Kegyetlen, mit tesznek Ghánában a boszorkánynak tartott nőkkel: így kell élniük a börtöntáborokban

A történelem során rengeteg nő veszítette életét azért, mert boszorkánysággal vádolták meg: sokakat kitaszítottak, megkínoztak és máglyán égettek el koholt, vélt bűneikért. A modern társadalmakban szerencsére már nincs jelen a boszorkányüldözés, ám sajnos vannak olyan elmaradottabb területek, ahol még mindig erősen él a jelenség.

Ghánában több száz olyan asszony él, akiknek börtöntáborokba kellett menekülniük az otthonukból, hogy saját életüket mentsék. Szörnyű körülmények között élnek mélyszegénységben.

A boszorkánynak kiáltott nők sorsa Ghánában

A nyugat-afrikai országban szinte bármi szolgálhat a vádak alapjául. A legtöbb nőt férje vagy egyik rokona halála miatt kiáltják boszorkánynak, mert úgy vélik, ő okozta azt, méghozzá szándékosan. Emellett azonban gyakori, hogy az olyan problémákat, szerencsétlenségeket is az asszonyokra hárítják, mint a betegség, az alkoholizmus, a rossz termés vagy éppen az állatállományt sújtó veszteségek. Az idősek pedig még nagyobb veszélyben vannak, mivel már nem tartják őket a társadalom hasznos tagjának, így gyakran igyekeznek kitalálni valamiféle indokot, hogy elűzhessék őket. 

Szinte állandó célpontként szolgálnak arra az esetre, ha valami kedvezőtlen történik: bármiért bármikor hibáztathatják őket, és ha valaki boszorkányt kiált rájuk, onnantól az egész sorsuk megpecsételődik. Ezután már nem számítanak a társadalom teljes jogú tagjának, sőt szinte emberszámba sem veszik őket. Menekülniük kell a megalázástól, a bántalmazástól és a kínzásoktól - egy „boszorkánnyal” ugyanis bárki bármit megtehet.

Az asszonyokra egykor szinte biztos halál várt, körülbelül száz éve pedig a falvak vezetői megoldásként olyan táborok kialakítását célozták meg, ahol a közösségen kívül, de viszonylagos biztonságban élhetnek.

A boszorkányság bélyege örökre nyomot hagy

A táborok élén általában olyan vezetők állnak, akikről úgy tartják, képesek megállapítani a bűnösséget, és elvégezni a szükséges tisztítási rituálékat. Gyakran különböző szertartások során ítélik meg a nők helyzetét: például úgy, hogy egy csirke a torka elvágása után a hátára vagy a hasára esik. Előbbi az ártatlanságot, utóbbi a bűnösséget jelzi, ám egyik sem jelenti azt, hogy az illető visszatérhet a faluba.

Ha ez alapján boszorkánynak minősítik, egy további tisztító szertartáson kell részt vennie, mely során egy csirkevérből, majomkoponyából és földből álló keveréket kell meginnia. Ha egy hét alatt lebetegszik tőle, úgy vélik, kiűzték belőle az ördögöt, ám ha nem, akkor újra és újra hasonló megpróbáltatásokon kell átesnie. Akárhogy is történjék, az asszonyok ezután már nem mernek visszaköltözni otthonukba. Ha valakit egyszer már megvádoltak boszorkánysággal, akkor elveszíti a méltóságát, a társadalmi szerepét, megbecsültségét, és az emberek már sosem fognak ugyanúgy bánni vele. Éppen ezért is van az, hogy akik idekerültek, a legtöbbször már nem szabadulnak, hiszen nincs bátorságuk visszaköltözni. A bántalmazások és a kirekesztés ugyanis ezután sem érnének véget.

Borzalmas körülmények közt élnek a táborokban

A táborok biztonságot nyújtanak az asszonyoknak, de elszakítják őket a családtagjaiktól és a korábbi életüktől, és szinte börtönként funkcionálnak. Sokan közülük gyermekeiket is magukkal viszik, az idősebb nagyszülők viszont általában soha többé nem láthatják családjukat, unokáikat. Romos kunyhókban élnek, melyek a nagyobb esőzések során beáznak, a területeken nincs áram és víz sem - ezért van, hogy négy-öt kilométert kell gyalogolniuk, majd ilyen távolságból cipelni vödrökben a folyadékot. 

A túléléshez szükséges minimális anyagi javakat általában tűzifa gyűjtésével, földimogyoró árulásával vagy a közeli gazdaságokban való munkával szerzik meg. Orvosi ellátást a legtöbbször nem kapnak, vagy ha mégis, akkor is nagyon minimálisat, így sokan küzdenek különböző egészségügyi problémákkal. A táborok lakói közül sokan 20-30 éve élnek ezeken a helyeken.

A táborok bezárását már a ghánai vezetők és a brit szervezetek is szorgalmazták, és több ilyen települést sikerült is felszámolni. A legnagyobb akadályt a társadalom felfogása jelenti, és ezen igen nehéz változtatni. A szervezetek dolgoznak azon, hogy segítsék a száműzött nők visszatelepülését, ám ez egyáltalán nem könnyű, mert a falvakba visszatérőket félő, hogy tovább bántalmazzák, és olyan területekre üldözik, ahol nem maradnak életben. 

Korbácsütésekkel mutathatják ki szeretetüket a nők

Az Omo folyó völgyében élő etióp törzsekben élénken él egy brutális és kegyetlen hagyomány, amelynek lényege, hogy rituális szertartásokon erős korbácsütésekkel sújtják a nőket. Az ezek után maradt hegek pedig azt jelképezik, hogy valóban méltóak a szerelemre, és a nehéz időkben is fontos szerepet játszanak. Ez természetesen nonszensz, és csak azért, mert hagyomány, nem éppen tisztelendő.

Képek: Getty Images Hungary.

• ghánai boszorkánytáborok
• afrika
• boszorkány
• özvegy
• női sorsok
• babona
• hagyomány
• Lélek&Test