2017 legjobb fogyókúrái: akik komoly eredményt szeretnének, ezek közül választanak
Az átverések és a divatos, de hatástalan étrendek helyett ezekkel egészségesen, tartósan fogysz majd.
A legjobb fogyókúrák nem azok, melyek heti három-öt kiló fogyást ígérnek. Ezek az étrendek ugyanis kiéheztetik a szervezetet, nem segítik elő azt, hogy életmódot válts, és egészségesebb legyél, így mindössze a jojó-effektus számára készítik elő a talajt.
Ha komoly, látványos eredményeket szeretnél elérni, akkor a tested igényeire is figyelned kell, illetve lépésenként kialakítanod egy olyan egészséges rutint, amivel tartósan fogyni tudsz, és tartani is tudod a súlyodat. Az eredmények nem fognak egyik napról a másikra jelentkezni, de egyenletesen, heti 0,5-1,5 kilókat leadva célt fogsz érni. Mutatunk öt szuper étrendet, melyek nem véletlenül szerepelnek 2017 legjobb diétai között, hiszen ezek mindegyike éhezés nélkül, egészségesen alakítja ki az optimális testsúlyt. Ha komolyan gondolod az életmódváltást, akkor ezek közül érdemes választanod!
A Weight Watchers program
A Weight Watchers diétás program évek óta nagy elismertségnek örvend. A U.S.News & World Report éves listájában például már 2017-et megelőzően, több más alkalommal is volt az év legjobb súlycsökkentő módszere. Noha az itt felsorolt étrendek mindegyike előkelő helyezést ért el ugyanebben a toplistában, a Weight Watchers mégis kiemelkedően jó pontozást kapott, mint egészséges és mint súlycsökkentő étrend is.
A Súlyfigyelő-diéta az egyes ételekhez tápérték alapján pontszámokat rendel, mely segít abban, hogy egészséges, kalóriaszegény dolgokat válassz túl sok számolgatás nélkül. A diéta semmilyen ételtípust nem zár ki, így akár az édességek és a kalóriadús ételek is beleférnek néha, ám a mértéktartás nagyon fontos. Itt megtudhatod, hogy kezdhetsz bele a Weight Watchers programba!
A Volumetrics-étrend
A Volumetrics-diétát egy orvos, dr. Barbara Rolls alkotta meg azzal a céllal, hogy olyan étrendet adjon a fogyni vágyóknak, mellyel éhezés nélkül elérhetik a céljaikat. A Volumetrics legnagyobb előnye, hogy akár hatalmas adagokat is megenged. Ehhez azonban a kalóriadús ételeket olyanokra kell cserélni, melyek fizikálisan nagy mennyiségben is csak kevés energiát biztosítanak a szervezet számára.
Ennek mérésére a Volumetrics bevezeti az ételek energiasűrűségének fogalmát, mely segít abban, hogy önállóan eldöntsd, mi fér bele aznap, és mi nem. Ez alapján az ételek négy kategóriába sorolódnak, amiből öt étkezés és egy desszert áll össze, így az éhezésnek tényleg nincsen helye a diétában. Mozgásként a program sétát és lépésszámlálást javasol, így azoknak is ideális, akik a könnyedebb sportokat részesítik előnyben. Tudj meg többet a részletekről!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A flexitariánus kúra
Az egyik legkönnyebben tartható étrend mind közül a flexitariánus program, melynek nevébe belehallhatod a flexibilis és a vegetáriánus szavakat is. Ez azt jelenti, noha az étkezések javát kalóriaszegény, növényi alapú táplálékkal fogod majd feltölteni, mégsem kell teljesen lemondanod a húsokról.
Az étrend fokozatosan, különböző fázisokra osztva vesz rá arra, hogy egyre kevesebb állati eredetű, energiadús ételt fogyassz, sőt, arra is megtanít, hogy sokkal jobban figyelj az összetevőkre, és nyers, egészséges alapanyagokat használj. Ha nem szeretsz túl sokat számolgatni, de látványos eredményekre vágysz, érdemes a flexitariánus étrendet követni.
Az Atkins40-diéta
Az Atkins-étrend sokaknak hozta a meg a sikert, ám mivel nagyon keményen szabályozta a szénhidrátok fogyasztását, sokan kínzóan nehéznek érezték. Az Atkins40 a program megújítása, mely elődjéhez képest sokkal rugalmasabb.
A diéta lényege, hogy a szervezet a szénhidrátok megvonása miatt üzemmódot vált, és elkezdi zsírokból - többek között a sajátjából - nyerni az energiát. Az Atkins40 étrendben a makrotápanyagok - nettó szénhidrát, fehérje és zsír - mennyiségét kell követned grammokban a sikerhez, mutatjuk, pontosan hogyan!
Így lehet 30-50 kilót fogyni
Olyan nők mesélnek a nekik bevált módszerekről, akik nem kevesebb mint harminc, de sok esetben akár ötven kilótól is megszabadultak, és nem is híztak később vissza. Megéri megfogadni tőlük pár tanácsot!
A Mayo Clinic étrendje
A Mayo Clinic egy orvosok által összeállított életmódváltó program, mely a rendszeres villámdiétázással szemben azt a célt tűzi ki, hogy a beálljon, és tartósan meg is maradjon az egészséges testsúly. A Mayo Clinic követői igyekeznek helytelen, egészségtelen szokásaikat egészségesekkel helyettesíteni és két fázisban lefogyni.
A Mayo Clinic étrendje először megtanítja, mit kellene tenned, és mit lenne jobb elkerülni. Ez alatt gyorsan leolvad néhány kiló, majd fokozatosan elkezdődik az egészséges súly beállítása, a szokások begyakorlása a második szakaszban. A szigorú kalóriaszámlálás helyett a Mayo Clinic esetében egy ételpiramis nyújt segítséget a táplálkozás kérdéseiben. Emellett a program könnyű, de rendszer mozgásra és az aktív életmódot támogató szokásokra is megpróbál rávenni. Ha szeretnéd kipróbálni, itt többet is megtudhatsz.
OLVASD EL EZT IS!
- végleges fogyás
- fogyástörténet
Így adott le ez a 10 nő több mint 40 kilót - Előtte-utána képekkel és módszerekkel
- gyulladás
- fogyasztó praktikák