Ezért ne mondd a párodnak a kellene szót - A szakértők szerint megmérgezheti a kapcsolatot
Bizonyos szavakról nem is sejtenéd, mennyire károsak a szerelemre. Könnyedén tönkretehetik a kapcsolatokat.
Mindenki mond néha-néha olyat, amit aztán később megbán, hiszen tudja, hogy fájdalmat okozott vele a másiknak. De nemcsak azok a szavak okozhatnak kárt a kapcsolatokban, melyekről egyértelműen tudni lehet: sok olyan is van, melyről nem is sejtenéd, hogy megmérgezi a szerelmet.
A következő kifejezések rendszeresen használva lassan, de biztosan rombolják szét a két fél viszonyát úgy, hogy szinte észre sem veszik. A párkapcsolati szakértők szerint érdemes kiiktatnod őket az otthoni szótáradból.
Kellene
A kellene szóval általában arra próbálják ösztönözni az emberek a másikat, hogy megcsináljon valamit, ám ez az egyik legrosszabb módszer, amit bevethetsz. Julienne Derichs tanácsadó szerint ez negatív érzéseket kelt a partnerben, és kontrollálónak, ítélkezőnek mutathat. Gyakran veszik utasítgatásnak és célozgatásnak, így sok konfliktust szíthat, és borzasztóan káros a párkapcsolatokra. Ehelyett javasolt inkább szépen, egyértelműen megkérni a másikat, hogy tegyen meg valamit: ez sokkal tisztább, kedvesebb és hatékonyabb technika.
Mindig és soha
„Soha nem csinálod meg.” „Mindig nekem kell elintéznem.” Hasonló, negatív kontextusokban, általánosításként alkalmazva a mindig és a soha szavak is igencsak megmérgezhetik a szerelmeket. Ez védekező és támadó reakciókat is kiválthat a partnerből, ezáltal ellenérzést és haragot kreál. Szintén rengeteg vitát elindíthat, így a szakértők szerint ajánlott inkább körülírni, érzésekkel elmondani a hasonló problémákat.
Nyugodj már meg!
A nyugtatással önmagában nincsen gond, sőt, kifejezetten hasznos lehet bizonyos szituációkban, ám veszekedések közben, kissé mérgesen, agresszívan a másik fejéhez vágva csak még jobban elmérgesíti a helyzetet, és azt érezteti a partnerrel, hogy szerelme nem veszi elég komolyan a problémát. Sőt, azt az üzenetet is közvetítheti, hogy az illető egyedül van, hiszen csak neki kell megnyugodnia, párjának nem, ez pedig erős eltávolodást okoz. Érdemes inkább többes számban, kedvesen ösztönözni a békülést, például a következő módon: „Semmi baj, vegyünk egy mély levegőt, és higgadjunk le mindketten.”
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Tökéletes
Mint tudjuk, igen kevés dolog lehet teljes mértékben tökéletes, és a boldog párkapcsolatok sem azok. Így ez a szó, ha nem dicséretként, hanem inkább kritikaként hangzik el, borzasztóan káros a kapcsolatra, ugyanis egy elérhetetlen célt, elvárást vázol fel, mellyel nagy nyomás nehezedik a másikra, amitől sosem érzi majd magát elég jónak. Ez pedig könnyedén önértékelési problémákhoz, veszekedésekhez, elégedetlenséghez és szakításhoz vezethet hosszútávon.
Egyre menőbb a válós torta
Az exférjek és -feleségek már nem mindig szomorkodnak a válás után: viccesnek szánt feliratokkal, vőlegény- és menyasszonyfigurákkal, találó formájú sütikkel teszik még emlékezetesebbé az eseményt.
Esküvői torta helyett válós torta most a divat - Elárasztották a netet a szokatlan sütik
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images.
OLVASD EL EZT IS!