Szinte ugyanolyanok, de az egyik mérgező: nézd meg, mit ne keverj össze a szamócával!
Sokan esznek belőle, pedig nagyon nem kellene.
A Magyarországon őshonos, erdei szamócának és földiepernek is hívott szamóca főként abban különbözik a kerti ágyásokban megtalálható, termesztett epertől, hogy a gyümölcse sokkal kisebb, ugyanakkor éppúgy nagyon ízletes és édes.
Létezik azonban egy másik gyümölcs is, amivel nagyon könnyű összekeverni, azonban egyáltalán nem tanácsos, és nemcsak azért, mert nem túl kellemes az íze, de azért sem, mert nagyobb mennyiségben elfogyasztva, még ha csak enyhén is, de mérgező. Ez pedig az indiai pimpó, vagyis az indiai szamóca.
Mi az az indiai pimpó?
Az indiai szamóca vagy pimpó Dél-Ázsiában honos, azonban mára Magyarországon is elterjedt. Ugyanúgy megjelenhet erdőkben és utak, túrautak mentén, mint az erdei szamóca, de a kertekben is felbukkanhat, sőt, ha egyszer megjelent, egyre többet láthatsz belőle, ugyanis nagyon gyorsan szaporodik, és olyan gyorsan képes benőni egy területet, hogy a gyomokat is elpusztítja.
Nagyon dekoratív látványt nyújt, nem véletlen, hogy sokan dísznövényként tartják, megenni azonban nem tanácsos, sőt, kifejezetten kerülendő, nagyobb mennyiségben fogyasztva ugyanis enyhén mérgező, emésztési problémákat okoz, és hashajtó hatása van.
Hogy lehet megkülönböztetni?
Az erdei szamóca és az indiai pimpó elsőre talán nagyon is hasonlónak tűnhetnek, alaposabban szemügyre véve őket azonban feltűnhetnek jelentősebb különbségek - leszámítva a tényt, hogy a pimpónak az erdei szamócával szemben nincs jó íze, van, aki szerint íztelen, míg mások szerint savanykás is.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az erdei szamóca levelei világosabbak, a pimpóéi pedig sötétebb zöldek, emellett a pimpó virága sárga, míg az erdei szamócáé fehér, éppúgy, mint a termesztett eper esetében. Az egyik legjellegzetesebb különbség mindemellett, hogy az erdei szamóca gyümölcse általában lefelé hajlik, és csak kicsit rücskös, míg a pimpóé nagyon, a gyümölcsök pedig felfelé, mintegy égnek állnak.
OLVASD EL EZT IS!
- megelőzés
- trombózis