Alvászavar Covid után: szakember szerint gyakori utóhatás, amin lehet segíteni

Érdemes szakember segítségét kérni, ha fennáll ez a koronavírus utáni tünetegyüttes.

Alvás Covid
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vannak emberek, akik a Covid következtében alvási problémákkal küszködnek. Ez még akkor is előfordulhat, ha maga a betegség könnyű lefolyású volt, hiszen ez kifejezetten gyakori utóhatása lehet a koronavírus-járványnak.

Dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológusa, szomnológus az okokról, a gyakori alvászavarokról és a diagnosztizálás lehetőségeiről beszélt.

Alvászavarok a Covid után

A Covid-19-járvány során a szakemberek elsősorban két jelentős alvászavar növekvő gyakoriságát figyelték meg: az inszomniáét és a cirkadián ritmus felborulásáét. Az inszomnia tünetei az elalvás, az átalvás nehezítettsége és/vagy a túl korai ébredés, melyet a beteg gyakran kínzó alvási képtelenségként él meg. Az álmatlanság kivizsgálásakor mindig gondolni kell az orvosi, pszichiátriai okokra és a lehetséges szerhasználatra is. A cirkadián ritmus felborulása, a megzavart biológiai ritmus miatt pedig a beteg úgy érezheti, nem tud felkelni, illetve egész nap álmos, fáradt, valamint mentális nehézségeket tapasztal.

GettyImages-1366029213
Fotó: Maria Korneeva / Getty Images Hungary

A rendszertelen, gyakran váltakozó alvás-ébrenlét ritmus számos ok miatt kialakulhat, ilyen lehet például az állandóan változó munkaidő, a műszakváltások, a gyakori időzóna-átrepülés, a kaotikus életvitel, a „fényszennyezés” és a járványhelyzet is. Ezt a problémát nagyon komolyan kell venni, hiszen kimerültségi szindrómához vezethet, annak pszichés, pszichoszociális és szomatikus következményeivel együtt - hangsúlyozza Vida főorvosnő.

Mit jelent a nem megfelelő alvási magatartás?

A Covid-19-járvány szinte minden téren megváltoztatta az életünket, és ezalól az alvás sem kivétel. Jelentősen megugrott ugyanis azon személyeknek a száma, akik a stressz és a napi időbeosztás, alvási szokások megváltozása miatt megromlott alvásminőségről, alvászavarokról számolnak be, és ez igaz mindegyik lezajlott járványhullám alatt és után. Az alvási szokások megváltozásában sokszor jelentős szerepe lehet a rossz szokások kialakulásának, amelyek főként az alábbiak:

  • Alvásperiódusok napközben, legalább hetente kétszer.
  • Lefekvés/felkelés ideje gyakran és nagymértékben változó.
  • Hosszan tartó ágyban fekvés hetente legalább kétszer.
  • Lefekvés előtti koffein-, alkohol-, nikotinfogyasztás; megerőltető fizikai/szellemi igénybevétel.
  • Rossz szokások a hálószobában (evés, munka, monitorhasználat az ágyban).
  • Nem megfelelő alvási környezet.

Éppen ezért a szomnológiai kivizsgálásoknak jelentős részét képezi az úgynevezett alváshigiéné felmérése és szükség esetén azok rendezése. Amennyiben azonban nem ilyen okok állnak a háttérben, összetettebb kivizsgálásra lehet szükség.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Szakorvosi vizsgálatokra és alváslaboratóriumi vizsgálatra is szükség lehet. Bármilyen alvászavarról van szó, az első lépés, hogy kiderítsük, milyen okok vannak a háttérben. Az orvosi kivizsgálás során, a szomnológiai anamnézis-felvétel után éppen ezért szükség lehet belgyógyászati, pszichiátriai, fül-orr-gégészeti, kardiológiai, pulmonológiai, urológiai vizsgálatokra is - hangsúlyozza dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológusa, szomnológus. - Ha azonban a hagyományos orvos-beteg találkozás során nem sikerült pontos diagnózist felállítani, nagyon hasznos lehet az alváslaborban zajló vizsgálat.

Az alvási mechanizmus teljes megértéséhez ugyanis remek lehetőség a teljes éjszakán át tartó megfigyelés. Ilyenkor nemcsak az alvás mélysége, szerkezete, de a szervezetben alvás közben zajló kóros folyamatok - például a szívfrekvencia, pulzus, a légzés, a szervezet oxigén-ellátottsága - is monitorozhatók.

Az alváslaborban zajló poliszomnográfiás vizsgálattal kideríthető, hogy az alvászavar hátterében áll-e valamilyen speciális kóros eltérés, például alvásbetegség (mint az alvási apnoé és az alvásfüggő mozgászavarok). Az éjszakai vizsgálat kellemes, barátságos környezetben történik alvástechnikus felügyeletével. Ha pedig ilyen módon megszületik a diagnózis, hatékony kezelésekkel akár teljes mértékben visszaszerezhető a pihentető, nyugodt alvás.

Nem mindegy, milyen pózban alszol

Aki gyakran tapasztalja a derékfájást éjszaka, annak érdemes a fekvőhelyzetén is változtatnia.

Nem mindegy, milyen pózban alszol - A derekad egészsége bánhatja, ha rosszul fekszel

Aki gyakran tapasztalja a derékfájást éjszaka, annak érdemes a fekvőhelyzetén is változtatnia.

Elolvasom

(Képek: Getty Images.)

Ezt is szeretjük