Kipucolja a bélrendszert, és az összes zsírt leszedi rólad a Kind diéta: mutatjuk, mi az alapja
A Kind diéta azoknak szól, akik mellőzni szeretnék a húsfogyasztást, esetleg tenni szeretnének azért, hogy kevesebb állati eredetű ételt fogyasszanak.
A Kind diéta Alicia Silverstone színésznő nevéhez kötődik, aki egy jól működő és könnyen betartható diétás étrendet alkotott meg, amelynek alapját a vegán életmód adja. Mivel az ismert sztár elkötelezett állatjogi aktivista, a diétát azoknak ajánlja, akik kevésbé szeretik a húskészítményeket, esetleg tenni szeretnének azért, hogy kevesebb állati eredetű, feldolgozott terméket fogyasszanak.
Alicia aThe Kind dietcímű könyvében nemcsak a diétát, illetve annak a szervezetre gyakorolt jótékony hatásait, hanem a diéta során elsajátított étrend környezetvédő jelentőségét is leírja. Ilyen, hogy például a globális felmelegedés számos emberi tevékenység közös eredménye, amibe a haszonállattartás is beletartozik, de bizonyított tény az is, hogy a feldolgozott hústermékek és hentesáruk - virsli, szalonna, szalámifélék - rendszeres fogyasztása növelheti a rák kockázatát is. Így Silverstone szerint nemcsak a szervezetünkkel, de a környezetünknek is jót teszünk azzal, ha csökkentjük az állati eredetű ételek fogyasztását.
Kevesebb hús, több energia
A diéta alapját a rostdús táplálkozás adja, melynek köszönhetően az emésztés egészségesebbé válik, a szervezet tisztul, az ember jóval energikusabbá, életvidámabbá válik, és immunrendszer is erősödik. Nem beszélve arról, hogy a rostok hosszasan eltelítenek, és nem okoznak kilengéseket a vércukorszintben.
A zöldségeken, gyümölcsökön kívül teljes kiőrlésű gabonafélék, hüvelyesek, diófélék, magvak, polenta, barnarizs fogyasztása javasolt, húspótlóként pedig fehérjében gazdag tofu, szójabab, illetve a búzafehérjéből készült szejtán. Utóbbit a vegetáriánus és vegán konyha használja húsok helyett alternatívaként, lehet belőle pörköltet főzni, rántani vagy grillezni. Az étrendben kerülendők a gyors felszívódású ételek, a cukor, és sajnos a kávéról is egy időre le kell mondani, de a színésznő szerint a megemelkedett energiaszint miatt nem is lesz rá szükség.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nem szabad elkeseredni, ha valaki még egyáltalán nem foglalkozott annak gondolatával, hogy egy időre elhagyja vagy minimalizálja a húsfogyasztást, hiszen a Kind diéta három lépésben visz el a teljesen húsmentes étrendig. Az állati eredetű termékeket is tartalmazó étrend és a tisztán teljes kiőrlésű gabonákon alapuló táplálkozás között Silverstone három szintet különböztet meg.
Flörtölés: ha az ember ugyan a vegán étrendnek megfelelően táplálkozik, de bizonyos időközönként pótolja a húsokat, tehát nem teljesen vegetáriánus.
Vegánok: egyáltalán nem fogyasztanak semmiféle hús- vagy tejterméket, csupán húspótlókat, például tofut, szejtánt.
Szuperhősök: alapját a feldolgozatlan, teljes értékű növényi alapanyagok adják, ugyanakkor korlátozza ezek fogyasztását is: sem húspótlókat, sem keményítőben gazdag zöldségeket, például burgonyát, édesburgonyát nem esznek.
Az alapanyagokat kedvére variálhatja a diétázó, akár salátát, akár meleg ételt szeretne fogyasztani, sőt a közkedvelt csemegékről sem kell lemondani, hiszen a diéta által engedélyezett hozzávalókból különböző húsmentes fogásokat készíthet, például céklafasírtot vagy hamis töltött káposztát.
Silverstone tisztában van vele, hogy nem mindenki megy végig ezen az úton, de már azzal is jelentős változást érhet el az ember, ha csak picit változtat az addigi életmódján.
- Tudom, hogy nem mindenki megy végig ezen az úton, de szeretném, ha az emberek tudnák, hogy néhány változtatásnak is van hatása. Kezdhetik csak azzal, hogy növelik a naponta elfogyasztott teljes kiőrlésű gabona mennyiségét - például quinoát, vad rizst és kuszkuszt fogyasztanak. Vagy ha valaki hetente négyszer eszik csirkét és marhahúst, akkor először hetente kétszer egyen, majd heti egyszer. Minden döntés jelentős változást hozhat a saját, és a föld egészsége érdekében - nyilatkozta korábban a Women's Healthnek.
Mire kell figyelni?
Az étrend során bizonyos tápanyagok kimaradhatnak, amelyek bevitelére kiemelt figyelmet kell szentelni, hogy elkerüljék a diétázók a hiánybetegségek kialakulását.
A kalcium pótolható zöld leveles zöldségekből, például spenótból, vagy mákból, halakból, gombából, káposztából, vasat magvakból, hüvelyesekből, a fehérje-anyagcserében és a vörösvérsejtek megfelelő működésénél közrejátszó B12-vitamin tonhalból, szójababból, míg a cink a gabonafélékből és hüvelyesekből.
Isteni húsmentes fogások
A húsos ételeken kívül is van élet, hiszen számos olyan alapanyaggal dolgozhatsz, ami amellett, hogy olcsó, magas tápanyagtartalommal bír, és a fogyásban is segít.
Kipucolja a bélrendszert, segíti a fogyást, és egész nap eltelít: 8 isteni húsmentes fogás
Nézegess képeket!
ElolvasomBorító- és ajánlóképek: Getty Images Hungary