A lányok országának különleges világa: a moszóknál a nő a család feje, és egy kislány születésénél nincs nagyobb öröm

Van egy hely a világon, ahol jóformán minden döntés a nők kezében van, minden felelősség az ő vállukat nyomja, ők végzik a legfontosabb munkákat, és ők irányítják az igen kiterjedt családokat. A házasság intézménye szinte semmit nem jelent számukra, a szerelmet viszont annál többre tartják. 

A tibeti határ közelében, a Himalája lábainál élő moszók alkotják a bolygó egyik utolsó matriarchátusát, azaz anyajogú közösségét. Sokáig félreértett, a kínaitól merőben eltérő, ősi kultúrájuk iránt napjainkban egyre nagyobb az érdeklődés. A beözönlő turisták viszont nemcsak pénzt hoznak, hanem fenyegetést is jelentenek a közösségre nézve.

A lányok országa

A festői szépségű Lugu-tó partjainál, buja környezetben, hegyek ölelésében, a kínai Jünnan és Szecsuan tartományokban él az ősi, tibeti buddhista törzsi közösség, a moszók (moszuók). Bár jelentősen különböznek a környék másik etnikai csoportjától, a násiktól, a kínai kormány mégis hozzájuk sorolja őket.

Komplex kultúrájukat nyugati gondolkodással nem könnyű megérteni, ennek is köszönhető, hogy gyakran megbélyegezték az életformájukat. Bár általában matriarchátusként hivatkoznak rájuk, napjainkban ez nem teljesen helytálló, mert falvaikban a politikai tisztségeket általában férfiak töltik be. Ugyanakkor az élet többi területén egyértelműen az asszonyoké, közöttük is az idős nőké a vezető szerep. Leginkább tisztelt istenük, Gemu is istennő, legendáik szerint az ő könnyeiből keletkezett a Lugu-tó.

A nagymama a család feje

A moszóknál több generáció él együtt, a lányok és a fiúk, a nők gyermekei az anyák háztartásában maradnak, ott töltik az életüket, ahol megszülettek, még akkor is, ha már ők maguk is szülővé váltak. Náluk minden anyai ágon öröklődik, a név, az ingóságok, de még a ház is. Ebben a rendszerben a férfiaknak kevésbé fontos szerep jut, hiába lesznek biológiai értelemben apák, nem költöznek össze családjukkal, az anyai tűzhely mellett maradnak. Ez pedig azt eredményezi, hogy egyetlen otthonban anyák, nagymamák, unokák, testvérek, unokatestvérek és nagybácsik töltik együtt a mindennapjaikat. A gyermekek, még ha csak unokatestvérek is, testvérekként nőnek fel a házban, így olyan sincs, hogy egy fiatal árva lesz, mindig gondoskodik róla valaki. A család irányítása arra hárul, aki erre a feladatra minden szempontból a legalkalmasabb, azaz a nagymamára.

Ő hozza meg a legfontosabb döntéseket, tartja egyben a famíliát, ami gyakorlatilag körülötte szerveződik. Az ő szobájában soha nem aludhatnak el a lángok, valakinek mindig gondoskodnia kell a tűzről.

A moszó nők egész életükben rendkívül keményen dolgoznak, és abban reménykednek, hogy egy napon ők lehetnek azok a nagymamák, akik ilyen fontos szerepet kapnak otthon. A házak általában többszintesek, egy központi udvart ölelnek körbe. A kislányok, miután betöltötték a tizenhármat, saját szobába költözhetnek, és innentől kezdetét veheti a folyamat, amelyet a legnagyobb érdeklődés kísér a moszók kultúrájában. 

Szabad szerelem

Régebben, ha egy moszó lánynak, nőnek elnyerte a tetszését a közösség egyik férfi tagja, a hagyományosan az ismerkedésre szolgáló tánc során háromszor megcirógatta a tenyerét, így adta tudtára, hogy érdeklődik iránta. A választás kiváltsága a nők kezében van, ők döntik el, hogy ki az, aki felkeresheti szobájukat az anyai házban. Az udvarló az este beálltával érkezik, az éjszakát vagy annak egy részét a lánynál tölti, majd reggel távozik, visszatér szülőanyja házába.

A két fél ezt a különös kapcsolatot addig folytathatja, ameddig csak kedve tartja, ha élvezik egymás társaságát, és mindkettejük számára kielégítő az együttlét, évekig, sőt évtizedekig tarthat a románc, de nem fogadnak örök hűséget egymásnak, a cél nem a házasság, hanem a szerelem megtapasztalása.

Sétáló házasságnak is nevezik a jelenséget, és akkor vetnek véget neki, amikor csak akarnak, békével, teljes természetességgel köszönnek el, és ebben mit sem számít, hogy született-e közös gyermekük, vagy sem, hiszen az apa nem él velük. 

A moszóknál hagyományosan nincs házasság, így nincs válás sem, és kevésbé jellemzőek a mindennapokat beárnyékoló konfliktusok. Bár a nők és a férfiak elvileg bármennyi szeretőt tarthatnak, és emiatt gyakran éri őket a promiszkuitás vádja, valójában alapvetően monogám életet folytatnak, különösen napjainkban. 

