5 hétköznapi dolog, ami növeli a rák kockázatát: kerüld őket, ha fontos az egészséged
A daganatos megbetegedések oka gyakran az életmódban keresendő.
A rákos megbetegedések részben családi öröklődésből vagy hajlamból is fakadhatnak. Az életmód befolyásoló szerepe azonban sorsdöntő, ebben minden szakember egyetért.
A rendszeres testmozgás és az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás talán a legtöbb, amit megtehet az ember a megelőzés érdekében, van azonban néhány olyan hajlamosító tényező a hétköznapokban, amit szintén érdemes lenne kerülni, ha mindent meg szeretnél tenni a daganatok elkerülése érdekében.
Öt rizikófaktor
A hétköznapi veszélyforrások közül néhány már lerágott csontnak tűnhet, ettől függetlenül muszáj újra és újra hangsúlyozni, hiszen a több oldalról érkező megerősítés talán előbb-utóbb célba ér. A dohányfüstös életmódon felül, ami a rákos megbetegedéseken kívül a stroke kialakulásában is bizonyított rizikófaktor, a következő öt tényező jelent különösen nagy veszélyt.
Cukor
A cukor fogyasztása, bármilyen formában, nemcsak az elhízásban és diabéteszben szenvedő betegek életminőségét rontja, bár ezekben a kórképekben a daganatok gyakorisága nagyobb: a cukorbetegek közt például a hasnyálmirigyrák rizikója jóval magasabb, mint a normál testsúlyúak esetében.
Ami viszont további aggodalomra ad okot a cukorfogyasztással kapcsolatban, az az, hogy az újabb kutatások szerint a finomított szénhidrátok - így a kristálycukor és a fehér liszt is - a ráksejtek kedvenc energiaforrásai közé tartoznak. Daganatos megbetegedéseknél ezért is fogja néhány szakember ketogén diétára a pácienseket, természetesen a szükséges orvosi kezelések és beavatkozások mellett.
Előrecsomagolt, feldolgozott élelmiszerek
Tudományos kutatások sem tudták egyelőre meghatározni, hogy a különböző adalékanyagok, a tartósítószerek vagy a műanyag csomagolás-e az oka, esetleg ezek kombinációja, hogy a készételek és csomagolt termékek magas mértékben, majdnem 10%-kal megnövelik a rákos megbetegedések kialakulásának kockázatát - mint ahogy egy francia kutatásban is bizonyították.
Szolárium
A bőr elöregedéséért felelős folyamatokat egészen biztosan gyorsítja a nagyon erős, koncentrált UV-sugárzás, ami a barnító szalonok mellékhatása az elbűvölő, napsütötte színű bőrért cserébe. Aki 35 éves kora előtt rendszeres szoláriumlátogató volt, annál a melanoma kialakulásának kockázata nagymértékben megnő: közel 75%-kal gyakoribb náluk a bőrrák kialakulása.
Veszélyes munkakörök
A benzinkutakon dolgozók és a festők a belélegzett mérgező anyagok miatt veszélyeztetettek. A műkörmösök hasonlóan káros szerekkel dolgoznak, mint egy szobafestő, sőt! De említhetőek a fodrászok is, akik a rengeteg kemikália, hajspray, fixáló és hajfesték miatt a hólyagrák kialakulásában és a légúti megbetegedésekben is élen járnak. Ha ilyen munkahelyen dolgozol, különösen figyelj az apró jelekre, és fordulj orvoshoz, ha bármi szokatlan panasz vagy tünet lépne fel. Aki pedig heti több alkalommal jár szépülni, vegye figyelembe, hogy nemcsak rengeteg pénzt, de megszámlálhatatlan káros molekulát is megspórol, ha az alkalmak egy részét elhagyja.
Fogamzásgátlók
Bizonyos típusok kialakulásának rizikója - például a petefészekrák, a méh daganatos megbetegedései vagy a vastagbél elváltozásai - igazoltan csökkent a fogamzásgátlót szedőknél, azonban a méhnyakrák kockázata több esetben megemelkedett a huzamos ideig fogamzásgátlót szedő nőknél. Amennyiben épp nincs valakinek tartós párkapcsolata, ahol nem szeretne teherbe esni, és a ciklusa is megfelelően beállt, felesleges a szervezetet terhelni bárminemű hormonkészítménnyel, legyen az akár a legalacsonyabb hatóanyag-tartalmú.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Migrént okozó ételek
Nemcsak a daganatos megbetegedések kialakulásában van szerepük az ételeknek: aki migrénes, tapasztalhatta, hogy már azzal, mit eszik reggelire, befolyásolhatja a fejfájás mértékét. Aki ezzel még nincs tisztában, annak érdekes lehet, melyik az a tíz étel, amely garantáltan fájdalmas pillanatokat okoz.
10 hétköznapi étel, ami súlyos migrént okozhat: ha hajlamos vagy rá, kevesebbet fogyaszd
Nézegess képeket!
Elolvasom- rák
- betegség
- rákos megbetegedések
- rizikó
- hajlam
- öröklődés
- genetika
- daganat
- életmód
- egészséges életmód
- rákellenes táplálék
- Életmód
OLVASD EL EZT IS!
- alvászavar
- tartósítás