbé tudnak ellenállni annak, hogy harcba szálljanak értük.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Izgalmasak és kalandosak
Az ilyen férfiak állandóan feszegetik a határokat, kiszámíthatatlanok, kalandos életet élnek - vagy legalábbis ennek a látszatát keltik -, és izgalmas személyiségnek tűnnek. Éppen ezért egy kis kiutat jelenthetnek a munkával, felelősséggel és stresszel teli hétköznapokból. Nemcsak határozott megjelenésükkel, hanem a szabadság ígéretével is kecsegtetnek az okos, elfoglalt és komoly munkát végző nőknek.
Gyermekkori problémák a háttérben
Az is előfordul azonban, hogy gyermekkori tényezők játszanak közre. Katherine Fabrizio szerint például az a nő, akit a szülei túl szigorúan fogtak, aki nem kapott tőlük elég törődést, szeretetet, pozitív visszacsatolást, vagy bármilyen típusú mérgező családban nevelkedett, még erőteljesebben vonzódik a rosszfiúkhoz. Ezekben az esetekben ugyanis bizonyítani, kompenzálni akarnak, vagy önértékelési problémáik miatt vonzódnak a megközelíthetetlennek tűnő rosszfiúkhoz.
Bármilyen ok is rejtőzik azonban a jelenség mögött, azt mindenkinek érdemes tudatosítania önmagában, hogy az ilyen férfiak iránti vonzódás sokszor viszonzatlan marad, és az egészséges, kétoldalú, boldog kapcsolat esélye is igen kevés. Persze a pszichológusok szerint előfordul az is, hogy megváltoznak egy nő hatására, ám jobb tudni, hogy ez ritkán történik meg.
A férfi vonzalmának jelei
Az első randevúk alkalmával is megtudhatod, hogy vonzódik-e hozzád a férfi, csupán a mozdulatait és a gesztusait kell figyelned. Ha a következőket tapasztalod, biztos lehetsz benne, hogy részéről megvan a kémia, és szeretne újabb találkozót.
Tetszel a férfinak? 7 önkéntelen mozdulat, ami rögtön leleplezi a vonzalmát
Nézegess képeket!
Elolvasom- vonzódás rosszfiúkhoz
- vonzalom
- párkeresés
- pszichológia
- magyarázat
- pszichopata
- nárcisztikus személyiség
- Lélek&Test
OLVASD EL EZT IS!
- intelligencia
- vonzalom