Choo Waihong szingapúri jogász, A nők királysága című könyv szerzője, aki az év egy részét mindig a moszók körében tölti. Befogadták őt, családtagnak tekintik, és saját háza is van a környéken. A Guardiannek elmondta, hogy a moszó kultúrában nem nagyon van arra példa, hogy egy nő ne szeretne gyermeket, nem kérdés, hogy az utód az élet kiemelten fontos része.

Amennyiben valami miatt mégsem sikerül gyereket a világra hozniuk, vagy „csak” fiuk születik, általában egyszerűen örökbe fogadnak egy távolabbi családból, vagy anyai unokatestvérük oldaláról. A leánygyermek érkezése nagy öröm, hiszen ő az, akire a fizikai és a szellemi örökség száll.

A nők erősebbek

A ház körüli teendőket, a mezőgazdasági munkákat mind nők végzik. Fáradt, de boldog közösség az övék, amelyben a család helyzete leginkább azon múlik, hogy mennyire szorgalmasak és ügyesek annak nőtagjai. Ők termelik meg, és állítják elő az ételt, ami az asztalra kerül, ők keresik meg a pénzt, amelyből a kiadásaikat fedezhetik. Jószágokat tartanak, földet művelnek, zöldségeket termesztenek, és szövik hihetetlenül színes, ragyogó kelméiket.

Karolin Klüppel német fotográfus a moszók különleges világába akkor kaphatott betekintést, amikor az életüket képein megörökítette. Mint mondta, a nők még nyolcvanéves korukban is jó fizikumnak örvendenek, olyan erőkifejtésre képesek, amely egy kívülálló számára elképzelhetetlennek tűnik. Mivel ők végzik a munka oroszlánrészét, előfordul, hogy erősebbek, mint a férfiak.

Mi a helyzet a férfiakkal?

A férfiak nagybácsikként kapnak rangot a családban. Ha a nők úgy kívánják, segítenek a gyermekek körüli teendőkben, elvégzik a házzal kapcsolatos javításokat, és olykor ők foglalkoznak az állatokkal, a vadászattal és a halászattal is. Más háztartásban, illetve háztartásokban élő gyermekeiket meglátogathatják, ha kedvük tartja, de apaként semmit nem várnak el tőlük. 

Nem elégedetlenek a helyzetükkel, a sétáló házasság tulajdonképpen olyan megoldás, ami több mint előnyös a számukra. A laza kapcsolatban a gyönyöröké és a békésen, vidáman eltöltött pillanatoké a főszerep, nagyjából elvárások és összezördülések nélkül. A mindennapok során jóval kisebb felelősség terheli őket, és a feladataik száma is elenyésző a nők tennivalóihoz képest. Végtelenül tisztelik a nőket, nemcsak az édesanyjukat, hanem a falu összes női lakóját. Éppen ezért értetlenül néznek, amikor a lakhelyüket meglátogató kutatók a külvilágban oly jellemző, nők ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények meglétéről faggatják őket. Nyelvükben nincs a megerőszakolást kifejező szó. 

Betör a külvilág

Ahogy a moszók iránti érdeklődés nő, egyre több turista érkezik a falvakba megcsodálni a nézetük szerint vagy hihetetlenül modern, feminista, vagy épp ellenkezőleg, kirívóan anakronisztikus közösség életét. A turizmusra építő vállalkozások jönnek létre, így pénz folyik be, ami kicsit könnyebbé is teszi ugyan a mindennapokat, ám a helyzetnek megvan a maga árnyoldala is.

A kívülről érkezők a nagyvárosok levegőjét, termékeit is magukkal hozzák, ma már teljesen természetes, hogy a moszó fiatalok popzenét hallgatnak az okostelefonjaikon, és a lányok arról álmodoznak, hogy a világban utazgatva megismerkednek egy jóképű han kínai fiatalemberrel, akivel felmenőik rosszallása ellenére örökre összekötik az életüket. Az álomból pedig gyakran valóság lesz, egyre több házasság köttetik, és az sem ritka, hogy a fiatalok elhagyják az otthonaikat. Mindig akadnak viszont olyanok is, akik visszatérnek.

A kínai kormány kevés segítséget nyújt ahhoz, hogy a Lugu-tó partján élők megőrizzék páratlanul értékes kultúrájukat. A hagyományok életben tartása sok más dologgal egyetemben a legidősebb nőkre hárul. Életüket már többször komolyan befolyásolta a kommunista rendszer, de meg tudták menteni a tradícióik főbb jellegzetességeit. Kérdéses, hogy a globalizáció következtében lerövidülő távolságok és a turizmus ellenében ez meddig sikerül majd.

A kenyai falu, ahonnan minden férfit kitiltottak

Létezik egy falu Kenyában körülbelül 350 kilométerre Nairobitól, ami az összes környező településtől eltér. Sőt, az egész világon csupán alig néhány közösség van, ami ehhez hasonló. Umoját ugyanis nemcsak hogy nők alapították, de csakis asszonyok és gyermekek lakják.

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

• kapcsolat
• kína
• tibet
• moszó
• kultúra
• család
• matriarchátus
• női közösség
• Lélek&Test