Gátolja az elhízást és a puffadást, természetes vértisztító: 8 isteni étel medvehagymából
Márciusban már kezdetét veszi a medvehagymaszezon, a vadon termő növényből ínycsiklandó, fogyókúrás ételeket lehet varázsolni.
A medvehagyma, Allium ursinum L., felhasználása több évszázados múltra tekint vissza, a népgyógyászatban is alkalmazták. A neve egy régi mendemondából eredeztethető, miszerint a medvék téli álmukból felkelve fogyasztják el, hogy méregtelenítsék a szervezetüket, és visszanyerjék az erejüket.
De nem csak medvehagymaként, hanem vadhagymaként is szokás emlegetni, hiszen az erdőkben terem. Szezonja idején, ami márciustól akár június elejéig is eltarthat, szüretelik, ám összetéveszthető a mérgező gyöngyvirág, Convallaria majalis, az őszi kikerics, Colchicum autumnale, vagy a fehér zászpa, Veratrum album, hajtásaival, így aki bizonytalan, az inkább a boltokban, zöldségeseknél kapható verziót válassza.
A medvehagyma hatása
Ahogy mindenféle gyógynövénynél, úgy a medvehagymánál is korlátozzák a leszedhető mennyiséget, ez pedig 2 kilogramm, a természetvédelmi területeken pedig egyenesen tilos gyűjteni. A mérgező hasonmásaitól elsődlegesen jellegzetes hagymaillata különbözteti meg, emellett csillag alakú virágzatáról és keskeny leveleiről lehet felismerni.
Nem csak zamatos fűszernövény, hanem számos jótékony hatása is ismert. Csökkenti a vérnyomást és az LDL-koleszterin-szintet, cserébe növeli a HDL-vérzsír-szintet, klorofilltartalma miatt igazi vértisztítóként működik, és daganatellenes tulajdonságokkal rendelkezik. Mindemellett rostban gazdag, remek antioxidáns-forrás, kiemelkedő a fenol- és az esszenciáliszsír-tartalma, és antimikrobiális hatása is támogatja az egészséget, beindítja a fogyási folyamatokat - mutatunk pár ételt, amit érdemes kipróbálni.
(Cikken belüli képek forrása: Getty Images Hungary, Ács Bori és Pataki-Szabó Fruzsina / Sóbors, borító- és ajánlóképek forrása: Getty Images Hungary.)
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció