Sokan vannak, akiknek ébredés után az első útjuk a kávéfőzőhöz vezet. Noha kora reggel természetes, hogy az embernek nincs nagy étvágya, mégsem jó ötlet éhgyomorra iszogatni a feketét.
A kávé jótékony hatásairól már sokszor hallhattál, ugyanakkor kellő óvatosság nélkül, éhgyomorra fogyasztva kínzó gyomorégést okoz, vízhajtó hatása miatt pedig a dehidratációhoz is hozzájárulhat, különösen elégséges folyadék-utánpótlás nélkül.
Egészséges reggeli italok
A reggeli az egészségtudatos életmód egyik alappillére, amit lehetőség szerint sosem szabadna kihagyni. A tápanyagokban gazdag, könnyű ételek mellett az italokra is érdemes odafigyelni, üdítők helyett pedig az alábbi egészséges alternatívákkal hidratálni a szervezetet. Garantáltan feltöltik az energiakészleteket!

Egy nagy pohár napindító víznél nem sok jobb frissítő létezik. Hidratál, beindítja az emésztést, és
kedvedre ízesítheted, citrommal-levendulával vagy akár uborkával is. A legjobb négy-öt decilitert elkortyolgatni indulás előtt.
Fotó: ferlistockphoto / Getty Images Hungary

Egy csésze zöld tea felpörgeti az anyagcserét, és antioxidánsokkal tölti fel a szervezetet, egyes
kutatások szerint pedig a cukorbetegség megelőzésében és a zsírégetésben is segít.
Fotó: YelenaYemchuk / Getty Images Hungary

A kókuszdió belsejéből származó, nyers kókuszvíz frissítő, kellemes ízű ital, tele antioxidánsokkal és ásványi anyagokkal: magnéziummal, mangánnal, káliummal.
Fotó: iuliia_n / Getty Images Hungary

Mellékhatástól mentesen biztosíthatod a koffeinadagot a yerba maté teával. A Dél-Amerikában kedvelt, különleges ízű ital aminosavakat,
flavonoidokat, vitaminokat tartalmaz.
Fotó: LarisaBlinova / Getty Images Hungary

Az aloe vera nemcsak külső segítség a test gyógyulásához. Gyulladáscsökkentő hatású, csökkenti az emésztőrendszeri panaszokat, és az
IBS-diétát is jól kiegészíti. Az italt akár házilag is elkészítheted.
Fotó: Rimma_Bondarenko / Getty Images Hungary

A gyömbér is jót tesz az emésztésnek: elmulasztja a hasi diszkomfortérzést, a hányingert, a hasmenést. Apríts a teába egy-két karikával, forrald pár percig, és ízesítsd fahéjjal vagy mézzel-citrommal!
Fotó: juefraphoto / Getty Images Hungary

Ha reggel nem bírsz enni, jó választás egy energiát adó, zöld turmix: tegyél bele antioxidáns klorofillban, A- és K-vitaminban gazdag spenótot, illetve rostdús, C-vitaminban gazdag almát, kivit is!
Fotó: id-art / Getty Images Hungary

Szeder, áfonya, málna: a bogyós gyümölcsös turmix is üdítő reggeli, tele flavonoidokkal, antociánokkal, A- és C-vitaminokkal.
Fagyasztott gyümölcsből is készülhet.
Fotó: merc67 / Getty Images Hungary

A gyomorégésben nem érintettek bátran fogyaszthatnak reggelire egy pohár paradicsomlevet: likopintartalma miatt
rákmegelőző hatású, szárzellerrel pedig tovább növelhető a K-vitamin- és káliumbevitel.
Fotó: HandmadePictures / Getty Images Hungary

A tél közeledtével elengedhetetlen az immunerősítés: langyosan áztatott csipkebogyóteával pótolható a C-vitamin-szükséglet. A bogyó még a citromnál is
jóval többet tartalmaz belőle.
Fotó: belchonock / Getty Images Hungary
(Képek: Getty Images Hungary.)