Önkénteskedni indult a 26 éves nő, végül 14 gyereket fogadott örökbe: az afrikai árvákat az utcára akarták tenni
Letty McMaster nem hagyhatta, hogy a gyerekek utcára kerüljenek, ezért úgy döntött, örökbe fogadja őket.
Az angliai Letty McMaster 18 éves volt, amikor egy hónapra Afrikába indult. Ekkor talán még eszébe sem jutott, hogy az utazás teljesen megváltoztatja az életét.
Azóta az év nagy részét Tanzániában tölti, ugyanis 14 árva gyermeket nevel, akik a segítsége nélkül hajléktalanként végezték volna.
14 gyermeket fogadott örökbe a fiatal nő
Amikor először utazott az országba 2013-ban, egy árvaházban önkénteskedett, és bár nem tervezett hosszú távra, a sors közbeszólt. Látta, hogy a gyermekeket gyakran mentálisan és fizikailag is bántalmazzák, néha csak napi egyszer kapnak enni, és egyes dolgozók zsebre teszik a turisták által az intézménynek adományozott pénzt. Elborzasztotta és megdöbbentette, amit tapasztalt.
Az árvaház végül 2016-ban bezárt, az ott élő gyerekeket pedig utcára akarták tenni, de a fiatal nő tudta, hogy ezt nem hagyhatja. Ekkor kilenc árvát fogadott örökbe, majd létrehozta saját menedékházát, és megalapította az Egyesült Királyságban regisztrált jótékonysági szervezetét, a Street Children Iringát.
- Szerettem volna egy olyan helyet ezeknek a gyerekeknek, amit otthonnak nevezhetnek, ahol biztonságban, szeretetben, stabilitásban élhetnek, és nem úgy bánnak velük, mint egy állatkertben – mondta a nő, aki hamarosan újabb öt hajléktalan fiatalt vett magához. Volt köztük, aki édesanyja halála után egyetlen pólóban mászkált a téli hidegben, és olyan is, aki napokig éhezett, mielőtt rátalált. A 14 gyermek közül korábban egyikük sem járt iskolába, most azonban mindegyikük jól teljesít.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Megváltoztatta az árvák életét
Azt is elárulta, mindannyian együtt élnek az iringai házban, és bár ő a nevelőanyjuk, többen inkább nővérként tekintenek rá, hiszen néhány fiatalnál nem sokkal idősebb. A nő évente kilenc hónapot tölt Afrikában a gyerekekkel, hármat pedig otthon, Angliában, ahol a jótékonysági szervezettel kapcsolatos teendőket intézi, és pénzt gyűjt a rászorulóknak.
- Ezek a gyerekek jelentik az életemet, sajátomként nevelem őket - mondta, és hozzátette, hogy mióta biztonságban és szeretetben élnek, sokan közülük hatalmasat fejlődtek, és nagy sikereket értek el. A 19 éves Eva olyan jól teljesít az egyetemen, hogy felvették gyakorlatra egy civil szervezethez, Gosberth egy magániskola legjobb tanulója lett, Razarlo idegenvezetőnek készül, Fred bekerült egy neves futballakadémiára, Iddy pedig tehetséges zenész és ökölvívó.
Letty McMaster egyébként egy másik házat is működtet, ahol heti három napon keresztül biztosít menedéket és ételt az utcán élő, árva vagy rászoruló kicsiknek. Azt tervezi, hogy a következő öt évben még több gyermeknek segít majd, ehhez pedig rengeteget kell dolgoznia, hiszen adományokra és sok segítségre van szükség ahhoz, hogy megvalósíthassa célját.
Egy ismeretlen férfi segített az árva fiún
A 13 éves Anthonynak fiatal kora ellenére bőven kijutott a rosszból. A fiút édesanyja kétéves korában hagyta el, és ekkor került új családhoz. Ők több mint kilenc éven keresztül nevelték, ezután azonban megdöbbentő és szinte hihetetlen lépésre szánták el magukat. Amikor a fiú kórházba került, a nevelőszülei otthagyták őt, és soha többé nem tértek vissza. Lemondtak a szülői jogaikról, Anthonynak pedig nem volt hova mennie. Szerencsére a szociális munkások gyorsan a segítségére siettek, és hamarosan egy sorsfordító találkozásban lehetett része.
Anyja és nevelőszülei is elhagyták a most 13 éves fiút: egy ismeretlen férfi változtatta meg az életét
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Northfoto.